A Zsoltárok könyve

18 (17). ZSOLTÁR. A KIRÁLY GYŐZELMI ÉNEKE 18 ¹(A karvezetőnek – Dávidnak,
az Úr szolgájának zsoltára.
Ennek az éneknek szavait az Úrnak
énekelte, miután az Úr kimentette
ellenségeinek és Saulnak a kezéből.)
²Így szólt:
Szeretlek, Uram, erősségem,
[te megmentesz az erőszaktól].
³Az Úr menedékem, váram, szabadítóm.
Istenem, sziklám, hozzá menekülök.
Védőpajzsom, üdvösségem záloga,
mentsváram,
⁴akit magasztalok.
Az Úrhoz kiáltok és biztonságban
vagyok elleneimtől.
⁵Körülvettek a halál örvényei,
Beliál hullámai rémítettek,
⁶az alvilág kötelékei körülfontak,
a halálos hurkok rám csapódtak.
⁷Kínomban az Úrhoz kiáltottam,
Istenemhez emeltem szavam.
Ő meghallotta hangomat
szent templomából,
panaszom elért a füléhez.
⁸Akkor megingott a föld és megremegett,
a hegyek alapjai megrendültek,
(remegés fogta el őket lángoló haragjától.)
⁹Lehelete füstölgő felhő volt,
szájából pusztító tűz lövellt,
[izzóvá tette a parazsat].
¹⁰Lehajtotta az egeket és leszállt,
lába sötét felhőn nyugodott.
¹¹Kerubtól hordozva szállt tova,
a szelek szárnyán suhant.
¹²Köntöse: sötétség, amely körülfogta,
öltözéke: sötét víz, sűrű felhő.
¹³Az előtte járó fényességből
jégeső és izzó parázs tört elő.
¹⁴Mennydörgésben szólt az Úr az égből,
a Magasságbeli hallatta szavát.
¹⁵Kilőtte nyilait és szétszórta ellenségeit,
villámot lövellt és eltiporta őket.
¹⁶Akkor megnyíltak a tenger mélységei,
a föld alapjai felszínre kerültek:
a fenyegetésedtől, Uram,
leheletednek haragos zúgásától.
¹⁷Kinyújtotta kezét a magasból
és felém nyúlt,
kimentett a vizek mélyéről.
¹⁸Elragadott ádáz ellenségeimtől,
gyűlölőimtől, akik erősebbek nálam.
¹⁹A veszély napjaiban rám támadtak,
de az Úr védelmemre kelt.
²⁰Kivezetett a szabadba,
szabadulást hozott, mert szeretett.
²¹Így viszonozta az Úr igaz voltomat.
Megjutalmazott, mert tiszta a kezem.
²²Hiszen az Úr útjait követtem,
nem fordultam el Istenemtől.
²³Minden parancsát szem előtt tartottam,
törvényét soha el nem utasítottam.
²⁴Vétek nélkül jártam színe előtt,
a bűntől távol tartottam magam.
²⁵Így viszonozta az Úr igaz voltomat,
mert látta, hogy tiszta a kezem.
²⁶Jósággal közeledsz a jóhoz,
az igazhoz igaz vagy.
²⁷A tisztával tisztán bánsz,
a hamissal azonban hamis módra.
²⁸A leigázott népnek szabadulást hozol,
a gőgös tekintetet megalázod.
²⁹Igen, te vagy világosságom, Uram,
Istenem, te megvilágítod sötétségemet.
³⁰Veled bástyákat ostromlok,
Istenemmel falakat ugrok át.
³¹Isten útja egyenes,
az Úr szavát a tűz kipróbálta,
pajzsa ő mindenkinek,
aki nála keres menedéket.
³²Ki az Isten, ha nem az Úr?
Ki a szikla, ha nem a mi Istenünk?
³³Isten felövezett erővel,
feddhetetlenné tette utamat.
³⁴Lábam gyorssá tette, mint a szarvas lábát,
biztos magaslatra vezetett fel.
³⁵Kezemet harcra tanította,
s hogy karom acélhúrt feszítsen,
azt parancsolta.
³⁶Üdvösséged pajzsát adtad nekem.
[jobbod erősen tartott],
jóságod naggyá tett engem.
³⁷Lépteim alá széles utat adtál,
lábam nem botladozott.
³⁸Üldöztem ellenségeimet s utolértem őket,
nem tértem vissza,
míg meg nem semmisültek.
³⁹Lesújtottam őket, s nem keltek föl többé,
a lábam alatt összeroskadtak.
⁴⁰A harcra felöveztél bátorsággal,
ellenfeleimet alám aláztad.
⁴¹Ellenségeimet megfutamítottad,
s akik gyűlöltek, azokat semmivé tettem.
⁴²Kiáltottak, de nem jött szabadító,
hívták az Urat, de nem hallotta meg szavuk.
⁴³Én pedig szétvertem őket,
mint a szél a port,
s mint az utca sarát, letapostam őket.
⁴⁴Kiragadtál a lázongó tömegből,
és a népek fejévé tettél.
A népek, amelyeket nem ismertem,
szolgáim lettek,
⁴⁵és első szavamra engedelmeskedtek.
Az idegenek fiai kegyemet kerestek,
⁴⁶az idegenek fiai elsápadtak félelmükben,
s remegve jöttek elő váraikból.
⁴⁷Éljen az Úr, áldott legyen az én sziklám,
dicsőség üdvöm Istenének!
⁴⁸Isten, aki elégtételt adott nekem,
aki a népeket meghódoltatta előttem.
⁴⁹Te, aki haragos ellenfeleimtől
megmentettél
s az erőszak emberétől elragadtál.
⁵⁰Ezért áldalak, Uram, a népek előtt,
dicsőséget zengek nevednek.
⁵¹Hiszen nagy győzelmet adtál királyodnak,
kegyes voltál fölkentedhez,
Dávidhoz és nemzetségéhez, mindörökké.