Keresés a Bibliában

2 1Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. 2Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. 3Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. 4Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, 5hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, 7és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 8Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 10Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: 11Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 12A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” 13És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 14„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” 15Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” 16Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. 17Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, 18és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. 19Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. 20A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.

KNB SZIT STL BD RUF KG