Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

Nebukadnezár álma.

4 1Én, Nebukadnezár nyugodtan éltem házamban és vidáman palotámban. 2De álmot láttam, és ez megijesztett. Fekvőhelyemen támadt gondolataim és elmém látomásai megzavartak. 3Azért megparancsoltam: Bábel minden bölcsét vezessék elém, hogy fejtsék meg nekem álmom jelentését. 4El is jöttek a jósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok. Elmondtam nekik az álmot, de a jelentését nem tudták nekem megfejteni. 5Végül elém járult Dániel, akit istenem neve után Béltsacárnak is hívnak, s akiben Isten szent lelke lakik. Elmondtam neki az álmomat: 6Béltsacár, te jósok feje! Tudom, hogy Isten szent lelke lakik benned, s nem okoz neked fejtörést egyetlen titok sem. Ezt az álmot láttam, fejtsd meg nekem. 7A látomásban, amely fekvőhelyemen előttem állt, ezt láttam: Lám, egy igen magas fa állt a föld közepén. 8A fa magas volt és erős, teteje az eget érte, és a föld határairól is lehetett látni. 9Lombja gyönyörű, gyümölcse bőséges, és minden élőlény számára ehető. Árnyékot adott a mező vadjainak, ágai közt meg az ég madarai fészkeltek, és minden élőlény róla táplálkozott. 10A látomásban, amely fekvőhelyemen előttem állt, egyszerre egy szent őrt pillantottam meg, amint leszállt az égből. 11Harsány hangon parancsot adott: Vágjátok ki a fát, üssétek le ágait, verjétek le lombját és szórjátok szét gyümölcsét. Meneküljenek alóla az állatok, és ágai közül a madarak. 12De gyökereinek a törzsökét hagyjátok meg a földben, vas­ és rézbilincsbe verve a mező füvén. Az ég harmata öntözze, és a vadállatokkal egy sorban a föld füve legyen osztályrésze. 13Szíve vetkőzzék ki emberi mivoltából, s állati szív adassék neki! Így múljék el fölötte hét időszak. 14Ez az üzenet az őrök határozata, és ez a javaslat a szentek végzése, hogy elismerjék róla az élők: A Fölséges uralkodik az emberek királysága fölött. Annak adhatja, akinek akarja; akár a legutolsó embert is trónra emelheti. 15Ez az az álom, amelyet én, Nebukadnezár király, láttam. Nos, Béltsacár, fejtsd meg a jelentését, mert királyságom összes bölcsei sem tudták nekem megfejteni. Csak te vagy rá képes, mert benned a szent Isten lelke van.

Dániel megfejti az álmot.

16Ekkor Dániel, akit Béltsacárnak is neveztek, egy órára mozdulatlanságba dermedt, mert gondolatai annyira megrémítették. De a király figyelmeztette: „Béltsacár, ne rémítsen meg az álom és jelentése!” Béltsacár ezt a feleletet adta: „Uram, bárcsak gyűlölőidnek szólna ez az álom, és ellenségeidnek a jelentése. 17Az a fa, amelyet láttál, magas és erős, úgyhogy a teteje az eget éri és az egész földön lehet látni; 18lombja gyönyörű, gyümölcse bőséges, és minden élőlény számára ehető, alatta tanyáznak a mező vadjai, és ágai közt fészkelnek az ég madarai –, 19te magad vagy, ó király. Naggyá, hatalmassá lettél, nagyságod egyre gyarapodott, elérte az eget és hatalmad a föld határát. 20Egy szent őrt is látott a király. Leszállt az égből és így szólt: Vágjátok ki a fát és pusztítsátok el! De gyökereinek törzsökét hagyjátok meg a földben, vas­ és rézbilincsbe verve a mező földjén; az ég harmata öntözze, s a mező vadjaival éljen egy sorban, míg hét időszak el nem múlik fölötte. 21Ennek, ó király, ez a megfejtése: Ez a Fölséges határozata, amely az én uramra, a királyra vár: 22Kiűznek az emberek közül, a mező vadjai közt lelsz tanyát, füvet legelsz, mint az ökrök, és az ég harmatja fog öntözni. Hét időszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja. 23Mivel azonban az volt a parancs, hogy gyökerének törzsökét hagyják meg: a Fölséges visszaadja neked királyságodat, ha elismered az ég hatalmát. 24Ezért, ó király, fogadd szívesen tanácsomat: váltsd meg bűneidet az igazságosságot gyakorolva, és gonoszságaidat az elnyomottak iránt irgalmat gyakorolva! Akkor talán tovább tarthat jó sorod.”

Az álom beteljesedése.

25Ez mind utol is érte Nebukadnezár királyt. 26Tizenkét hónap múlva fölment királyi palotája tetejére, amely Bábelben van, és ott sétálgatott. 27Akkor azt mondta a király: „Nemde, ez az a nagy Bábel, amelyet hatalmas erőmmel építettem ki igazi királyi székhellyé, hogy hirdesse dicsőségemet?” 28A szó még ott volt a király ajkán, amikor szózat hallatszott az égből: „Neked szól a szózat, Nebukadnezár király! Elveszem királyi hatalmadat. 29Kitaszítanak az emberek közül, a mező vadjai közt lelsz tanyát, s füvet legelsz, mint az ökrök. Hét időszak múlik el így fölötted, míg belátod, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és annak adhatja, akinek akarja.” 30Még ugyanabban az órában beteljesedett a jövendölés Nebukadnezáron: kivetették az emberek közül, füvet legelt, mint az ökrök, az ég harmata addig öntözte testét, míg szőre olyan hosszú nem lett, mint a sas tolla, és körmei, mint a madárkarmok. 31Mihelyt letelt a kiszabott idő, én, Nebukadnezár, az égre emeltem tekintetemet, és visszanyertem értelmemet. Akkor hálát adtam a Fölségesnek, dicsőítettem és magasztaltam az örökké élőt: Hatalma örök hatalom, országa megmarad nemzedékről nemzedékre. 32A föld lakóit olyannak tekinti, mint a semmit, tetszése szerint jár el az égi seregekkel és a föld lakóival. Nincs senki, aki ellenállhatna kezének, vagy azt mondhatná neki: Miért tetted ezt? 33Ugyanabban az időben visszanyertem értelmemet, királyi méltóságom mellé visszakaptam tekintélyemet és dicsőségemet. Szolgáim és főembereim fölkerestek, és visszahelyeztek királyságomba, sőt még nagyobb hatalomra tettem szert. 34Ezért én, Nebukadnezár, áldom, magasztalom és dicsőítem az Ég Királyát, mert minden tette igaz és útjai igazságosak; s akik kevélyen járnak-kelnek, azokat meg tudja alázni.