Keresés a Bibliában

4. A MENNYEI JERUZSÁLEM

Új ég és új föld.

21 1Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. 8A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égő kénköves tóba kerülnek. Ez lesz a második halál.”

Az ötödik pecsét feltörése.

9Amikor feltörte az ötödik pecsétet, az oltár alatt azoknak a lelkét láttam, akiket az Isten szaváért és tanúságtételükért öltek meg.

KNB SZIT STL BD RUF KG


21gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát.

KNB SZIT STL BD RUF KG


A világosság fiai.

5 1Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és 4Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. 9Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, 10hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van.

KNB SZIT STL BD RUF KG