Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

KNB 135 SZIT 215 STL 44 BD 54 RUF 192 KG 207

Találatok a szövegekben

Jobb a kevés, amit az igaz bír, mint a bűnös nagy gazdagsága. »
Mert hisz nem minden jó mindenki számára, nem mindenki bír el mindenféle ételt. »
De az istentelenek olyanok, mint a háborgó tenger, amely nem bír megnyugodni, csak sarat és iszapot vetnek fel hullámai. »
Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben az igazságtalanság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet. A két gonosz bíró megkívánja Zsuzsannát. »
Minden városban, amelyet az Úr, a te Istened ad majd minden törzsednek, jelölj ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak a népnek. A bírák. »
Azután a bírák, mindegyik név szerint, mind, akinek a szíve nem lett hűtlen, és aki Istennek nem fordított hátat: legyen áldott az emlékük! A bírák »
Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt, és kiszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkoztak elnyomóik igája alatt. »
A bírákat figyelmeztette: „Vigyázzatok, mit cselekesztek! Bíráskodástokkal ugyanis nemcsak az embereket, hanem az Urat is szolgáljátok. Azért veletek lesz bírói működéstekben. »
Amikor ellenfeleddel a bíróságra tartasz, útközben igyekezzél tőle megszabadulni, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a poroszlónak, a poroszló meg börtönbe vessen. »
Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. »
Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el, »
Ezért a vidék nem bírta el, hogy együtt maradjanak. Mivel javaik nagyon felszaporodtak, nem maradhattak egymás mellett. »
Sárai ezt mondta Ábrámnak: „A velem történt jogtalanság visszaszáll rád. Neked adtam szolgálómat, de most, amikor tudja, hogy fogant, kicsi lettem a szemében. Az Úr legyen bíró köztem és közted.” »
Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.” »
Erre azok így kiabáltak: „El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.” Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót. »
Ábrahám Istene és Nachor Istene legyen bíró közöttünk!” Erre Jákob megesküdött atyjának, Izsáknak rokonaira. »
Vagyonuk ugyanis túl nagy volt ahhoz, hogy együtt maradjanak, és a vendéglátó ország sem bírta el őket sok vagyonuk miatt. »
Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.” »
Bírák kinevezése. »
Ha peres ügyük van, hozzám fordulnak, hogy legyek bírájuk, és közöljem velük Isten ítéletét és döntését.” »
Ha férfiak civakodnak egymással, és közben úgy megütnek egy viselős asszonyt, hogy az idétlent szül ugyan, de maga életben marad, akkor a tettesnek olyan kártérítést kell fizetnie, amilyet a férj a bírák véleménye alapján követel. »
Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem. »
Mózes tehát megparancsolta Izrael bíráinak: „Mindegyitek ölje meg emberei közül azokat, akik a Peor-beli Baálnak szolgáltak!” »
tehát mindent, ami kibírja a tüzet, tűzbe kell tartanotok, hogy tiszta legyen, majd tisztítóvízzel is meg kell tisztítanotok. Minden egyebet azonban, ami nem állja a tüzet, öblítsétek le vízzel. »
Egyszersmind bíráitoknak is meghagytam: „Hallgassátok meg testvéreiteket és igazságosan ítéljetek valamely ember és testvére vagy egy idegen között. »
A leviták mint bírák. »
és fordulj ott a Lévi törzséből való papokhoz, s ahhoz a bíróhoz, aki éppen soros azon a napon. Ők majd kikérdeznek és tudtodra adják ítéletüket. »
Ha valaki mégis olyan önhitt volna, hogy a papra, aki ott az Úrnak, a te Istenednek a szolgálatában áll, vagy a bíróra nem hallgatna, az ilyen embernek meg kell hallnia: Távolítsd el a gonoszságot Izraelből, »
mindkét viszálykodó fél álljon az Úr elé, a papok elé és az épp szolgálatot teljesítő bírák elé, »
aztán a bírák tartsanak alapos vizsgálatot. Ha kiderül a tanúról, hogy hamis tanú, testvérét alaptalanul vádolta, »
Amikor vita támad két ember között és bíróságra mennek, hogy igazságot szolgáltassanak nekik: kimondják az igaz igazát s a vétkes vétkességét, »
a bíró a botbüntetésre ítélt bűnöst mindjárt a jelenlétében fektesse le a földre és méresse rá a bűne nagyságához mérten kiszabott ütéseket. »
Ma mindnyájan az Úr, a ti Istenetek színe előtt álltok: törzseitek fejei, a bírák, a vének és az elöljárók, Izrael minden férfia, »
Azután egész Izrael felsorakozott, a vének, az elöljárók, a bírák, mindannyian, az idegenek éppúgy, mint akik ott születtek, a láda két oldalán a Lévi törzséből való papok előtt, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, az egyik fele a Gerizim hegyén, a másik fele az Ebal hegyén, ahogyan Mózes, az Úr szolgája parancsolta, Izrael népét először megáldani. »
Józsue összehívta egész Izraelt: véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit, és így szólt hozzájuk: „Öreg vagyok és éltes. »
Józsue egybegyűjtötte Izrael minden törzsét Szichemben. Aztán hívatta Izrael véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit. Azok felsorakoztak az Úr színe előtt. »
BEVEZETÉS A BÍRÁK KÖNYVÉHEZ »
A Bírák könyve »
A BÍRÁK KORÁNAK ISMERTETÉSE »
A nép hűtlensége a bírák idejében. »
Akkor az Úr bírákat támasztott nekik, és kiszabadította őket elnyomóik kezéből. »
De bíráikra sem hallgattak. Idegen istenekkel paráználkodtak, leborultak előttük: Nagyon hamar letértek arról az útról, amelyen atyáik jártak, akik hallgattak az Úr parancsaira: nem úgy jártak el, mint azok. »
Amikor azonban meghalt a bíró, visszaestek, és még nagyobb gonoszságokat követtek el, mint atyáik: idegen istenekhez szegődtek, nekik szolgáltak, előttük borultak le, és nem hagytak föl atyáik tetteivel s megrögzött viselkedésével. »
A BÍRÁK TÖRTÉNETE »
Rászállott az Úr lelke, s ő bírája lett Izraelnek. Hadat viselt, s az Úr kezébe adta Edom királyát, Kusán-Risataimot, diadalmaskodott Kusán-Risataim fölött. »
Ebben az időben Lappidot felesége, Debora prófétaasszony bíráskodott Izraelben. »
Huszonhárom évig volt bírája Izraelnek, azután meghalt, és Samirban temették el. »
Utána a gileádi Jair lépett föl, és huszonkét évig bíráskodott Izrael fölött. »
Jiftach bíró lesz. »
Ami engem illet, én nem vétettem ellened, de te igazságtalanul bánsz velem, amikor harcot indítasz ellenem. Ítéljen hát ma az Úr, a bíró Izrael és Ammon fiai között!” »
Jiftach hat évig volt bírája Izraelnek, azután meghalt a gileádi Jiftach, és városában, Gileádban temették el. »
Utána a betlehemi Ibszán lett Izrael bírája. »
Harminc fia és harminc lánya volt. Lányait idegenbe adta feleségül, fiainak meg harminc lányt szerzett. Hét évig volt Izrael bírája, »
Utána a Zebulunból való Elon lett bíró Izraelben, és tíz évig kormányozta Izraelt. »
