Keresés a Bibliában

A csillagok és a természeti erők kultusza.

13 1Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, 2hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek. 3Ha már ezekben isteneket láttak, mert szépségük elbűvölte őket, akkor tudniuk kellett volna, mennyivel kiválóbb a parancsolójuk. Mert a szépség szerzője teremtette őket. 4Ha megcsodálták erejüket és hatásukat, ebből arra kellett volna következtetniük, hogy mennyivel hatalmasabb a teremtőjük. 5Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket. 6De ezek még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor valójában Istent keresik és akarják megtalálni. 7Teremtményei közt élnek és igyekeznek a mélyükre hatolni, s amit szépnek látnak, annak látványa megejti őket. 8Még sincs mentségük ezeknek sem. 9Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tudták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát?

A bálványok kultusza.

10De boldogtalanok voltak és holt dolgokba vetették reményüket, akik emberi kéz műveit nevezték isteneknek; aranyat, ezüstöt, műtárgyakat, állati alakokat vagy haszontalan köveket, régi idők keze munkáját. 11Ha a favágó alkalmas törzset vág ki, körös-körül lefejti egész kérgét és szakszerűen megmunkálja, alkalmas eszközt csinál belőle, mindennapi használatra. 12A munkája közben keletkezett hulladékot arra használja, hogy elkészítse ételét és jóllakjék. 13Ami pedig megmarad belőle, mert semmire sem alkalmas, görbe és göcsörtös fa, azt fogja, s üres óráit kihasználva faragja, aztán a pihenéskor szokásos gondossággal valamiféle formát ad neki. Ember képmására faragja, 14vagy valamely egészen közönséges állathoz teszi hasonlóvá. Aztán bevonja agyaggal, felületét bekeni piros festékkel és befest rajta minden foltot. 15Majd megfelelő házikót készít neki, a falra illeszti, és szeggel odaerősíti. 16Így gondoskodik róla, hogy le ne essék. Mert tudja, hogy nem tud magán segíteni, hiszen csak kép, és támasztékra szorul. 17Amikor meg imádkozni akar vagyonáért, feleségéért és gyermekeiért, akkor nem restell az élettelen dologhoz szólni. Az erőtlenhez könyörög egészségéért. 18A holthoz esedezik életért, a tehetetlenhez fordul segítségért, szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani. 19Keresetéhez, munkájához, mestersége sikeréhez attól kér erőt, aminek keze erőtlen.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet