Keresés a Bibliában

21 1A Sátán Izráel ellen támadt, és rávette Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt. 2Dávid ezt mondta Jóábnak és a hadinép parancsnokainak: Menjetek, számláljátok meg Izráelt Beérsebától Dánig, és terjesszétek elém, hadd tudjam meg a számukat! 3De Jóáb ezt mondta: Szaporítsa meg népét az ÚR százannyira, mint amennyi most! De uram, királyom, hiszen mindnyájan az én uram szolgái ők. Miért kutatja hát ezt az én uram? Miért bűnhődjék ezért Izráel?! 4A király szava azonban erősebb volt Jóábénál. Elindult tehát Jóáb, bejárta egész Izráelt, és visszaérkezett Jeruzsálembe. 5Azután jelentette Jóáb Dávidnak a besorozott hadinép számát: egész Izráelben egymillió-százezer kardforgató ember volt, Júdában pedig négyszázhetvenezer kardforgató ember. 6Lévit és Benjámint azonban nem sorolta közéjük, mert utálatosnak tartotta Jóáb a király parancsát. 7De Isten rossznak látta ezt, és megverte Izráelt. 8Akkor ezt mondta Dávid az Istennek: Nagyot vétettem azzal, hogy ezt tettem! Most azért bocsásd meg szolgád bűnét, mert igen esztelenül cselekedtem! 9Ekkor így szólt az ÚR Gádhoz, Dávid látnokához: 10Menj, és mondd meg Dávidnak: Ezt mondja az ÚR: Három lehetőséget adok neked, válassz ki közülük egyet, és én azt teszem veled! 11Bement tehát Gád Dávidhoz, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Válassz! 12Három esztendeig tartó éhínség legyen? Vagy dúljanak három hónapig támadóid, és érjen utol ellenséged fegyvere? Vagy legyen három napon át az ÚR fegyvere, a dögvész az országban, és pusztítson az ÚR angyala Izráelnek egész területén? Most azért döntsd el, milyen választ vigyek annak, aki engem küldött. 13Dávid ezt felelte Gádnak: Igen nehéz helyzetben vagyok. Inkább essem az ÚR kezébe, mert igen nagy az ő irgalma. Csak ember kezébe ne essem! 14Az ÚR tehát dögvészt bocsátott Izráelre, és elhullott Izráelben hetvenezer ember. 15Az Isten angyalt küldött Jeruzsálembe, hogy pusztítsa azt. De amikor pusztított, odanézett az ÚR, bánkódni kezdett a veszedelem miatt, és ezt parancsolta a pusztító angyalnak: Elég! Most már hagyd abba! Az ÚR angyala akkor éppen a jebúszi Ornán szérűje mellett állt. 16Dávid fölemelte a tekintetét, és látta, hogy az ÚR angyala ott áll az ég és a föld között, kezében kivont karddal, amelyet Jeruzsálem ellen nyújtott ki. Ekkor Dávid és a vének zsákba burkolózva arcra borultak. 17Dávid pedig ezt mondta Istennek: Hiszen én mondtam, hogy számlálják meg a népet! Én magam vagyok az, aki vétkeztem és nagy gonoszságot követtem el. De az én nyájam nem követett el semmit! URam Istenem, sújtson le kezed inkább énrám és az én rokonságomra, de népedet ne bántsd! 18Ekkor az ÚR angyala azt üzente Gád által Dávidnak, hogy menjen és állítson oltárt az ÚRnak a jebúszi Ornán szérűjén. 19Elment tehát Dávid Gád beszéde szerint, amelyet az ÚR nevében mondott. 20Amikor Ornán arra fordult, meglátta az angyalt; vele levő négy fia pedig elrejtőzött. Ornán éppen búzát csépelt. 21Dávid pedig odament Ornánhoz. Amikor Ornán föltekintett, és meglátta Dávidot, kiment a szérűről, és arccal a földre borult Dávid előtt. 22Dávid így szólt Ornánhoz: Add nekem ezt a szérűt, hadd építsek itt oltárt az ÚRnak! Teljes áron add nekem, hogy megszűnjék a csapás a népen. 23Ornán így felelt Dávidnak: Fogadd el, azután tegye az én uram, királyom, amit jónak lát! Nézd, odaadom a marhákat égőáldozatnak, a cséplő eszközöket tűzifának, a búzát pedig ételáldozatnak. Mindent odaadok. 24De Dávid király ezt mondta Ornánnak: Így nem, hanem csak teljes áron akarom megvenni, mert nem akarom az ÚRnak adni a tizedet, és nem akarok ingyen kapott égőáldozatot bemutatni. 25Adott tehát Dávid Ornánnak azért a helyért hatszáz sekel súlyú aranyat. 26Azután oltárt épített ott Dávid az ÚRnak, égőáldozatot és békeáldozatot mutatott be, és az ÚRhoz kiáltott. Ő pedig feleletül tüzet adott az égből az égőáldozati oltárra. 27Az ÚR szólt az angyalnak, és az visszatette kardját a hüvelyébe. 28Abban az időben Dávid látva, hogy az ÚR a jebúszi Ornán szérűjén válaszolt neki, ott mutatott be áldozatokat. 29Az ÚR hajléka ugyanis, amelyet Mózes készített a pusztában, valamint az égőáldozati oltár abban az időben a gibeóni áldozóhalmon volt. 30Dávid azonban nem mert az Isten színe elé menni, hogy megkérdezze őt, úgy megrettent az ÚR angyalának a kardjától.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet