Keresés a Bibliában

1 1Név szerint ezek voltak Izráel fiai, akik Egyiptomba mentek Jákóbbal; mindegyik a maga háza népével ment: 2Rúben, Simeon, Lévi és Júda, 3Issakár, Zebulon és Benjámin, 4Dán, Naftáli, Gád és Ásér. 5Összesen hetvenen voltak, akik Jákóbtól származtak. József pedig már Egyiptomban volt. 6Azután meghalt József és valamennyi testvére, meg az az egész nemzedék. 7Izráel fiai pedig szaporodtak, gyarapodtak, megsokasodtak, nagyon megerősödtek, és megtelt velük az ország. 8Új király került azonban Egyiptom élére, aki már nem ismerte Józsefet. 9Az pedig ezt mondta népének: Lám, az izráeli nép nagyobb és erősebb, mint mi. 10Bánjunk csak okosan vele, hogy még többen ne legyenek, mert ha háború támad, ő is ellenségeinkhez csatlakozik, ellenünk harcol, és kivonul az országból. 11Ezért munkafelügyelőket rendeltek föléjük, hogy kényszermunkával sanyargassák őket. Raktárvárosokat kellett építeniük a fáraó számára: Pitómot és Ramszeszt. 12De mennél jobban sanyargatták őket, annál inkább szaporodtak és terjeszkedtek, úgyhogy félni kezdtek Izráel fiaitól. 13Ezért kegyetlenül dolgoztatták az egyiptomiak Izráel fiait. 14Kemény munkával keserítették az életüket: sárkeveréssel, vályogvetéssel és mindenféle mezei munkával; sokféle munkával kegyetlenül dolgoztatták őket. 15Azután parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak, akik közül az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve. 16Ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben! 17De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket. 18Ezért Egyiptom királya magához hívatta a bábákat, és ezt mondta nekik: Miért teszitek ezt, miért hagyjátok életben a fiúgyermekeket? 19A bábák pedig ezt felelték a fáraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az egyiptomiak, hanem életerősek. Mire a bába odaér hozzájuk, már meg is szültek. 20Ezért jót tett Isten a bábákkal. A nép pedig szaporodott, és igen megerősödött. 21És mivel a bábák félték az Istent, Ő tovább szaporította Izráel házát. 22Ekkor megparancsolta a fáraó egész népének: Minden újszülött héber fiút dobjatok a Nílusba, csak a leányokat hagyjátok életben!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Következő fejezet