Keresés a Bibliában

37 1Jákob azon a földön lakott, amelyen atyja mint jövevény tartózkodott Kánaán földjén.

IV. JÓZSEF TÖRTÉNETE

József és testvérei.

2Jákob családjának története a következő: amikor József tizenhét esztendős volt, bátyjaival együtt a juhokat őrizte. Mivel még fiatal volt, apja feleségeinek, Bilhának és Szilpának fiai mellé osztották be. József közölte apjával, ami rosszat azokról mondtak. 3Izrael jobban szerette Józsefet, mint a többi fiát, mivel öreg korában született. Ezért egy ujjas köntöst csináltatott neki. 4Mikor bátyjai látták, hogy jobban szereti, mint összes többi fiát, meggyűlölték, és nem tudtak vele barátságos szót váltani. 5Józsefnek egyszer álma volt, s azt elmondta testvéreinek. 6Így szólt hozzájuk: „Hallgassatok ide, milyen álmot láttam. 7Kévét kötöttünk a mezőn, s íme, az én kévém fölegyenesedett és állva maradt, a ti kévéitek pedig körülvették és meghajoltak az én kévém előtt.” 8Testvérei így válaszoltak: „No, talán királyunk akarsz lenni és fölöttünk uralkodni?” Álma és elbeszélése miatt még inkább meggyűlölték. 9Más alkalommal újra álmot látott, s azt is elmondta bátyjainak. Így szólt: „Látjátok, ismét álmom volt. A nap, a hold és a csillagok meghajoltak előttem.” 10Amikor elbeszélte apjának és testvéreinek, apja megfeddte, mondván: „Mit akar jelenteni ez az álom, amit láttál? Nekem, anyádnak és bátyáidnak, nekünk a földig kell hajolnunk előtted?” 11Bátyjai féltékenyek lettek rá, apja ellenben megjegyezte magának a dolgot.

KNB SZIT STL BD RUF KG