Keresés a Bibliában

16Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. 17Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


Jézus megkeresztelése.

21Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett és Jézus is fölvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég,

Jézus családfája.

23Föllépésekor Jézus mintegy harmincéves volt. Azt tartották róla, hogy Józsefnek a fia, aki Éli fia volt,

KNB SZIT STL BD RUF KG