Utána a piratoni Hillel fia, Abdon lett bíró Izraelben. »
Sámson húsz évig volt bírája Izraelnek a filiszteusok idejében. »
Testvérei és atyjának háza eljöttek és magukkal vitték. Elszállították és eltemették Szorea és Estaol között atyjának, Mánoahnak sírboltjában. Húsz évig bíráskodott Izrael fölött. »
Férje fölkerekedett, elment hozzá, hogy jobb belátásra bírja és visszahívja magához. Szolgája volt vele és két szamara. Megérkezett a fiatalasszony apjának házába. Amikor az meglátta, örömmel sietett eléje. »
A bírák idejében éhínség tört ki az országban. Ezért egy ember a júdeai Betlehemből elindult a feleségével és két fiával, hogy Moáb földjére menjen lakni. »
Ha az ember a másik ember ellen vét, akkor Isten ítél köztük. De ha az ember Isten ellen vét, ki lehetne a bírája?” De nem hallgattak atyjuk szavára, mert az Úr elhatározta, hogy elpusztítja őket. »
Sámuel, a bíró és szabadító. »
Sámuel egész életében bíráskodott Izrael fölött. »
Amikor Sámuel megöregedett, a fiait tette meg Izrael bíráivá. »
Az Úr legyen a bíró közted és köztem, az Úr álljon értem bosszút rajtad, de kezem ne nyúljon hozzád! »
Nos, az Úr legyen a bíró, és ítéljen köztem és közted! Vizsgálja ki és védelmezze ügyemet, szolgáltasson nekem igazságot és szabadítson ki kezedből!” »
Erre a nép még jobban siratta. Amikor az egész nép elment, hogy Dávidot evésre bírja, amíg nappal van, Dávid megesküdött e szavakkal: „Ezt és azt tegye velem Isten, ha kenyeret vagy bármi mást eszem, mielőtt lemegy a nap.” »
Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam, mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái közül, akiket pásztornak rendeltem népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is: Miért nem építetek nekem cédrusfából házat? »
attól az időtől kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétől. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. »
Majd így folytatta Absalom: „Ha engem tennének meg az ország bírájává, akkor bárki elém kerülhetne, akinek csak van valami peres ügye. És igazságot szolgáltatnék neki.” »
Mert már nem ünnepelték így a húsvétot a bírák korától, akik Izrael fiai fölött ítélkeztek, s Izrael királyai, valamint Júda királyai idejében sem. »
ezenkívül az összes tekintélyes embert elvitte fogolynak Babilon királya Bábelbe, szám szerint hétezret, meg a kovácsokat és a lakatosokat, szám szerint ezret, s az összes magabíró, fegyverforgatásra alkalmas férfit is. »
Az egész idő alatt, amikor egész Izraellel vándoroltam, mondtam-e egynek is Izrael bírái közül, akiket mint pásztorokat népem élére állítottam: miért nem építettek nekem cédrusházat? »
abban az időben, amikor bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Leigázom minden ellenségét, téged pedig naggyá teszlek. Az Úr házat épít neked, »
Ezek közül az Úr házánál végzendő munkálatok vezetésére 24 000-et szemeltek ki, 6 000-en hivatalnokok és bírák lettek, »
A jichariták közül Kenanjahut és fiait külső szolgálatra rendelték Izraelben mint írnokokat és bírákat. »
Salamon meghívta egész Izraelt: az ezredeseket, a századosokat, a bírákat és Izrael minden főemberét, a családok fejeit. »
Jehosafát térítései és bírósági reformjai. »
Vidéken is, városról városra bírákat rendelt Júda minden megerősített városába. »
Majd levitákból, papokból és Izrael családfőiből Jeruzsálemben is szervezett Jehosafát bíróságot, hogy igazságot szolgáltassanak az Úr ügyeiben és Jeruzsálem lakóinak pereiben. »
Ekkor jött elő Jehosafát és népe, hogy összeszedjék a zsákmányt. Találtak is állatot nagy mennyiségben, aztán fölszerelést, ruhákat és drágaságokat. Annyit zsákmányoltak, hogy alig bírták elvinni. Három napig tartott, míg összeszedték a zsákmányt, mert olyan sok volt. »
Rehum kormányzó, Simsai írnok és társaik, a perzsa bírák, tanácsosok és tisztviselők, Uruk, Babilon és Szuza lakói, az elamiták »
Te pedig, Ezdrás, Istened bölcsessége szerint, amely a kezedben van, rendelj bírákat és elöljárókat. Ezek szolgáltassanak igazságot a folyamon túli egész népnek, mindazoknak, akik ismerik Istened törvényét. Akik pedig nem ismerik, azokat tanítsátok meg rá. »
Aki nem tartja meg pontosan Istened törvényét – a királynak is az a törvénye –, azt szigorúan el kell ítélni – halálra, száműzetésre, pénzbírságra vagy börtönre. »
Vezetőink képviseljék az egész közösséget, s azok, akik városainkban idegen asszonyokat vettek feleségül, mind jelenjenek meg a meghatározott napokon a városok véneivel és bíráival együtt, amíg el nem hárítjuk magunkról Istenünk haragját, amit ez a bűn vont ránk. »
„Igazságos vagy Uram! Tetteid igazságosak, s minden utad irgalom és hűség. Te vagy a világ bírája. »
Ha igazam volna, sem tudnék mit felelni, bírám előtt inkább kegyelmet kell kérnem. »
A földet a bűnösök kezébe adta, maga fogta be bíráiknak szemét. Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő? »
Nem ember, hogy azt mondhatnám neki: „Gyere törvény elé, menjünk bíróságra!” »
Nincs bíró, ki köztünk igazságot tenne, ki kezét mindkettőnknek fejére tehetné. »
A tanácsurakat butasággal veri, még a bírákat is bolonddá teszi. »
Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre. »
Páratlan gyalázat volna az ilyesmi, és olyan bűn, amely bírák elé való. »
ez is bűnszámba megy a bíró szemében, hisz akkor fent az Istent megtagadtam volna. »
Bírám kegyetlenül ellenem van, nem gyógyul a sebem, pedig nem vétkeztem.” »
A Mindenhatóval pörlekedő meghajol-e vajon? Aki Istent akarja bírálni, feleljen! »
[Az Úr a népek bírája.] Szolgáltass nekem igazságot, Uram, jogom és ártatlanságom szerint! »
Igazságos bíró az Isten. Fékezi haragját, de bosszúja bármely nap fellobbanhat, »
Magadévá tetted igazságomat és ügyemet, mint igazságos bíró ültél trónodra. »
az Úr mindörökké trónol, bírói széke ítéletre készen áll. »
58 (57). ZSOLTÁR. ÍTÉLET A FÖLD BÍRÁI FÖLÖTT »
Mert Isten lesz szabadítója Sionnak, újra fölépíti Júda városait. Ott laknak majd és bírják a földet, »
A GONOSZ BÍRÁK FIGYELMEZTETÉSE »
96 (95). ZSOLTÁR. AZ ÚR KIRÁLY ÉS BÍRÓ »
98 (97). ZSOLTÁR. A VILÁG BÍRÁJA »
Mivel melléje áll a szegénynek, hogy megmentse bíráitól. »
Ott állnak a bírói székek, Dávid házának trónjai. »
Ha majd bíráik a szikla kezébe esnek, meglátják majd, mily szelídek voltak szavaim: »
Föld királyai és mind ti nemzetek, fejedelmei és bírái a földnek. »
Aki jó barátunk, az pártatlan bíránk, a gonoszokat útjuk tévedésbe viszi. »
Az ártatlant bírsággal sújtani gonoszság, (de még inkább) a nemest jogtalanul verni. »
A sorsvetés eldönti a vitás kérdéseket, és bíráskodik a hatalmasok között. »
