Keresés a Bibliában

3elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. 4Samárián kellett pedig átmennie, 5és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. 6Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. 7Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” 8Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. 9A samáriai asszony ezt mondta: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. 10Jézus így válaszolt: „Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom!, te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” 11Az asszony így szólt hozzá: „Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet? 12Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?” 13Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, 14de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.” 15Az asszony erre ezt mondta: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.” 16Jézus így szólt hozzá: „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!” 17Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.” Jézus erre ezt mondta: „Jól mondtad, hogy férjed nincs, 18mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” 19Az asszony ekkor így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy. 20A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.” 21Jézus így válaszolt: „Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. 22Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad. 23De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. 24Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” 25Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.” 26Jézus ezt mondta neki: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”

KNB SZIT STL BD RUF KG