Keresés a Bibliában

Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését.

30Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla, 31mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad. 32Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni.

A tanítványok oktatása.

33Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük: „Miről beszélgettetek az úton?” 34Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük. 35Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.” 36Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta: 37„Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”

KNB SZIT STL BD RUF KG