Amikor a király bírói székén ül, szemével minden gonoszt különválaszt. »
ne vidd elsietve a bíróság elé! Mert aztán végül is mit teszel majd akkor, ha az embertársad átkozva megcáfol? »
A bíráskodásban éles elméjűnek találnak majd, és megcsodálnak a hatalmasok. »
Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává. »
Ne mondd: „Vétkeztem és mi bántódás ért?” Mert az Isten tovább bírja kitartással. »
Ne áhítozz arra, hogy bíró lehess, ha nincs elég erőd, hogy kiirtsd a rosszat, mert hátha megijedsz a hatalmasoktól, és veszélybe kerül becsületed. »
Bíróval ne beszélj, mert az úgy ítél, ahogy neki tetszik. »
Az isteni bíró »
Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét, »
De a népgyűlésre nem hívják meg őket, s vezető szerepük nincs a közösségben. Nincsen számukra hely a bírói székben, mivel nem értenek a törvénykezéshez. »
a bíró és a tanácsos előtt a vétséget, a közösség és a nép előtt a kihágást, »
Illést elragadta a vihar, de a szellemét megkapta Elizeus. Életében nem félt a fejedelmektől, nem volt ember, aki megbírt szellemével. »
És ismét olyan bírákat adok, mint hajdanában, olyan tanácsadókat, mint a letűnt időkben. Akkor majd újra az Igazság városának hívnak, hűséges városnak.” »
a hőst és a harcost, a bírót és a prófétát, a jóst és a vént; »
Az Úr feláll bírói székéből, feláll, hogy ítélkezzék népén. »
akkor majd királyi széket állít fel az irgalom, és rajta hűségesen, Dávid sátorában olyan bíró ül majd, akinek gondja lesz az igazságra, és sietve megadja azt, ami jogos. »
Azokat, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik tőrbe ejtik a bírót a kapuban, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától. »
Mert az Úr a bíránk, az Úr a törvényhozónk. Ő a királyunk, ő ment meg minket. »
Hát nem féltek tőlem? – mondja az Úr –, és nem remegtek színem előtt? Én tettem a homokszegélyt a tenger határává; örök korlátul, amelyet nem hághat át soha. Háborognak ugyan habjai, de nem bírnak vele, hiába zúgnak hullámai, nem törnek át rajta. »
Ezért egészen eltölt az Úr haragja, tovább már nem bírom magamban tartani. Öntsd ki a gyermekekre az utcán, és az összeverődött ifjakra egyaránt. Mert mind fogságra jutnak: a férj és a feleség; az ősz hajú öreg és az aggastyán. »
De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. »
Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd láthassam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet. »
Az Úr nem bírta már tovább elviselni gonosz tetteiteket és iszonyatos vétkeiteket, amelyeket elkövettetek. Ezért lett országotok pusztasággá, borzalommá, átokká és lakatlanná, ahogy ez ma van. »
Ezért az Úr beváltotta szavát, amelyet kimondott ellenünk, az Izrael fölött ítélkező bírák ellen, királyunk ellen, elöljáróink ellen, Izrael és Júda népe ellen. »
Vitás esetekben bíráskodjanak, és döntsenek rendelkezéseim szerint. Törvényeimet és rendelkezéseimet vegyék figyelembe, minden ünnepemen, és szenteljék meg szombatjaimat. »
Aztán követeket küldött a király, hogy hívják össze a satrapákat, helytartókat, kormányzókat, tanácsosokat, kincstárosokat, bírákat és jogtudósokat és a tartományok összes főembereit, jöjjenek a szobor felavatására, amelyet Nebukadnezár készíttetett. »
A satrapák, helytartók, kormányzók, tanácsosok, kincstárosok, bírák, jogtudósok és a tartományok összes főemberei össze is jöttek a szobor felavatására, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Felálltak a szobor előtt, amelyet Nebukadnezár készíttetett. »
Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, (bírói ítélet) nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart. »
Hogyan is bírná ki uramnak szolgája, hogy beszéljen az én urammal? Hiszen reszketek, minden erőm elhagyott, még az éltető lehelet is kiszállt belőlem.” »
Azokat, akik nem becsülik a szövetséget, hízelgéssel hitszegésre bírja. De a nép, amely ismeri Istenét, állhatatos marad. »
A nép közül az értelmesek sokakat belátásra bírnak, de aztán – legalábbis egy időre – eltántorítják őket, karddal és tűzzel, fogság és kifosztás útján. »
A bírák hamis vádjára halálra ítélik Zsuzsannát. »
De nem akarta megmondani. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A gyülekezet hitelt adott nekik, hisz a nép vénei és bírái voltak, és Zsuzsannát halálra ítélték. »
A két bíró bűnhődése. »
Felhevül mindegyikük, mint a kemence, és felemésztik bíráikat. Elbukott minden királyuk, nincs közöttük, aki hozzám kiáltana. »
A bírót elmozdítom körükből, és elpusztítom vele minden fejedelmét – mondja az Úr. »
Vigyétek előlem harsány éneketek, hárfáitok hangját hallani sem bírom! »
Most aztán légy erős, Erőd! Sáncot emeltek ellenünk, vesszővel verték arcul Izrael bíráját. »
Kezük ügyes tenni a rosszat, a főember követelőzik, a bíró ajándék fejében osztja az igazságot, a vezető kénye-kedve szerint beszél. »
A főemberek olyanok ott, mint az ordító oroszlánok. Bírái, mint az esti farkas: reggel nincs min rágódniuk. »
Józsue betöltötte a törvényt, és Izrael bírája lett. »
Ptolemeusz félrehívta a királyt egy csarnokba, mintha csak felfrissülésre volna szüksége, és rábírta szándéka megváltoztatására. »
Így fölmentette Menelaoszt, minden bajnak szerzőjét. Ugyanakkor azokat a szerencsétleneket, akiket még a szkíta bírák is ártatlannak minősítettek és fölmentettek volna, ha ügyüket eléjük viszik, halálra ítélte. »
Két asszonyt bíróság elé állítottak, mert körülmetéltették gyermekeiket. A kisgyermekeket keblükre akasztották, nyilvánosan végigvitték a városon, aztán letaszították őket a falakról. »
Amikor már maga sem bírta elviselni a saját szagát, azt mondta: „Méltányos, hogy az Istennek alávessük magunkat, és az egyszerű halandó ne gondolja magát vele egyenlőnek.” »
Aztán segítségül hívta Istent, az igazságos bírót, és kivonult testvérei gyilkosai ellen. Éjszaka fölgyújtotta a kikötőt, elégette a hajókat és megölte, akik oda menekültek. »
Mindnyájan dicsőítették az Urat, az igazságos bírót, aki azt is fölfedi, ami rejtve van. »
Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! »
Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. »
Ha én Beelzebul segítségével űzöm ki az ördögöket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Így ők lesznek bíráitok. »
Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. »
Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. »
Ám, ha én Beelzebul segítségével űzöm ki az ördögöket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok. »
De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?” »
Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. »
