Cofár beszéde: Az átkozott
13Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ezt adta örökségül a Mindenható a zsarnoknak. 14Ha sok is a fia, kard várja őket, és nem lakhatik jól kenyérrel a sarjuk. 15Maradékaikat pestis viszi sírba, és az özvegyeik nem tartanak gyászt. 16Ha ezüstöt halmoz fel, mintha csak por volna, a ruhát csak sárnak rakja csomóba. 17Ő csak gyűjtögeti, de fel a jámbor ölti, az ezüstjét meg a tiszta örökli. 18Házát, mint a pók a hálóját, úgy építette, olyan az, mint a csősz csinálta kunyhó. 19A gazdag lefekszik, nem kezdi el újra, felnyitja a szemét, és már semmi sincs meg. 20Nappal, mint az árvíz, bajok zúdulnak rá, elfújja éjszaka a viharnak szele. 21Keleti szél viszi, nincsen maradása, elsöpri onnét, ahol a lakóhelye volt. 22Irgalmat nem ismerve nyilakat szór rá, menekülnie kell a hatalma elől. 23Kezüket összecsapva tapsolnak fölötte, és saját házából utánapisszegnek.
19Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! – 20Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? –