Keresés a Bibliában

5 1Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. 2Íme, én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. 3De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. 4Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek. 5Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. 6Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. 7Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? 8Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. 9Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. 10Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az. 11Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. 12Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket. 13Mert ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. 14Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 15Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok: el ne emésszétek egymást!

KNB SZIT STL BD RUF KG