Keresés a Bibliában

Jézus születése.

2 1Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. 2Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. 3Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. 4József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, 5hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 6Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. 7Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.

A pásztorok hódolata.

8Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. 9Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. 10De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. 11Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. 12Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” 13Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: 14„Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” 15Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” 16Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. 17Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. 18Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. 19Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. 20A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

A névadás.

21Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.

Jézus bemutatása a templomban.

22Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; 24s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.

Simeon éneke.

25Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. 26Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. 27A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, 28karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: 29„Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, 30mert látta szemem üdvösségedet, 31melyet minden nép színe előtt készítettél, 32világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” 33Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. 34Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – 35a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

Anna prófétaasszony.

36Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, 37aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. 38Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását.

Visszatérés Názáretbe.

39Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. 40A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.

A tizenkét éves Jézus a templomban.

41Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. 42Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. 43Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. 44Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. 45Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. 46Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. 47Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. 48Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” 49Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” 50Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. 51Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. 52Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet