Keresés a Bibliában

21mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. 2Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt felszólalt Izrael ellen: 8ahogy írva van: Isten mindmáig érteni nem tudó lelket és nem látó szemet, nem halló fület adott nekik. 10Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, és nyomorítsd görbére a hátukat. 6Ilyen alapon már Dávid is boldognak mondja az embert, akit Isten tesz igazzá tettek nélkül:

KNB SZIT STL BD RUF KG


20A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust.

KNB SZIT STL BD RUF KG


2Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. 18De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk.

A keresztény remény bizonyossága.

19Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. 20A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, 21hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. 22Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. 23De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. 24Mert megváltásunk még reménybeli. Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli?

KNB SZIT STL BD RUF KG


2a Kolosszében élő szent és hívő testvéreknek Krisztusban. Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől [és Urunktól, Jézus Krisztustól]! 27Velük akarta megismertetni Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye. 17Archippusznak mondjátok meg: Legyen gondod az Úrtól kapott szolgálat betöltésére!

KNB SZIT STL BD RUF KG


12adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban;

KNB SZIT STL BD RUF KG


32Most pedig az Istennek és kegyelme szavának ajánllak benneteket. Neki hatalma van rá, hogy fölépítse művét, és megadja nektek az összes szenttel közös örökséget.

Pál beszéde Agrippa király előtt.

26 1Erre Agrippa király Pálhoz fordult: „Engedélyt kapsz, hogy beszélj a magad védelmére.” Pál kinyújtotta kezét, és így védekezett: 18hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között. 9Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak,

KNB SZIT STL BD RUF KG


21gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát.

KNB SZIT STL BD RUF KG


5Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában.

KNB SZIT STL BD RUF KG