Keresés a Bibliában

16Kérlek tehát benneteket, hogy Lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. 17A test ugyanis a Lélek ellen tusakodik, a Lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. 18Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek. 19A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, 20bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, 21gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát. 22A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, 23jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. 24Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. 25Ha a Lélek szerint élünk, viselkedjünk is a Léleknek megfelelően.

KNB SZIT STL BD RUF KG