Keresés a Bibliában

Jézus Kaifás előtt.

53Jézust a főpaphoz kísérték. Itt gyűltek össze a főpapok, vének és írástudók. 54Péter messziről követte, egészen be a főpap udvarába. Ott az őrség tagjaival együtt leült és melegedett a tűznél. 55A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. 56Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. 57Ekkor néhányan felálltak, s ezt a hamis tanúságot tették ellene: 58„Hallottuk, amikor kijelentette: Lebontom ezt az emberi kéz építette templomot, és három nap alatt másikat építek, amely nem emberi kéz alkotása.” 59De vallomásuk így sem vágott egybe. 60Erre középre állt a főpap, s ezt a kérdést intézte Jézushoz: „Semmit sem válaszolsz azokra, amit ezek felhoznak ellened?” 61De ő hallgatott és nem felelt semmit. A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: „Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia?” 62Jézus így válaszolt: „Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin.” 63A főpap erre megszaggatta ruháját s felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? 64Hallottátok, hogy káromkodott. Mi a véleményetek?” Mind méltónak ítélték a halálra. 65Ekkor némelyek kezdték leköpdösni, aztán arcát letakarva ököllel verték, s közben kérdezgették: „Találd el, ki az!” Még az őrség tagjai is arcul verték.

Péter megtagadja Jézust.

66Míg Péter kint ült az udvaron, kiment a főpap egyik szolgálója. 67Meglátta Pétert, amint melegedett, szemügyre vette és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál.” 68De ő tagadta: „Nem tudom, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba, s akkor megszólalt a kakas. 69A szolgáló észrevette, s újra mondta az ott állóknak: „Ez is közülük való.” 70Ő megint tagadta. Nem sokkal ezután, akik mellette álltak, szintén állították: „Valóban közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.” 71Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” 72A kakas másodszor is megszólalt. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor tagadsz meg.” És könnyekre fakadt.

KNB SZIT STL BD RUF KG