Keresés a Bibliában

78 (77). ZSOLTÁR. ISTEN ÜDVTÖRTÉNETI TETTEI

78 1(Aszaf tanítókölteménye.) Népem, figyelj tanító szavamra, hallgassátok meg szám tanítását! 2Példabeszédre nyitom meg ajkam, ősidők titkait hirdetem nektek, 3amit hallottunk, amit megismertünk, s amit őseink beszéltek el nekünk. 4Nem titkoljuk el fiaink elől, hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek. Az Úr dicső tetteit, erejét, és a csodákat, amelyeket művelt. 5Ám parancsul adta Jákobnak, s mint törvényt rendelte Izraelnek, hogy amit kinyilatkoztatott az atyáknak, azt hirdetniük kell fiaiknak, 6hadd ismerjék meg a jövő nemzedékek, a fiak, akik majd születnek. Aztán ők kelnek fel és tovább hirdetik gyermekeiknek. 7Hogy Istenbe vessék reményüket, ne feledjék el Isten tetteit, hanem teljesítsék parancsait. 8Ne legyenek, mint atyáik voltak: nyakas, pártütő nemzedék; nemzedék, amely ingatag szívével nem volt hűséges Istenéhez. 9Efraim fiai, az íjászok az ütközet napján megfutamodtak. 10Isten szövetségét nem tartották, s vonakodtak törvénye szerint élni. 11Elfelejtették tetteit és csodáit, amelyeket még láthattak. 12Csodákat tett az atyák szeme láttára Egyiptom földjén és Tánisz mezején. 13Szétválasztotta a tengert, s engedte, hogy átvonuljanak; a vizet feltorlaszolta, mint valami falat. 14Nappal a felhőben vezette őket, éjjel pedig a tűznek fényénél. 15Megrepesztette a sziklát a pusztában, s a kicsorduló forrásból bőven adott inni. 16Patakokat csalt elő a sziklából, és vizüket bőven árasztotta. 17S mégsem szűntek meg vétkezni ellene, szembeszálltak a pusztában a Fölségessel. 18Szívükben kísértették Istent, mohóságukban ételt követeltek. 19Zúgolódtak Isten ellen s így szóltak: „Tud-e Isten itt a pusztában asztalt teríteni?” 20S lám, rácsapott a sziklára, és megeredt a víz, előtört a forrás. „De tud-e népének kenyeret adni, és húsételről gondoskodni?” 21Hallotta ezt az Úr és haragra gerjedt, tűz csapott fel Jákob ellen, haragja fellobbant Izrael ellen. 22Mert nem hittek az Istenben és nem bíztak segítségében. 23De ott fenn parancsot adott a felhőknek, s megnyitotta az egek kapuit. 24Mannát hullatott az égből eledelül, égi kenyeret adott nekik. 25Az erősek kenyerét ette az ember, ételt küldött nekik bőségesen. 26Keleti szelet támasztott az égből, s hatalmával fölkeltette a déli szelet. 27Húst hullatott rájuk homokeső módján, szárnyas madarakat, tenger fövényeként. 28Táboruk közepén hullottak le, sátraik mellé körös-körül. 29Ettek és jóllaktak; így teljesítette kívánságukat. 30De még éhségük meg se szűnt, az étel még szájukban volt, 31Isten haragja újra fölgerjedt ellenük. Nagyjaik közé a halált vetette, Izrael ifjúságát leterítette. 32De ők azért tovább vétkeztek, csodáinak nem adtak hitelt. 33Ezért napjaikat megrövidítette, éveiknek hamar véget vetett. 34Ha megverte őket, keresni kezdték, megtértek és kérdeztek utána. 35Eszükbe jutott, hogy Isten a sziklájuk, a fölséges Isten a szabadítójuk. 36Mégis megcsalták a szájukkal, nyelvükkel hazudtak neki. 37Szívük nem volt egyenes előtte, szövetségét nem tartották hűségesen. 38Bűneiket mégis elengedte, nem pusztította el őket. Újra meg újra fékezte haragját, nem zúdította rájuk indulata árját. 39Gondolt rá, hogy csak testi lények, olyanok, mint a fuvallat, amely eloszlik és nem tér vissza. 40Hányszor gerjesztették fel haragját a pusztán, hányszor okoztak neki gondot a sivatagban! 41Kísértették Istent újra meg újra, keserűséget okoztak Izrael Szentjének. 42Nem emlékeztek vissza a kezére, sem a napra, amelyen kiszabadította az ellenség hatalmából őket. 43Amikor jeleket művelt Egyiptom földjén, és csodatetteket Tánisz mezején; 44amikor vérré változtatta folyóikat, és patakjaikat, hogy senki ne ihassék. 45Legyeket küldött rájuk, hogy halált okozzanak, és békákat, hogy pusztulást hozzanak. 46A rovaroknak bő aratást adott, a sáskáknak adta munkájuk gyümölcsét. 47Szőlőjüket elverte záporral, fügefáikat faggyal, jégesővel. 48Marhájukat dögvész pusztította, nyájaikat villámmal sújtotta. 49Haragjának tüzét szórta rájuk: bosszúság, gond, zaklatás, ártalom tömegét. 50Szabad folyást engedett haragjának: nem kímélte őket a haláltól, s állataikat sem a pusztulástól. 51Lesújtott minden elsőszülöttre Egyiptomban, Kám sátrainak elsőszülötteire, mindnyájukra. 52Népét kihozta, mint a juhokat, s átvezette őket a pusztán, mint a nyájat. 53Biztosan vezette őket, hogy ne tévelyegjenek, s ellenségeiket elnyelte a tenger. 54Elvezette őket szent földjére, a hegyekre, amelyeket jobbja szerzett. 55Szemük láttára elűzte a pogányokat, és nekik adta földjüket örökségül; a pogányok sátrába Izrael törzseit telepítette. 56Mégis megkísértették a Fölségest, kihívták maguk ellen, s nem tartották meg törvényét. 57Mint az atyák, a hűséget megszegve, ők is elfordultak; mint a csalfa íj, eltérültek. 58Magaslataikkal kihívták haragját, bálványaikkal féltékenységre ingerelték. 59Isten hallotta, s indulatra gerjedt: elvetette Izraelt egészen. 60Elhagyta lakóhelyét Silóban, a sátrat, amelyben az emberek közt lakott. 61Hatalmát a fogság prédájára hagyta, dicsőségét ellenség kezére adta. 62Népét kiszolgáltatta a kardnak, szívét harag töltötte el öröksége ellen. 63Fiaikat tűz emésztette meg, leányaik nem mehettek férjhez; 64papjaik kard élén hulltak el, s özvegyeiknek sírni sem volt szabad. 65De aztán mint álomból, fölserkent az Úr, mint a harcos, aki fölkel a bor mellől. 66Ellenségeinek a hátába csapott, és örök szégyent hozott rájuk. 67József sátrát elvetette, s nem foglalta le Efraim törzsét sem. 68Júdát választotta ki magának, a Sion hegyét, melyet szeretett. 69Mint égi magaslatot, úgy építette a szentélyt, szilárddá tette, mint a földet, amelyet örökre megteremtett. 70Kiválasztotta szolgáját, Dávidot, a juhok aklától hozta el. 71Az anyajuhoktól szólította el, hogy legeltesse Jákobot, a népét, Izraelt, az ő örökségét. 72Ő szívének egyszerűségében legeltette, s hozzáértő kézzel vezette.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző zsoltár Következő zsoltár