Az igazságtalan bíró. »
Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, Istentől nem félt, emberektől nem tartott. »
Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró? »
Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon. »
E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. »
Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. »
De aki bántalmazta társát, elutasította, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? »
Az Isten azt a Mózest küldte vezetőnek és szabadítónak a csipkebokorban megjelent angyal kezével, akit megtagadtak, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? »
Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt. »
A kitűzött napon Heródes királyi díszbe öltözött, bírói székébe ült és beszédet intézett hozzájuk. »
Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. »
Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? »
Bírák elé állítva így vádolták őket: „Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, »
A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. »
Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: „Engedd szabadon azokat az embereket!” »
A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: „Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!” »
A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek, »
Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.” »
Ezzel elkergette őket bírói széke elől. »
Erre a görögök nekiestek Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe verték. De Gallió mit sem törődött vele. »
Amikor a helytartó bólintott feléje, hogy beszéljen, Pál így védekezett: „Tudom, hogy hosszú évek óta bírája vagy ennek a népnek, ezért nyugodt lélekkel terjesztem eléd védekezésemet. »
hacsak nem azt az egy kijelentést, amelyet köztük állva tettem: A halottak feltámadása miatt állok ma bírói széketek előtt.” »
Alig töltött köztük nyolc-tíz napot, lement Cezáreába. Másnap bírói székébe ült, és elővezettette Pált. »
Pál tiltakozott: „A császár bírói széke előtt állok, itt kell fölöttem ítélkezni. A zsidók ellen semmit sem vétettem, ezt magad is jól tudod. »
Így eljöttek velem ide, másnap mindjárt bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert. »
És most bíróság előtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett. »
Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. »
Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot. »
Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol? Saját ura előtt áll, vagy bukik. De állni fog, mert elég hatalmas az Isten, hogy fenntartsa. »
A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felőlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. »
Nem tartozik rám, hogy kívülállókon bíráskodjam. Nemde ti is azok fölött ítélkeztek, akik a közösséghez tartoznak? »
Nem tudjátok, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött? Ha a világ fölött ítélkezni fogtok, a legszerényebb bírói székre méltatlanok vagytok? »
Ha mindennapi ügyekben pereskedtek, olyanokat tegyetek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek. »
Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Nem akad közöttetek értelmes ember, aki testvérei ügyében döntőbíró lehetne? »
Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok. »
Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul. »
A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. »
Már nem bírtuk tovább, elhatároztuk hát, hogy inkább egyedül maradunk Athénban, »
Így is történt, amint tudjátok. Épp ezért nem bírtam már tovább, elküldtem hozzátok, hogy hírt halljak hitetekről: Vajon a kísértő nem szedett-e rá benneteket, és fáradságunk nem veszett-e kárba? »
Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét. »
az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, »
Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé? »
Ne rágalmazzátok egymást, testvérek. Aki testvérét megrágalmazza vagy ítélkezik testvére fölött, az a törvényt rágalmazza és a törvény fölött ítélkezik. Ha a törvény fölött ítélkezel, a törvénynek ahelyett, hogy megtartanád, a bírája vagy. »
Egy a törvényhozó és a bíró, aki megmenthet vagy elveszíthet. Ki vagy, hogy ítélkezel felebarátod fölött? »
Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra, nehogy ítéletet vonjatok magatokra. Nézzétek, a bíró már az ajtóban van. »
Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra. »

Találatok a szövegben 151 találat

Zsoltárok könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 37 16Jobb a kevés, amit az igaz bír, mint a bűnös nagy gazdagsága.
  • 7 9[Az Úr a népek bírája.] Szolgáltass nekem igazságot, Uram, jogom és ártatlanságom szerint! 12Igazságos bíró az Isten. Fékezi haragját, de bosszúja bármely nap fellobbanhat,
  • 9 5Magadévá tetted igazságomat és ügyemet, mint igazságos bíró ültél trónodra. 8az Úr mindörökké trónol, bírói széke ítéletre készen áll.
  • 58 158 (57). ZSOLTÁR. ÍTÉLET A FÖLD BÍRÁI FÖLÖTT
  • 69 36Mert Isten lesz szabadítója Sionnak, újra fölépíti Júda városait. Ott laknak majd és bírják a földet,
  • 82 1A GONOSZ BÍRÁK FIGYELMEZTETÉSE
  • 96 196 (95). ZSOLTÁR. AZ ÚR KIRÁLY ÉS BÍRÓ
  • 98 198 (97). ZSOLTÁR. A VILÁG BÍRÁJA
  • 109 31Mivel melléje áll a szegénynek, hogy megmentse bíráitól.
  • 122 5Ott állnak a bírói székek, Dávid házának trónjai.
  • 141 6Ha majd bíráik a szikla kezébe esnek, meglátják majd, mily szelídek voltak szavaim:
  • 148 11Föld királyai és mind ti nemzetek, fejedelmei és bírái a földnek.
Sirák fia könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 37 28Mert hisz nem minden jó mindenki számára, nem mindenki bír el mindenféle ételt.
  • 5 4Ne mondd: „Vétkeztem és mi bántódás ért?” Mert az Isten tovább bírja kitartással.
  • 7 6Ne áhítozz arra, hogy bíró lehess, ha nincs elég erőd, hogy kiirtsd a rosszat, mert hátha megijedsz a hatalmasoktól, és veszélybe kerül becsületed.
  • 8 14Bíróval ne beszélj, mert az úgy ítél, ahogy neki tetszik.
  • 17 15Az isteni bíró
  • 35 12Az Úr igaz bíró: nem nézi az ember személyét,
  • 38 33De a népgyűlésre nem hívják meg őket, s vezető szerepük nincs a közösségben. Nincsen számukra hely a bírói székben, mivel nem értenek a törvénykezéshez.
  • 41 18a bíró és a tanácsos előtt a vétséget, a közösség és a nép előtt a kihágást,
  • 46 11A bírák Azután a bírák, mindegyik név szerint, mind, akinek a szíve nem lett hűtlen, és aki Istennek nem fordított hátat: legyen áldott az emlékük!
  • 48 12Illést elragadta a vihar, de a szellemét megkapta Elizeus. Életében nem félt a fejedelmektől, nem volt ember, aki megbírt szellemével.
