Keresés a Bibliában

2 1Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. 2Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. 3Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. 4Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.

A második teremtéstörténet, a paradicsom.

4Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, 5még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. 6Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét. 7Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. 8Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. 9És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. 10Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. 11Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található. 12Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is. 13A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét. 14A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz. 15Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. 16Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. 17De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.” 18Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” 19Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. 20Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. 21Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. 22Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. 23Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” 24Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. 25Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.

A bűnbeesés.

3 1A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” 2Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. 3Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” 4Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. 5Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” 6Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. 7Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. 8Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. 9De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?” 10Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” 11De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” 12Az ember így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.” 13Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.” 14Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. 15Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” 16Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” 17Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. 18Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. 19Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” 20Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja. 21Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket. 22Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” 23Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. 24Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

KNB SZIT STL BD RUF KG