Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

10 1Jézus onnan elindulva elment Júdea határába és Jordánon túlra; újra sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. 2Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét: ezzel kísértették Jézust. 3Ő azonban visszakérdezett: „Mit parancsolt nektek Mózes?” 4Azok ezt mondták: „Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.” 5Jézus erre így szólt hozzájuk: „Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, 6mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. 7Ezért elhagyja az ember apját és anyját, 8és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. 9Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” 10Otthon ismét megkérdezték őt erről a tanítványai. 11Ő ezt mondta nekik: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene; 12és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el.” 13Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 14Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. 15Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba.” 16Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket. 17Amikor útnak indult, odafutott hozzá egy ember, és térdre borulva előtte, azt kérdezte tőle: „Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” 18Jézus így szólt hozzá: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó az egy Istenen kívül. 19Tudod a parancsolatokat: Ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, ne károsíts meg senkit, tiszteld apádat és anyádat.” 20Az pedig ezt mondta neki: „Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.” 21Jézus miután rátekintett, megkedvelte, és ezt mondta neki: „Egy valami hiányzik még belőled: menj, add el, amid van, és oszd szét a szegények között, akkor kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.” 22A válasz miatt elborult az ember arca, és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. 23Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen mennek be Isten országába a gazdagok!” 24A tanítványok megdöbbentek szavain, Jézus azonban ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: „Gyermekeim, milyen nehéz az Isten országába bejutni! 25Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint gazdagnak az Isten országába bejutni.” 26Ők még jobban megrökönyödtek, és ezt kérdezgették egymás közt: „Akkor ki üdvözülhet?” 27Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta: „Az embereknek lehetetlen, de az Istennek nem, mert az Istennek minden lehetséges.” 28Péter megszólalt, és ezt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követőid lettünk.” 29Jézus így szólt: „Bizony, mondom néktek: senki sincs, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, 30és ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. 31Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első.” 32Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak; akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: 33„Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, 34kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad.” 35Ekkor hozzálépett Jakab és János, a Zebedeus két fia, és így szóltak hozzá: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” 36Jézus megkérdezte tőlük: „Mit szeretnétek, mit tegyek meg nektek?” 37Ők pedig ezt mondták neki: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, a másikunk a bal kezed felől üljön majd dicsőséges uralkodásod idején.” 38Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Vajon ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én kiiszom, és meg tudtok-e keresztelkedni azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” 39Mire ők így feleltek neki: „Meg tudjuk tenni.” Jézus ekkor ezt mondta nekik: „Azt a poharat, amelyből én iszom, kiisszátok, és azzal a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek, 40de hogy ki üljön jobb vagy bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni, mert azoké lesz az, akiknek elkészíttetett.” 41Amikor ezt a tíz tanítvány meghallotta, megharagudott Jakabra és Jánosra. 42De Jézus odahívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a népek fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmaskodnak rajtuk. 43De nem így van közöttetek, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; 44és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája. 45Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” 46Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. 47Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” 48Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” 49Jézus megállt és ezt mondta: „Hívjátok ide!” Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” 50Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. 51Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?” A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak.” 52Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged.” És azonnal újra látott, és követte őt az úton.
RUF 29

Találatok a szövegekben

Jézus meggyógyít két vakot (Mt 20,29-34; Mk 10,46-52; Lk 18,35-43) »
Kérdés a házassági elválásról (Mk 10,1-12; Mt 5,31-32; Lk 16,18) »
Jézus megáldja a gyermekeket (Mk 10,13-16; Lk 18,15-17) »
A gazdag ifjú (Mk 10,17-27; Lk 18,18-27) »
A tanítványok jutalma (Mk 10,28-31; Lk 18,28-30) »
Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról (Mk 10,32-34; Lk 18,31-34) »
Zebedeus fiainak kérése (Mk 10,35-45; Lk 22,24-27; Lk 12,50) »
A két jerikói vak meggyógyítása (Mk 10,46-52; Lk 18,35-43) »
Jézus megáldja a gyermekeket (Mt 19,13-15; Mk 10,13-16) »
A gazdag ifjú (Mt 19,16-30; Mk 10,17-31) »
A tanítványok jutalma (Mt 19,27-30; Mk 10,28-31) »
Jézus harmadszor szól haláláról és feltámadásáról (Mt 20,17-19; Mk 10,32-34) »
A jerikói vak meggyógyítása (Mt 20,29-34; Mk 10,46-52) »
Ki a legnagyobb? (Mt 20,25-28; 19,28; Mk 10,42-45) »
Júdás elárulja Jézust (Mk 14,10-11; Lk 22,3-6) »
Júdás elárulja Jézust (Mt 26,1-5.14-16; Mk 14,1-2.10-11) »
Jézus feltámadása (Mt 28,1-10; Mk 16,1-8; Jn 20,1-10) »
A tizenkét tanítvány elhívása (Mt 10,1-4; Mk 3,13-19) »
Az aratnivaló sok, a munkás kevés (Mk 6,6.34; Lk 10,1-2; Jn 4,35) »
A nagy parancsolat (Mk 12,28-34; Lk 10,25-28) »
Jézus kiküldi tizenkét tanítványát (Mk 6,7-11; Lk 6,13-16; 9,1-5; 10,1-12) »
Jézust Belzebub szövetségesének mondják (Mk 3,22-30; Lk 11,14-23; 12,10; Mt 9,32-34; Lk 6,43-45) »
Ötezer ember megvendégelése (Mk 6,34-44; Lk 9,10-17; Jn 6,1-15) »
Négyezer ember megvendégelése (Mk 7,31-37; 8,1-10) »
A nagy megpróbáltatás ideje (Mk 13,3-20; Lk 21,7-24; Mt 10,17-22) »
Jézus kiküldi tizenkét tanítványát (Mt 10,1-14; 14,1-12; Mk 6,7-29) »
Bátorítás vallástételre (Mt 10,26-33.19-20; 12,32; Mk 3,28-29) »
Jézus meggyógyítja a kapernaumi királyi tisztviselő gyermekét (Mk 8,5-13; Lk 7,1-10) »
Ötezer ember megvendégelése (Mt 14,13-21; Mk 6,32-44; Lk 9,10-17) »