Izajás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 57 20De az istentelenek olyanok, mint a háborgó tenger, amely nem bír megnyugodni, csak sarat és iszapot vetnek fel hullámai.
  • 1 26És ismét olyan bírákat adok, mint hajdanában, olyan tanácsadókat, mint a letűnt időkben. Akkor majd újra az Igazság városának hívnak, hűséges városnak.”
  • 3 2a hőst és a harcost, a bírót és a prófétát, a jóst és a vént; 13Az Úr feláll bírói székéből, feláll, hogy ítélkezzék népén.
  • 16 5akkor majd királyi széket állít fel az irgalom, és rajta hűségesen, Dávid sátorában olyan bíró ül majd, akinek gondja lesz az igazságra, és sietve megadja azt, ami jogos.
  • 29 21Azokat, akik gonoszul megrágalmaznak másokat, akik tőrbe ejtik a bírót a kapuban, és az igazat alaptalanul megfosztják jogától.
  • 33 22Mert az Úr a bíránk, az Úr a törvényhozónk. Ő a királyunk, ő ment meg minket.
Bírák könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 18Amikor az Úr bírákat támasztott nekik, az Úr a bíróval volt, és kiszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg csak élt a bíró. Az Úr ugyanis megkönyörült rajtuk, amikor siránkoztak elnyomóik igája alatt. 6A BÍRÁK KORÁNAK ISMERTETÉSE 11A nép hűtlensége a bírák idejében. 16Akkor az Úr bírákat támasztott nekik, és kiszabadította őket elnyomóik kezéből. 17De bíráikra sem hallgattak. Idegen istenekkel paráználkodtak, leborultak előttük: Nagyon hamar letértek arról az útról, amelyen atyáik jártak, akik hallgattak az Úr parancsaira: nem úgy jártak el, mint azok. 19Amikor azonban meghalt a bíró, visszaestek, és még nagyobb gonoszságokat követtek el, mint atyáik: idegen istenekhez szegődtek, nekik szolgáltak, előttük borultak le, és nem hagytak föl atyáik tetteivel s megrögzött viselkedésével.
  • 1 1A Bírák könyve
  • 3 6A BÍRÁK TÖRTÉNETE 10Rászállott az Úr lelke, s ő bírája lett Izraelnek. Hadat viselt, s az Úr kezébe adta Edom királyát, Kusán-Risataimot, diadalmaskodott Kusán-Risataim fölött.
  • 4 4Ebben az időben Lappidot felesége, Debora prófétaasszony bíráskodott Izraelben.
  • 10 2Huszonhárom évig volt bírája Izraelnek, azután meghalt, és Samirban temették el. 3Utána a gileádi Jair lépett föl, és huszonkét évig bíráskodott Izrael fölött.
  • 11 1Jiftach bíró lesz. 27Ami engem illet, én nem vétettem ellened, de te igazságtalanul bánsz velem, amikor harcot indítasz ellenem. Ítéljen hát ma az Úr, a bíró Izrael és Ammon fiai között!”
  • 12 7Jiftach hat évig volt bírája Izraelnek, azután meghalt a gileádi Jiftach, és városában, Gileádban temették el. 8Utána a betlehemi Ibszán lett Izrael bírája. 9Harminc fia és harminc lánya volt. Lányait idegenbe adta feleségül, fiainak meg harminc lányt szerzett. Hét évig volt Izrael bírája, 11Utána a Zebulunból való Elon lett bíró Izraelben, és tíz évig kormányozta Izraelt. 13Utána a piratoni Hillel fia, Abdon lett bíró Izraelben.
  • 15 20Sámson húsz évig volt bírája Izraelnek a filiszteusok idejében.
  • 16 31Testvérei és atyjának háza eljöttek és magukkal vitték. Elszállították és eltemették Szorea és Estaol között atyjának, Mánoahnak sírboltjában. Húsz évig bíráskodott Izrael fölött.
  • 19 3Férje fölkerekedett, elment hozzá, hogy jobb belátásra bírja és visszahívja magához. Szolgája volt vele és két szamara. Megérkezett a fiatalasszony apjának házába. Amikor az meglátta, örömmel sietett eléje.
Krónikák II. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 19 6A bírákat figyelmeztette: „Vigyázzatok, mit cselekesztek! Bíráskodástokkal ugyanis nemcsak az embereket, hanem az Urat is szolgáljátok. Azért veletek lesz bírói működéstekben. 4Jehosafát térítései és bírósági reformjai. 5Vidéken is, városról városra bírákat rendelt Júda minden megerősített városába. 8Majd levitákból, papokból és Izrael családfőiből Jeruzsálemben is szervezett Jehosafát bíróságot, hogy igazságot szolgáltassanak az Úr ügyeiben és Jeruzsálem lakóinak pereiben.
  • 1 2Salamon meghívta egész Izraelt: az ezredeseket, a századosokat, a bírákat és Izrael minden főemberét, a családok fejeit.
  • 20 25Ekkor jött elő Jehosafát és népe, hogy összeszedjék a zsákmányt. Találtak is állatot nagy mennyiségben, aztán fölszerelést, ruhákat és drágaságokat. Annyit zsákmányoltak, hogy alig bírták elvinni. Három napig tartott, míg összeszedték a zsákmányt, mert olyan sok volt.
Lukács evangéliuma (Szent István Társulati Biblia)
  • 12 58Amikor ellenfeleddel a bíróságra tartasz, útközben igyekezzél tőle megszabadulni, nehogy a bíró elé hurcoljon, és a bíró átadjon a poroszlónak, a poroszló meg börtönbe vessen. 14De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?”
  • 11 19Ám, ha én Beelzebul segítségével űzöm ki az ördögöket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki őket? Ezért ők lesznek bíráitok.
  • 16 3Az intéző így gondolkodott magában: Mitévő legyek? Uram elveszi tőlem az intézőséget. Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek.
  • 18 1Az igazságtalan bíró. 2Így szólt: „Az egyik városban élt egy bíró, Istentől nem félt, emberektől nem tartott. 6Az Úr így szólt: „Hallottátok, hogy mit mond az igazságtalan bíró?
Dániel könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 13 5A két gonosz bíró megkívánja Zsuzsannát. Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben az igazságtalanság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet. 28A bírák hamis vádjára halálra ítélik Zsuzsannát. 41De nem akarta megmondani. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A gyülekezet hitelt adott nekik, hisz a nép vénei és bírái voltak, és Zsuzsannát halálra ítélték. 60A két bíró bűnhődése.
  • 3 2Aztán követeket küldött a király, hogy hívják össze a satrapákat, helytartókat, kormányzókat, tanácsosokat, kincstárosokat, bírákat és jogtudósokat és a tartományok összes főembereit, jöjjenek a szobor felavatására, amelyet Nebukadnezár készíttetett. 3A satrapák, helytartók, kormányzók, tanácsosok, kincstárosok, bírák, jogtudósok és a tartományok összes főemberei össze is jöttek a szobor felavatására, amelyet Nebukadnezár király állíttatott. Felálltak a szobor előtt, amelyet Nebukadnezár készíttetett.
