Keresés a Bibliában

36 1Azután így folytatta beszédét Elíhú: 2Légy egy kis türelemmel, majd fölvilágosítlak, mert van még mondanivalóm Istenről. 3Messziről hozom, amit tudok, hogy igazoljam Alkotómat, 4mert beszédem valóban nem hazugság. Tökéletes tudás áll előtted. 5Milyen hatalmas az Isten! Mégsem vet meg senkit. Hatalmas, erős szívű. 6Nem tartja életben a bűnöst, de a nyomorultnak igazságot szolgáltat. 7Nem veszi le szemét az igazról, sőt királyi trónra ülteti, örökre fölmagasztalja. 8Ha pedig bilincsekbe verik, és a nyomorúság köteleivel tartják fogva őket, 9ezzel tettüket adja tudtukra, és vétkeiket, mert fölfuvalkodtak. 10Megnyitja fülüket az intelem befogadására, és meghagyja, hogy térjenek meg a gonoszságból. 11Ha hallgatnak rá, és szolgálják őt, napjaikat jólétben töltik, és éveiket boldogságban. 12De ha nem hallgatnak rá, dárda üti át őket, és kimúlnak tudatlanságuk miatt. 13Az elvetemült szívűek dacosak maradnak, nem kiáltanak Istenhez, ha megkötözi őket. 14Már fiatalon elhal a lelkük, s életük, mint a paráznáké. 15A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten. 16Téged is kivezetne a nyomorúság torkából tágas helyre, ahol nincs szorultság, és bőven kerülne asztalodra zsíros étel. 17De te igaztalan ítélkezéssel vagy tele, és jogosan ér utol az ítélet. 18Csak az indulat ne ragadjon el, ha csapás ér, és ne áltasd magad nagy váltságdíjjal. 19Eljut-e hozzá a nyomorúságból segélykiáltásod és minden erőfeszítésed? 20Ne vágyódj arra az éjszakára, amikor népek tűnnek el a helyükről! 21Vigyázz, ne fordulj a gonoszsághoz, ne válaszd azt a nyomorúság helyett! 22Mily fenséges az erős Isten! Van-e hozzá fogható tanítómester? 23Ki kérheti tőle számon magatartását? Ki meri azt mondani róla, hogy álnokul járt el? 24Inkább arra gondolj, hogy magasztald tetteit, amelyekről énekelnek az emberek! 25Minden ember reá tekint, de mint halandó, csak messziről látja. 26Milyen magasztos az Isten! De nem ismerhetjük meg, éveinek száma kifürkészhetetlen. 27Mert összegyűjti a vízcseppeket, a felhőből esőt szitál, 28amelyet a fellegek árasztanak, bőségesen hullatnak az emberre. 29Értheti-e valaki, miért terül szét a viharfelhő, miért dörög annak sátra? 30Világosságot áraszt maga körül, de a tenger mélyét beborítja. 31Mert ezekkel ítélkezik a népek fölött, de eledelt is ad bőségesen. 32Mindkét kezét villámfény borítja, és ráküldi ellenfeleire. 33Hírt ad róla a mennydörgés, a jószág is érzi közeledését.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet