Keresés a Bibliában

A gyilkos szőlőművesek.

9Ezután mondott a népnek egy példabeszédet: „Egy ember szőlőt ültetett. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és hosszabb időre elment idegenbe. 10Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a szőlőművesekhez, hogy a szőlő terméséből szolgáltassák be neki a rá eső részt. De a szőlőművesek megverték, és üres kézzel elkergették. 11Erre egy másik szolgát küldött. Ezt is megverték, szidták, gyalázták, majd üres kézzel elzavarták. 12Erre egy harmadikat is küldött. Ezt is sebesre verték és kidobták. 13Most a gazda így gondolkodott magában: Mit tegyek? Elküldöm kedves fiamat, őt csak megbecsülik. 14A szőlőművesek azonban a fiú láttára így biztatták egymást: Ez az örökös. Öljük meg, és a miénk lesz öröksége. – 15Kidobták hát a szőlőből és megölték. Vajon mit tesz velük a szőlő ura? 16Hazajön, és megöli a szőlőműveseket, a szőlőt pedig másoknak adja bérbe.” Ezt hallva tiltakoztak: „Isten mentsen tőle!” 17Ő azonban végignézett rajtuk és folytatta: „Mit jelent akkor az Írás: A kő, amelyet az építők elvetettek szegletkővé lett? 18Aki e kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ráesik, azt agyonzúzza.” 19Az írástudók és a főpapok nyomban el akarták fogatni, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk szólt ez a példabeszéd.

KNB SZIT STL BD RUF KG