  • 9 26Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, (bírói ítélet) nem lesz neki. A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér. Áradat vet neki véget, s a háború és az elhatározott pusztulás mindvégig tart.
  • 10 17Hogyan is bírná ki uramnak szolgája, hogy beszéljen az én urammal? Hiszen reszketek, minden erőm elhagyott, még az éltető lehelet is kiszállt belőlem.”
  • 11 32Azokat, akik nem becsülik a szövetséget, hízelgéssel hitszegésre bírja. De a nép, amely ismeri Istenét, állhatatos marad. 33A nép közül az értelmesek sokakat belátásra bírnak, de aztán – legalábbis egy időre – eltántorítják őket, karddal és tűzzel, fogság és kifosztás útján.
Máté evangéliuma (Szent István Társulati Biblia)
  • 5 25Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj.
  • 10 17Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! 19Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek.
  • 12 27Ha én Beelzebul segítségével űzöm ki az ördögöket, a fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Így ők lesznek bíráitok.
Korintusiaknak írt I. levél (Szent István Társulati Biblia)
  • 3 2Tejjel tápláltalak benneteket, nem szilárd étellel, mert nem bírtátok el. Sőt még most sem bírjátok el,
  • 4 3A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felőlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem.
  • 5 12Nem tartozik rám, hogy kívülállókon bíráskodjam. Nemde ti is azok fölött ítélkeztek, akik a közösséghez tartoznak?
  • 6 2Nem tudjátok, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött? Ha a világ fölött ítélkezni fogtok, a legszerényebb bírói székre méltatlanok vagytok? 4Ha mindennapi ügyekben pereskedtek, olyanokat tegyetek meg bírónak, akik a közösségben jelentéktelenek. 5Azért mondom ezt, hogy szégyenkezzetek. Nem akad közöttetek értelmes ember, aki testvérei ügyében döntőbíró lehetne?
  • 10 13Eddig emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.
  • 12 10Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul.
  • 14 29A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg.
Teremtés könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 13 6Ezért a vidék nem bírta el, hogy együtt maradjanak. Mivel javaik nagyon felszaporodtak, nem maradhattak egymás mellett.
  • 16 5Sárai ezt mondta Ábrámnak: „A velem történt jogtalanság visszaszáll rád. Neked adtam szolgálómat, de most, amikor tudja, hogy fogant, kicsi lettem a szemében. Az Úr legyen bíró köztem és közted.”
  • 18 25Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.”
  • 19 9Erre azok így kiabáltak: „El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.” Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót.
  • 31 53Ábrahám Istene és Nachor Istene legyen bíró közöttünk!” Erre Jákob megesküdött atyjának, Izsáknak rokonaira.
  • 36 7Vagyonuk ugyanis túl nagy volt ahhoz, hogy együtt maradjanak, és a vendéglátó ország sem bírta el őket sok vagyonuk miatt.
Kivonulás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 14Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.”
  • 18 13Bírák kinevezése. 16Ha peres ügyük van, hozzám fordulnak, hogy legyek bírájuk, és közöljem velük Isten ítéletét és döntését.”
  • 21 22Ha férfiak civakodnak egymással, és közben úgy megütnek egy viselős asszonyt, hogy az idétlent szül ugyan, de maga életben marad, akkor a tettesnek olyan kártérítést kell fizetnie, amilyet a férj a bírák véleménye alapján követel.
Számok könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 11 14Egyedül nem bírom ezt a népet, nagyon nehéz nekem.
  • 25 5Mózes tehát megparancsolta Izrael bíráinak: „Mindegyitek ölje meg emberei közül azokat, akik a Peor-beli Baálnak szolgáltak!”
  • 31 23tehát mindent, ami kibírja a tüzet, tűzbe kell tartanotok, hogy tiszta legyen, majd tisztítóvízzel is meg kell tisztítanotok. Minden egyebet azonban, ami nem állja a tüzet, öblítsétek le vízzel.
Második Törvénykönyv (Szent István Társulati Biblia)
  • 1 16Egyszersmind bíráitoknak is meghagytam: „Hallgassátok meg testvéreiteket és igazságosan ítéljetek valamely ember és testvére vagy egy idegen között.
  • 16 18A bírák. Minden városban, amelyet az Úr, a te Istened ad majd minden törzsednek, jelölj ki bírákat és elöljárókat, hogy igazságos ítéletet hozzanak a népnek.
  • 17 8A leviták mint bírák. 9és fordulj ott a Lévi törzséből való papokhoz, s ahhoz a bíróhoz, aki éppen soros azon a napon. Ők majd kikérdeznek és tudtodra adják ítéletüket. 12Ha valaki mégis olyan önhitt volna, hogy a papra, aki ott az Úrnak, a te Istenednek a szolgálatában áll, vagy a bíróra nem hallgatna, az ilyen embernek meg kell hallnia: Távolítsd el a gonoszságot Izraelből,
  • 19 17mindkét viszálykodó fél álljon az Úr elé, a papok elé és az épp szolgálatot teljesítő bírák elé, 18aztán a bírák tartsanak alapos vizsgálatot. Ha kiderül a tanúról, hogy hamis tanú, testvérét alaptalanul vádolta,
  • 25 1Amikor vita támad két ember között és bíróságra mennek, hogy igazságot szolgáltassanak nekik: kimondják az igaz igazát s a vétkes vétkességét, 2a bíró a botbüntetésre ítélt bűnöst mindjárt a jelenlétében fektesse le a földre és méresse rá a bűne nagyságához mérten kiszabott ütéseket.
  • 29 9Ma mindnyájan az Úr, a ti Istenetek színe előtt álltok: törzseitek fejei, a bírák, a vének és az elöljárók, Izrael minden férfia,
Józsue könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 8 33Azután egész Izrael felsorakozott, a vének, az elöljárók, a bírák, mindannyian, az idegenek éppúgy, mint akik ott születtek, a láda két oldalán a Lévi törzséből való papok előtt, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, az egyik fele a Gerizim hegyén, a másik fele az Ebal hegyén, ahogyan Mózes, az Úr szolgája parancsolta, Izrael népét először megáldani.
  • 23 2Józsue összehívta egész Izraelt: véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit, és így szólt hozzájuk: „Öreg vagyok és éltes.
  • 24 1Józsue egybegyűjtötte Izrael minden törzsét Szichemben. Aztán hívatta Izrael véneit, vezéreit, bíráit, tisztségviselőit. Azok felsorakoztak az Úr színe előtt. 33BEVEZETÉS A BÍRÁK KÖNYVÉHEZ
Rut könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 1 1A bírák idejében éhínség tört ki az országban. Ezért egy ember a júdeai Betlehemből elindult a feleségével és két fiával, hogy Moáb földjére menjen lakni.
Sámuel I. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 25Ha az ember a másik ember ellen vét, akkor Isten ítél köztük. De ha az ember Isten ellen vét, ki lehetne a bírája?” De nem hallgattak atyjuk szavára, mert az Úr elhatározta, hogy elpusztítja őket.
