Keresés a Bibliában

Megszentelődés Krisztusban.

8 1Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. 2Hiszen a Lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bűn és a halál törvényétől. 3Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erőtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bűn miatt a bűn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levő bűnt, 4és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. 5Akik ugyanis test szerint élnek, azok a testiekre törekszenek, akik azonban a Lélek szerint, a lelkiekre törekszenek. 6De a test kívánsága a halálba vezet, a Lélek vágyódása ellenben élet és béke. 7A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sőt nem is képes rá. 8Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. 9De ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. 10Ha Krisztus bennetek van, a test ugyan a bűn miatt halott, de a Lélek élet a megigazulás következtében. 11Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. 12Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. 13Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha Lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok. 14Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. 15Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! 16A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. 17Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

KNB SZIT STL BD RUF KG