Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

3 1Mi előnye van tehát a zsidóknak? S mi haszna a körülmetélésnek? 2Minden tekintetben sok. Először is, az Isten rájuk bízta tanítását. 3De hogyan? Ha vannak, akik hűtlenek lettek, vajon nem teszi hitetlenségük Isten hűségét hatástalanná? 4Egyáltalán nem, ellenkezőleg: Isten igaz, még ha minden ember hazug is. Amint az Írás mondja: Hogy igaznak bizonyulj szavadban, s győzz, mikor pörölnek veled. 5De mit szóljunk ahhoz, hogy gonoszságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát? Mert emberileg szólva nem igazságtalan az Isten, amikor haragjával sújt? 6Egyáltalán nem. Különben mi címen ítélkeznék Isten a világ fölött? 7De ha Isten igazsága hazugságom folytán csak nőttön-nő az ő dicsőségére, miért marasztal el bűnösként? 8S miért ne tennék rosszat, hogy jó származzék belőle, mint némelyek rágalmaznak bennünket, hangoztatva, hogy effélét állítunk. Ezeknek jogos az elmarasztalásuk.

A zsidók és a pogányok egyformán bűnösök.

9Hogy áll tehát a dolog? Különbek vagyunk náluk? Egyáltalán nem. Az imént bizonyítottuk ugyanis, hogy a zsidók és a pogányok mind alá vannak vetve a bűnnek, 10ahogy meg van írva: Nincs igaz egy sem, 11nincs, aki értene, nincs, aki Istent keresné. 12Mind letértek az útról, elfajzottak, nincs, aki jót tenne, nincs egy sem. 13Tátongó sír a torkuk, nyelvük csalárdságot beszél, kígyók mérge van ajkukon. 14Szájuk telve átokkal és keserűséggel, 15lábuk gyors a vérontásra. 16Ösvényeiken baj és nyomor, 17a béke útját nem ismerik, 18Isten félelme nincs szemük előtt. 19Mi azonban tudjuk, hogy amit a törvény mond, azokra vonatkozik, akik a törvénynek alá vannak vetve. Tehát némuljon el minden száj, és az egész világ vallja magát Isten előtt bűnösnek. 20Mert a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek előtte igazzá, hiszen a bűn megismerésének is a törvény az alapja.

Megigazulás a Jézus Krisztusba vetett hitből.

21Most azonban az Isten előtti megigazulás a törvénytől függetlenül lett nyilvánvalóvá, amint a törvény és a próféták is tanúsítják: 22az az Isten előtti megigazulás, amely a Jézus Krisztusban való hitből ered, és amely minden hívőnek szól. Ebben nincs különbség. 23Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét. 24Megigazulásukat azonban ingyen kapják, Isten kegyelmének erejéből, Jézus Krisztus megváltása árán. 25Őt adta oda Isten véres engesztelő áldozatul a hitben, hogy kimutassa igazságosságát. Isten végtelen türelmében elnézte a korábban elkövetett vétkeket, 26hogy igazságosságát most kimutassa. Mert amint ő igaz, úgy akar igazzá tenni mindenkit, aki Jézusban hisz. 27Hol marad tehát dicsekvésed? Szétfoszlott. Mely törvény alapján? Vajon a tettek törvénye alapján? Nem, hanem a hit törvénye szerint. 28Mi azt valljuk, hogy az ember a hit által válik igazzá, a törvény szerint tettektől függetlenül. 29Vajon csak a zsidóké az Isten, s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is. 30Ugyanaz az Isten teszi megigazulttá a hitből a körülmetéltet éppúgy, mint hite által a körülmetéletlent. 31Ilyenformán megszüntetjük a törvényt a hittel? Szó sincs róla! Ellenkezőleg: erősítjük a törvényt.