5Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: »Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!« Aztán így folytatta: »Éppen ilyen lesz az utódod is.«
6Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki.
7Ekkor azt mondta neki az Úr: »Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Úrból, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.«
8Ám ő azt válaszolta: »Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?«
9Az Úr erre azt felelte neki: »Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!«
10Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté.
11A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket.
12Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá.
17Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között.
18Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: »Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig,
Jegyzetek
15,7 Ünnepélyes esküvési mód, melyben az szétvágott állatok közt keresztülhaladó felek ugyanazt a halált hívják saját magukra, mint amelyet az állatok elszenvedtek, amennyiben megszegnék a szavukat.
15,12 Későbbi kiegészítés, amely megmagyarázza, hogy Isten ígéretei miért olyan sokára teljesednek be.