Keresés a Bibliában

Igehely

20 ¹Történt az egyik napon, hogy miközben a templomban tanította a népet, és hirdette az evangéliumot, odaléptek a főpapok és az írástudók a vénekkel együtt, ²és megkérdezték tőle: „Mondd meg nekünk, milyen hatalommal cselekszed ezeket, vagy ki adta neked ezt a hatalmat?” ³Ő pedig így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit; mondjátok meg nekem: ⁴Vajon a János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől?” ⁵Ők pedig így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk: mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? ⁶Ha pedig azt mondjuk: emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt.” ⁷Ezért azt felelték neki, hogy nem tudják, honnan való. ⁸Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.” ⁹Azután ezt a példázatot mondta a népnek: „Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. ¹⁰És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. ¹¹Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel küldték vissza. ¹²Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. ¹³Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. ¹⁴De mikor azt meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! ¹⁵És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit tesz most már velük a szőlő ura? ¹⁶Eljön, és elveszti ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.” Amikor ezt hallották, így szóltak: „Szó sem lehet róla!” ¹⁷Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: „Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: az a kő, amelyet az építők megvetettek, lett a sarokkő, ¹⁸aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.” ¹⁹A főpapok és az írástudók már abban az órában rá akarták vetni a kezüket, de féltek a néptől, mert az megértette, hogy róluk mondta ezt a példázatot. ²⁰Ezután állandóan szemmel tartották őt, és kémeket küldtek utána. Azok igazaknak tettették magukat, hogy Jézust a saját szavaival fogják meg, és átadhassák a hatóságnak, és a helytartó hatalmának. ²¹Ezek megkérdezték tőle: „Mester, tudjuk, hogy helyesen szólsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. ²²Szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?” ²³Ő azonban felismerte álnokságukat, és így szólt hozzájuk: ²⁴„Mutassatok nekem egy dénárt: kinek a képe és felirata van rajta?” Ők ezt felelték: „A császáré.” ²⁵Ő pedig így válaszolt nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” ²⁶Így tehát nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak. ²⁷Azután odamentek hozzá néhányan a szadduceusok közül, akik tagadják, hogy van feltámadás, és ezt kérdezték tőle: ²⁸„Mester, Mózes előírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermeke nem, akkor annak a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. ²⁹Volt hét testvér. Az első megnősült, de meghalt gyermektelenül. ³⁰Ekkor a második vette el az asszonyt, ³¹aztán a harmadik, majd sorban mind a hét, de mind úgy haltak meg, hogy nem hagytak maguk után gyermeket. ³²Végül aztán meghalt az asszony is. ³³A feltámadáskor közülük vajon melyiknek lesz a felesége az asszony, hiszen mind a hétnek a felesége volt?” ³⁴Jézus így válaszolt nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek, ³⁵de akik méltónak ítéltetnek ama eljövendő világra, hogy részük legyen a halottak közül való feltámadásban, azok nem házasodnak majd, és férjhez sem mennek. ³⁶Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és az Isten fiaivá lesznek, lévén a feltámadás fiai. ³⁷Arra pedig, hogy a halottak feltámadnak, már Mózes is rámutatott a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének mondta. ³⁸Az Isten pedig nem a holtak Istene, hanem az élőké. Mert az ő számára mindenki él.” ³⁹Néhány írástudó ekkor így szólt: „Mester, jól mondtad.” ⁴⁰És nem mertek többé kérdezni tőle semmit. ⁴¹Ő azonban megkérdezte tőlük: „Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus a Dávid Fia? ⁴²Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, ⁴³amíg lábod zsámolyává nem teszem ellenségeidet. ⁴⁴Ha tehát Dávid Urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a Fia?” ⁴⁵Miközben pedig az egész nép hallgatta őt, így szólt a tanítványaihoz: ⁴⁶„Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek díszes köntösben járni, és szívesen veszik a köszöntéseket a tereken; szeretik a főhelyeket a zsinagógákban és az asztalfőn ülni a lakomákon; ⁴⁷akik felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak. Ezekre vár a legsúlyosabb ítélet.”