Keresés a Bibliában

15hogy kifogástalanok és tiszták legyetek, Istennek ártatlan gyermekei a gonosz és romlott nemzedékben, amelyben úgy kell ragyognotok, mint a csillagoknak a mindenségben. 16Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz, hogy Krisztus Jézus napján dicsőségemre váljatok. Akkor nem futottam hiába, és nem fáradtam fölöslegesen. 17Sőt, ha hitetek szent szolgálatáért áldozatként véremet ontják is, örülök, együtt örülök mindnyájatokkal. 18Örüljetek hát ti is, örüljetek velem!

Munkatársainak ajánlása.

19Remélem Urunk Jézusban, hogy nemsokára elküldhetem Timóteust, és megnyugodhatom, hallva hogylétetekről. 20Nincs senkim ugyanis, aki annyira hozzám hasonló lelkületű volna, s oly őszintén szívén viselné ügyeteket. 21A többiek mind a maguk javát keresik, nem Krisztus Jézusét. 22Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium ügyében. 23Remélem tehát, hogy elküldhetem, mihelyt megtudom, hogyan áll az ügyem. 24Sőt bízom az Úrban, hogy nemsokára magam is indulhatok hozzátok. 25Addig is szükségesnek tartom, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditusz testvéremet, munka­ és küzdőtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen. 26Nagyon vágyott már utánatok, és nyugtalankodott, hogy betegségéről értesültetek. 27Valóban halálos beteg volt, de Isten megkönyörült rajta. Nemcsak rajta, hanem rajtam is, hogy bánatra bánat ne érjen. 28Igyekszem hamarosan útnak indítani, hogy viszontlátva újra örüljetek neki, s nekem se kelljen szomorkodnom. 29Fogadjátok nagy örömmel az Úrban, és becsüljétek meg az ilyen embert. 30Hiszen Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, az életét kockáztatta, hogy a nekem tett szolgálattal pótolja, amit ti nem tehettek.

Óvás a téves tanítástól.

3 1Egyébként, testvéreim, örüljetek az Úrban. Nekem nincs terhemre, hogy ugyanazt írjam nektek, titeket pedig megerősít. 2Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól. 3A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, 4s nem a testben bízunk, bár magam a testben is bizakodhatnék. Ha más úgy gondolja, hogy bizakodhatik a testben, én még inkább. 5Nyolcadnapra körülmetéltek, Izrael népéből, Benjamin törzséből származom, zsidó vagyok a zsidók közül. A törvény megtartásában farizeus, 6az Egyház üldözésében szenvedélyes, a törvény szerinti jámborságban feddhetetlen voltam. 7Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. 8Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. 9Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, 10hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. 11Így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljuthassak a halálból a feltámadásra is. 12Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. 13Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. 14Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. 15Mi, a tökéletesek, gondolkodjunk így! Ha valamiben még másképpen gondolkodtok, Isten majd megvilágosít benneteket, 16de amit már elértünk, abban tartsunk ki.

Kitartás a reményben.

17Testvérek, kövessétek a példámat mindnyájan! Nézzétek azokat, akik úgy élnek, ahogy példámon látjátok. 18Hiszen – mint már többször mondtam, most meg könnyek közt mondom – sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének ellenségei. 19Végük a pusztulás, istenük a hasuk, azzal dicsekszenek, ami gyalázatukra válik, s eszüket földi dolgokon járatják. 20A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. 21Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. 4 1Ezért szeretett testvéreim, akik után vágyódom, örömöm és koronám: így álljatok helyt az Úrban, szeretteim!

Befejező intelmek.

2Evódiát és Szintichét nagyon kérem, értsenek egyet az Úrban. 3Téged is kérlek, igaz munkatársam, légy segítségükre azoknak, akik velem együtt fáradtak az evangélium hirdetésében, Kelemennel és a többi munkatársammal együtt, akiknek neve föl van jegyezve az élet könyvében. 4Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. 5Méltányosságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. 6Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. 7Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. 8Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. 9Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok tettekre, s veletek lesz a béke Istene. 10Nagyon megörültem az Úrban, hogy ismét lehetőségetek nyílt a rólam való gondoskodásra. Azelőtt is gondoltatok rá, de nem volt rá módotok. 11Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. 12Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. 13Mindent elviselek abban, aki erőt ad. 14Mégis jól tettétek, hogy szükségemben segítségemre voltatok. 15Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Macedóniából elindultam, nem volt egyetlen egyházközség sem, amely velem az adás és viszonzás kapcsolatában állt volna, csak ti. 16Már Tesszalonikába ismételten küldtetek, amire szükségem volt. 17Nem az adomány fontos nekem, hanem inkább a gyümölcse, amelyet majd bőségesen javatokra írnak. 18Megvan mindenem, mégpedig bőségesen. Bőven el vagyok látva, amióta Epafroditusztól átvettem küldeményeteket, mint kellemes illatú, Istennek tetsző áldozatot. 19Az én Istenem – gazdagsága szerint – dicsőségében ellát majd benneteket Jézus Krisztus által mindennel, amire szükségetek van. 20Istennek, a mi Atyánknak legyen dicsőség örökkön-örökké! Ámen.

Befejezés.

21Köszöntsetek minden szentet Jézus Krisztusban! Köszöntenek titeket az itteni testvérek. 22Köszönt titeket valamennyi szent, főképp a császár házából valók. 23Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel!

KNB SZIT STL BD RUF KG