  • 7 2Sámuel, a bíró és szabadító. 15Sámuel egész életében bíráskodott Izrael fölött.
  • 8 1Amikor Sámuel megöregedett, a fiait tette meg Izrael bíráivá.
  • 24 13Az Úr legyen a bíró közted és köztem, az Úr álljon értem bosszút rajtad, de kezem ne nyúljon hozzád! 16Nos, az Úr legyen a bíró, és ítéljen köztem és közted! Vizsgálja ki és védelmezze ügyemet, szolgáltasson nekem igazságot és szabadítson ki kezedből!”
Sámuel II. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 3 35Erre a nép még jobban siratta. Amikor az egész nép elment, hogy Dávidot evésre bírja, amíg nappal van, Dávid megesküdött e szavakkal: „Ezt és azt tegye velem Isten, ha kenyeret vagy bármi mást eszem, mielőtt lemegy a nap.”
  • 7 7Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam, mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái közül, akiket pásztornak rendeltem népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is: Miért nem építetek nekem cédrusfából házat? 11attól az időtől kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétől. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr.
  • 15 4Majd így folytatta Absalom: „Ha engem tennének meg az ország bírájává, akkor bárki elém kerülhetne, akinek csak van valami peres ügye. És igazságot szolgáltatnék neki.”
Királyok II. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 23 22Mert már nem ünnepelték így a húsvétot a bírák korától, akik Izrael fiai fölött ítélkeztek, s Izrael királyai, valamint Júda királyai idejében sem.
  • 24 16ezenkívül az összes tekintélyes embert elvitte fogolynak Babilon királya Bábelbe, szám szerint hétezret, meg a kovácsokat és a lakatosokat, szám szerint ezret, s az összes magabíró, fegyverforgatásra alkalmas férfit is.
Krónikák I. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 17 6Az egész idő alatt, amikor egész Izraellel vándoroltam, mondtam-e egynek is Izrael bírái közül, akiket mint pásztorokat népem élére állítottam: miért nem építettek nekem cédrusházat? 10abban az időben, amikor bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Leigázom minden ellenségét, téged pedig naggyá teszlek. Az Úr házat épít neked,
  • 23 4Ezek közül az Úr házánál végzendő munkálatok vezetésére 24 000-et szemeltek ki, 6 000-en hivatalnokok és bírák lettek,
  • 26 29A jichariták közül Kenanjahut és fiait külső szolgálatra rendelték Izraelben mint írnokokat és bírákat.
Ezdrás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 4 9Rehum kormányzó, Simsai írnok és társaik, a perzsa bírák, tanácsosok és tisztviselők, Uruk, Babilon és Szuza lakói, az elamiták
  • 7 25Te pedig, Ezdrás, Istened bölcsessége szerint, amely a kezedben van, rendelj bírákat és elöljárókat. Ezek szolgáltassanak igazságot a folyamon túli egész népnek, mindazoknak, akik ismerik Istened törvényét. Akik pedig nem ismerik, azokat tanítsátok meg rá. 26Aki nem tartja meg pontosan Istened törvényét – a királynak is az a törvénye –, azt szigorúan el kell ítélni – halálra, száműzetésre, pénzbírságra vagy börtönre.
  • 10 14Vezetőink képviseljék az egész közösséget, s azok, akik városainkban idegen asszonyokat vettek feleségül, mind jelenjenek meg a meghatározott napokon a városok véneivel és bíráival együtt, amíg el nem hárítjuk magunkról Istenünk haragját, amit ez a bűn vont ránk.
Tóbiás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 3 2„Igazságos vagy Uram! Tetteid igazságosak, s minden utad irgalom és hűség. Te vagy a világ bírája.
Jób könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 9 15Ha igazam volna, sem tudnék mit felelni, bírám előtt inkább kegyelmet kell kérnem. 24A földet a bűnösök kezébe adta, maga fogta be bíráiknak szemét. Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő? 32Nem ember, hogy azt mondhatnám neki: „Gyere törvény elé, menjünk bíróságra!” 33Nincs bíró, ki köztünk igazságot tenne, ki kezét mindkettőnknek fejére tehetné.
  • 12 17A tanácsurakat butasággal veri, még a bírákat is bolonddá teszi.
  • 14 3Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre.
  • 31 11Páratlan gyalázat volna az ilyesmi, és olyan bűn, amely bírák elé való. 28ez is bűnszámba megy a bíró szemében, hisz akkor fent az Istent megtagadtam volna.
  • 34 6Bírám kegyetlenül ellenem van, nem gyógyul a sebem, pedig nem vétkeztem.”
  • 40 2A Mindenhatóval pörlekedő meghajol-e vajon? Aki Istent akarja bírálni, feleljen!
Példabeszédek könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 12 26Aki jó barátunk, az pártatlan bíránk, a gonoszokat útjuk tévedésbe viszi.
  • 17 26Az ártatlant bírsággal sújtani gonoszság, (de még inkább) a nemest jogtalanul verni.
  • 18 18A sorsvetés eldönti a vitás kérdéseket, és bíráskodik a hatalmasok között.
  • 20 8Amikor a király bírói székén ül, szemével minden gonoszt különválaszt.
  • 25 8ne vidd elsietve a bíróság elé! Mert aztán végül is mit teszel majd akkor, ha az embertársad átkozva megcáfol?
Bölcsesség könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 8 11A bíráskodásban éles elméjűnek találnak majd, és megcsodálnak a hatalmasok.
  • 9 7Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává.
Jeremiás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 5 22Hát nem féltek tőlem? – mondja az Úr –, és nem remegtek színem előtt? Én tettem a homokszegélyt a tenger határává; örök korlátul, amelyet nem hághat át soha. Háborognak ugyan habjai, de nem bírnak vele, hiába zúgnak hullámai, nem törnek át rajta.
  • 6 11Ezért egészen eltölt az Úr haragja, tovább már nem bírom magamban tartani. Öntsd ki a gyermekekre az utcán, és az összeverődött ifjakra egyaránt. Mert mind fogságra jutnak: a férj és a feleség; az ősz hajú öreg és az aggastyán.
  • 20 11De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. 12Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd láthassam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.
  • 44 22Az Úr nem bírta már tovább elviselni gonosz tetteiteket és iszonyatos vétkeiteket, amelyeket elkövettetek. Ezért lett országotok pusztasággá, borzalommá, átokká és lakatlanná, ahogy ez ma van.
Báruk könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 1Ezért az Úr beváltotta szavát, amelyet kimondott ellenünk, az Izrael fölött ítélkező bírák ellen, királyunk ellen, elöljáróink ellen, Izrael és Júda népe ellen.
Ezekiel könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 44 24Vitás esetekben bíráskodjanak, és döntsenek rendelkezéseim szerint. Törvényeimet és rendelkezéseimet vegyék figyelembe, minden ünnepemen, és szenteljék meg szombatjaimat.
Ozeás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 7 7Felhevül mindegyikük, mint a kemence, és felemésztik bíráikat. Elbukott minden királyuk, nincs közöttük, aki hozzám kiáltana.
