Keresés a Bibliában

14 1Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal. 2Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása. 3Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre. 4Tisztátalantól vajh’ születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem! 5Hogyha már előre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet, 6akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga. 7A fában mindig marad még reménység: hogyha lenyesik is, új ágakat hajthat, zsenge hajtásai el nem maradhatnak. 8És ha a gyökere elvénül a földben, és maga a törzs is elhal a talajban, 9a víznek már a szaga is sarjadzásra készteti, ágakat hajt, mintha úgy ültették volna. 10De a férfi meghal és földre dől. Elpusztul az ember. S mi lesz a sorsa? 11A tengereknek, lám, kifogy a vizük, a folyók elapadnak, kiszárad a medrük. 12Így az ember is, ha kidől, többé föl nem kel. Előbb pusztul el az ég is, semmint ő fölkel; előbb, mint mikor álmából fölkeltik. 13Ó, bár elrejtenél az alvilág ölében, elbújtatnál, míg haragod elül, adnál nekem időt, aztán gondolnál rám! 14Ha meghalna az ember, de föléledne újra, szolgálati időm szívesen tölteném, míg nem jön valaki, aki fölváltana. 15Akkor szólíthatnál, és én válaszolnék, akkor te is vágynál kezed műve után. 16Megszámlálnád akkor minden lépésemet, s nem arra figyelnél, mikor lépek félre. 17Bűnöm egy zacskóban lepecsételnéd, gonosztettem nyomát bemeszelnéd. 18De jaj nekem! Mint ahogy a hegy összeomlik, ahogy elmozdul helyéről a kőtömb, 19vagy a vízcsepp kivájja a sziklát, a felhőszakadás meg elmossa a földet, nem hagysz semmi reményt az embernek. 20Végleg földre vered, ott leli halálát, arcát elmásítod, aztán elbocsátod. 21Nem tudja, ha fiait tisztesség éri, gyalázatukról sem szerez tudomást. 22Saját fájdalmait érzi csak a teste, lelke csak a maga életét gyászolja.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet


Facebook Twitter Google+ QR-kód PDF