14 1Ekkor az egész közösség elkezdett hangosan jajveszékelni, és sírt a nép egész éjjel. 2Izráel fiai mindnyájan zúgolódtak Mózes és Áron ellen. Ezt mondta nekik az egész közösség: Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, vagy halnánk meg itt a pusztában! 3Miért akar bevinni minket az ÚR arra a földre? Azért, hogy fegyvertől hulljunk el, asszonyaink és gyermekeink pedig prédára jussanak? Nem volna jobb visszatérnünk Egyiptomba? 4Majd ezt mondták egymásnak: Válasszunk vezetőt, és térjünk vissza Egyiptomba! 5Ekkor Mózes és Áron arcra borult Izráel közösségének egész gyülekezete előtt. 6De Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia, akik a föld kikémlelői között voltak, megszaggatták ruhájukat, 7és ezt mondták Izráel fiai egész közösségének: A föld, amelyet bejártunk és kikémleltünk, igen-igen jó föld. 8Ha az ÚR kedvel bennünket, akkor bevisz arra a földre, és nekünk adja a tejjel és mézzel folyó földet. 9Csak az ÚR ellen ne lázadjatok, és ne féljetek a föld népétől, mert megesszük őket. Tőlük eltávozott oltalmuk, de az ÚR velünk van! Ne féljetek tőlük! 10De az egész közösség azt mondta, hogy meg kell őket kövezni. Akkor megjelent az ÚR dicsősége a kijelentés sátra fölött egész Izráelnek, 11és ezt mondta az ÚR Mózesnek: Meddig utál engem ez a nép, és meddig nem hisz bennem a sok jel ellenére sem, amelyeket közöttük tettem?! 12Megverem dögvésszel, és elűzöm őket, de téged náluk nagyobb és erősebb nemzetté teszlek. 13Mózes azonban azt mondta az ÚRnak: Hallották az egyiptomiak, hogy te hoztad ki közülük hatalmaddal ezt a népet, 14és elmondták a föld lakosságának. Hallották, hogy te, URam, e nép között vagy; hogy te, URam, szemtől szemben megjelentél, és hogy a te felhőd áll fölöttük, és felhőoszlopban jársz előttük nappal, éjjel pedig tűzoszlopban. 15Ha most mind egy szálig megölöd ezt a népet, akkor ezt fogják mondani azok a nemzetek, amelyek hallották a híredet: 16Mivel nem tudta az ÚR bevinni ezt a népet arra a földre, amelyet esküvel ígért nekik, azért mészárolta le őket a pusztában. 17Most azért mutasd meg, URam, hogy nagy a te hatalmad, ahogyan megmondtad: 18Az ÚR türelme hosszú, szeretete nagy, megbocsátja a bűnt és hitszegést; bár nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem megbünteti az atyák bűnéért a fiakat harmad- és negyedízig. 19Bocsásd meg ennek a népnek a bűnét nagy szereteteddel, ahogyan megbocsátottál ennek a népnek Egyiptomtól fogva mindeddig! 20Akkor az ÚR ezt mondta: Megbocsátok a te beszéded szerint. 21De életemre mondom és az ÚR dicsőségére, amely betölti az egész földet, 22hogy azok közül az emberek közül, akik látták dicsőségemet és a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában tettem, mégis megkísértettek engem tízszer is, és nem hallgattak szavamra, 23senki sem fogja meglátni azt a földet, amelyet esküvel ígértem atyáiknak. Senki sem látja meg azt azok közül, akik engem megutáltak. 24De szolgámat, Kálébot, mivel más lélek volt benne, és tökéletesen követett engem, beviszem arra a földre, ahol járt, és az ő utódai birtokolni fogják azt. 25A völgyekben azonban az amálékiek és a kánaániak laknak. Holnap forduljatok meg, és induljatok el a pusztába a Vörös-tenger felé! 26Az ÚR így beszélt Mózeshez és Áronhoz: 27Meddig zúgolódik ellenem ez a gonosz közösség? Meghallottam Izráel fiainak zúgolódását, mert sokat zúgolódtak ellenem. 28Mondd meg nekik: Életemre mondom - így szól az ÚR -, hogy úgy fogok veletek bánni, ahogyan ti beszéltetek ellenem! 29Itt a pusztában fogtok holtan elhullani, a számba vettek mind, ahányan csak vagytok, húszévestől fölfelé, mert zúgolódtatok ellenem. 30Nem mentek be arra a földre, amelyről esküvel ígértem, hogy ott fogtok lakni, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia. 31De gyermekeiteket, akikről azt mondtátok, hogy prédává lesznek, azokat beviszem, és megismerik azt a földet, amelyet ti megvetettetek. 32De ti holtan hullotok el itt a pusztában. 33Fiaitok pásztorok lesznek a pusztában negyven esztendeig, és bűnhődnek a ti hűtlenségetekért, míg holttesteitek az utolsóig a pusztában nem lesznek. 34Negyven napig kémleltétek ki azt a földet, most negyven évig bűnhődjetek, egy-egy napért egy-egy esztendőt számítva, hogy megtudjátok, mi az, ha én ellenkezem veletek. 35Én, az ÚR, megmondtam, hogy ezt teszem ezzel az egész gonosz közösséggel, amely összefogott ellenem: az utolsóig itt halnak meg a pusztában! 36Azok a férfiak, akiket Mózes elküldött az ország kikémlelésére, és akik visszatérve föllázították ellene az egész közösséget, mert rossz hírét terjesztették annak a földnek, 37meghaltak azok a férfiak, akik az ország rossz hírét terjesztették, az ÚR csapásától. 38Csak Józsué, Nún fia és Káléb, Jefunne fia maradt életben azok közül a férfiak közül, akik elmentek az országot kikémlelni. 39Amikor elbeszélte Mózes ezeket a dolgokat egész Izráelnek, a nép nagyon megszomorodott. 40Korán reggel fölkeltek, hogy fölmenjenek a hegység tetejére. Ezt mondták: Itt vagyunk, menjünk hát arra a helyre, amelyről az ÚR beszélt. Bizony, vétkeztünk! 41Mózes azonban ezt mondta: Miért akarjátok áthágni az ÚR parancsát? Nem fog az sikerülni! 42Ne menjetek, mert nem lesz köztetek az ÚR! Vereséget fogtok szenvedni ellenségeitektől! 43Hiszen az amálékiek és kánaániak ott vannak veletek szemben, és elhullotok fegyvereiktől! Mivel elfordultatok az ÚRtól, az ÚR sem lesz veletek! 44De ők vakmerően fölmentek a hegy tetejére, bár az ÚR szövetségének a ládája és Mózes ki sem mozdultak a táborból. 45Az amálékiek és kánaániak pedig, akik azon a hegységen laktak, lerohantak, verték és kergették őket egészen Hormáig.