Keresés a Bibliában

16 1Kórah, a Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia, összefogott Dátánnal és Abirámmal, Eliáb fiaival, meg Ónnal, Pelet fiával, aki Rúben fia volt, 2és fölkeltek Mózes ellen, kétszázötven emberrel Izráel fiai közül, akik a közösség vezető emberei, a gyülekezet képviselői, neves emberek voltak. 3Ezek egybegyűltek Mózes és Áron ellen, és ezt mondták nekik: Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az ÚR gyülekezete fölé?! Hiszen az egész közösség a maga egészében szent, és közöttük van az ÚR! 4Ezt hallva, Mózes arcra borult, 5és így szólt Kórahhoz és egész csoportjához: Majd reggel tudtul adja az ÚR, hogy ki az övé, ki a szent, és ki közeledhet hozzá. Az közeledhet hozzá, akit kiválasztott. 6Ezt tegyétek, Kórah és egész csoportja! Fogjátok a szenesserpenyőtöket, 7tegyetek bele tüzet, és rakjatok rá füstölőszert holnap az ÚR színe előtt. Az lesz a szent, akit kiválaszt az ÚR. Elegem van belőletek, Lévi fiai! 8Majd ezt mondta Mózes Kórahnak: Hallgassatok ide, Lévi fiai! 9Keveslitek, hogy különválasztott benneteket Izráel Istene Izráel közösségétől, és ti járulhattok elé, hogy ellássátok a szolgálatot az ÚR hajlékánál, és a közösség szolgálatára álljatok?! 10Megengedte, hogy eléje járuljatok testvéreitekkel, Lévi fiaival együtt. Most még a papságot is kívánjátok?! 11Bizony az ÚR ellen fogtatok össze, te és egész csoportod. Mert ki az az Áron, hogy ellene zúgolódtok? 12Ekkor hívatta Mózes Dátánt és Abirámot, Eliáb fiait. De azok ezt mondták: Nem megyünk! 13Nem elég, hogy elhoztál bennünket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj bennünket a pusztában, hanem még zsarnokoskodni is akarsz rajtunk?! 14Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál bennünket, és nem adtál nekünk sem mezőt, sem szőlőt örökségül. Vajon ki akarod szúrni ezeknek az embereknek a szemét?! Nem megyünk! 15Ekkor nagy haragra gerjedt Mózes, és ezt mondta az ÚRnak: Ne tekints áldozatukra! Nem vettem el tőlük még egy szamarat sem, és egyikükkel sem tettem rosszat. 16Kórahnak pedig azt mondta Mózes: Holnap légy az ÚR színe előtt csoportoddal együtt, te, ők és Áron. 17Fogja mindenki a maga szenesserpenyőjét, és tegyetek rájuk füstölőszert. Azután járuljatok az ÚR elé, mindenki a maga serpenyőjével, kétszázötven serpenyővel: te is, Áron is. 18Fogta azért mindegyik a maga szenesserpenyőjét, tüzet tett bele, arra pedig füstölőszert rakott, azután odaálltak a kijelentés sátrának a bejáratához, Mózes meg Áron is. 19Kórah egybegyűjtötte ellenük az egész közösséget a kijelentés sátrának a bejáratához. Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész közösségnek. 20Az ÚR így beszélt Mózeshez és Áronhoz: 21Váljatok külön ettől a közösségtől, hadd semmisítsem meg őket egy pillanat alatt! 22Ekkor arcra borultak, és ezt mondták: Ó Isten, aki lelket adsz minden testnek! Miért haragszol az egész közösségre, holott csak egy ember vétkezett? 23Az ÚR így szólt Mózeshez: 24Mondd meg a közösségnek, hogy menjenek el Kórah, Dátán és Abirám hajlékának a környékéről. 25Mózes fölkelt, és odament Dátánhoz és Abirámhoz. Vele mentek Izráel vénei is. 26Így szólt a közösséghez: Távozzatok ezeknek a bűnös embereknek a sátraitól, semmijüket se érintsétek, hogy el ne vesszetek az ő vétkeik miatt! 27El is mentek Kórah, Dátán és Abirám hajlékának a környékéről. Dátán és Abirám pedig kimentek, és odaálltak sátraik bejáratához feleségeikkel, fiaikkal és családjukkal együtt. 28Akkor ezt mondta Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az ÚR küldött engem ezeknek a dolgoknak a véghezvitelére, és hogy nem magamtól cselekszem: 29Ha úgy halnak meg ezek, ahogyan más ember hal meg, és ha az lesz a sorsuk, ami minden más embernek, akkor nem az ÚR küldött engem. 30De ha az ÚR valami csodálatos dolgot visz véghez, és a föld megnyitja száját, és elnyeli őket mindenükkel együtt, és elevenen szállnak le a holtak hazájába, abból megtudjátok, hogy megutálták ezek az emberek az URat. 31Alig mondta végig Mózes ezeket a szavakat, meghasadt azok alatt a föld. 32Megnyitotta száját a föld, és elnyelte őket házuk népével együtt, a Kórahhoz tartozó összes embereket minden jószágukkal együtt. 33Elevenen szálltak le a holtak hazájába mindenükkel együtt, és befödte őket a föld. Így vesztek ki a gyülekezetből. 34Az egész Izráel pedig, amely körülöttük volt, elfutott kiáltozásukra, mert ezt mondták: Még minket is elnyel a föld! 35Ezután tűz jött ki az ÚRtól, és megemésztette azt a kétszázötven férfit, akik füstölőszerrel közeledtek hozzá.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet