Keresés a Bibliában

60Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” 61Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt hozzájuk: „Botránkoztok rajta? 62Hát ha majd azt látjátok, hogy az Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! 63A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet, 64de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni. 65Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”

Péter hitvallása.

66Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. 67Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” 68Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. 69Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje.” 70Jézus így válaszolt: „Nem tizenkettőtöket választottam ki? De egyikőtök ördög.”

KNB SZIT STL BD RUF KG