Ámosz könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 3A bírót elmozdítom körükből, és elpusztítom vele minden fejedelmét – mondja az Úr.
  • 5 23Vigyétek előlem harsány éneketek, hárfáitok hangját hallani sem bírom!
Mikeás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 4 14Most aztán légy erős, Erőd! Sáncot emeltek ellenünk, vesszővel verték arcul Izrael bíráját.
  • 7 3Kezük ügyes tenni a rosszat, a főember követelőzik, a bíró ajándék fejében osztja az igazságot, a vezető kénye-kedve szerint beszél.
Szofoniás könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 3 3A főemberek olyanok ott, mint az ordító oroszlánok. Bírái, mint az esti farkas: reggel nincs min rágódniuk.
Makkabeusok I. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 55Józsue betöltötte a törvényt, és Izrael bírája lett.
Makkabeusok II. könyve (Szent István Társulati Biblia)
  • 4 46Ptolemeusz félrehívta a királyt egy csarnokba, mintha csak felfrissülésre volna szüksége, és rábírta szándéka megváltoztatására. 47Így fölmentette Menelaoszt, minden bajnak szerzőjét. Ugyanakkor azokat a szerencsétleneket, akiket még a szkíta bírák is ártatlannak minősítettek és fölmentettek volna, ha ügyüket eléjük viszik, halálra ítélte.
  • 6 10Két asszonyt bíróság elé állítottak, mert körülmetéltették gyermekeiket. A kisgyermekeket keblükre akasztották, nyilvánosan végigvitték a városon, aztán letaszították őket a falakról.
  • 9 12Amikor már maga sem bírta elviselni a saját szagát, azt mondta: „Méltányos, hogy az Istennek alávessük magunkat, és az egyszerű halandó ne gondolja magát vele egyenlőnek.”
  • 12 6Aztán segítségül hívta Istent, az igazságos bírót, és kivonult testvérei gyilkosai ellen. Éjszaka fölgyújtotta a kikötőt, elégette a hajókat és megölte, akik oda menekültek. 41Mindnyájan dicsőítették az Urat, az igazságos bírót, aki azt is fölfedi, ami rejtve van.
Márk evangéliuma (Szent István Társulati Biblia)
  • 13 9Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek.
János evangéliuma (Szent István Társulati Biblia)
  • 12 48Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon.
  • 19 13E szavak hallatára Pilátus kivezettette Jézust. Elfoglalta a bírói széket a köves udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak.
  • 21 6Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól.
Apostolok Cselekedetei (Szent István Társulati Biblia)
  • 7 27De aki bántalmazta társát, elutasította, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? 35Az Isten azt a Mózest küldte vezetőnek és szabadítónak a csipkebokorban megjelent angyal kezével, akit megtagadtak, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká?
  • 10 42Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy ő az, akit az Isten az élők és holtak bírájául rendelt.
  • 12 21A kitűzött napon Heródes királyi díszbe öltözött, bírói székébe ült és beszédet intézett hozzájuk.
  • 13 20Közben körülbelül négyszázötven év telt el. Aztán bírákat adott egészen Sámuel prófétáig.
  • 15 10Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?
  • 16 20Bírák elé állítva így vádolták őket: „Ezek a zsidó emberek zavart keltenek városunkban, 22A nép is ellenük fordult. A bírák lehúzatták róluk a ruhát, és megvesszőztették őket. 35Virradatkor a bírák hivatali szolgákat küldtek ezzel az üzenettel: „Engedd szabadon azokat az embereket!” 36A börtönőr ezt rögtön hírül vitte Pálnak: „Üzenték a bírák, hogy engedjelek benneteket szabadon. Menjetek hát, távozzatok békében!” 38A törvényszéki szolgák jelentették e szavakat a bíráknak. Azok meghallva, hogy rómaiak, megijedtek,
  • 18 15Ha azonban valamely tanítással, személlyel vagy törvényeitekkel kapcsolatban merül fel vitás kérdés, magatok lássátok. Ilyesmiben én nem akarok bíró lenni.” 16Ezzel elkergette őket bírói széke elől. 17Erre a görögök nekiestek Szosztenésznek, a zsinagóga elöljárójának, és ott a bírói szék előtt agyba-főbe verték. De Gallió mit sem törődött vele.
  • 24 10Amikor a helytartó bólintott feléje, hogy beszéljen, Pál így védekezett: „Tudom, hogy hosszú évek óta bírája vagy ennek a népnek, ezért nyugodt lélekkel terjesztem eléd védekezésemet. 21hacsak nem azt az egy kijelentést, amelyet köztük állva tettem: A halottak feltámadása miatt állok ma bírói széketek előtt.”
  • 25 6Alig töltött köztük nyolc-tíz napot, lement Cezáreába. Másnap bírói székébe ült, és elővezettette Pált. 10Pál tiltakozott: „A császár bírói széke előtt állok, itt kell fölöttem ítélkezni. A zsidók ellen semmit sem vétettem, ezt magad is jól tudod. 17Így eljöttek velem ide, másnap mindjárt bírói székbe ültem, és elővezettettem azt az embert.
  • 26 6És most bíróság előtt állok, mert reméltem az ígéretben, amelyet az Isten atyáinknak tett.
  • 27 15Elkapta a hajót, nem bírtunk a széllel szemben haladni, feladtuk a harcot, s a vihar elsodort minket. 16Amikor egy Klaudának nevezett kis sziget alatt elfutottunk, alig bírtuk megtartani a mentőcsónakot.
Rómaiaknak írt levél (Szent István Társulati Biblia)
  • 14 4Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol? Saját ura előtt áll, vagy bukik. De állni fog, mert elég hatalmas az Isten, hogy fenntartsa.
Tesszalonikaiaknak írt I. levél (Szent István Társulati Biblia)
  • 3 1Már nem bírtuk tovább, elhatároztuk hát, hogy inkább egyedül maradunk Athénban, 5Így is történt, amint tudjátok. Épp ezért nem bírtam már tovább, elküldtem hozzátok, hogy hírt halljak hitetekről: Vajon a kísértő nem szedett-e rá benneteket, és fáradságunk nem veszett-e kárba?
Timóteusnak írt II. levél (Szent István Társulati Biblia)
  • 4 8Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.
Zsidóknak írt levél (Szent István Társulati Biblia)
  • 12 23az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez,
Jakab levele (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 6Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé?
  • 4 11Ne rágalmazzátok egymást, testvérek. Aki testvérét megrágalmazza vagy ítélkezik testvére fölött, az a törvényt rágalmazza és a törvény fölött ítélkezik. Ha a törvény fölött ítélkezel, a törvénynek ahelyett, hogy megtartanád, a bírája vagy. 12Egy a törvényhozó és a bíró, aki megmenthet vagy elveszíthet. Ki vagy, hogy ítélkezel felebarátod fölött?
  • 5 9Testvérek, ne panaszkodjatok egymásra, nehogy ítéletet vonjatok magatokra. Nézzétek, a bíró már az ajtóban van.
Péter I. levele (Szent István Társulati Biblia)
  • 2 23Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra.