Keresés a Bibliában

30Eltelt negyven esztendő, s akkor a Sínai-hegy pusztájában egy égő csipkebokor lángjában angyal jelent meg neki. 31Amikor Mózes meglátta, elcsodálkozott a jelenségen. Odament, hogy megnézze, s az Úr hangját hallotta: 32Én vagyok atyáid Istene, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene. Mózes megrémült és nem mert odanézni. 33Az Isten azonban folytatta a beszédet: Oldd le lábadról a sarut, mert a hely, ahol állsz, szent föld. 34Láttam népem nyomorát Egyiptomban, és hallottam panaszát, lejöttem hát, hogy kiszabadítsam őket. Most hát jöjj, hadd küldjelek Egyiptomba. 35Az Isten azt a Mózest küldte vezetőnek és szabadítónak a csipkebokorban megjelent angyal kezével, akit megtagadtak, mondván: Ki tett meg elöljárónkká és bíránkká? 36Ő vezette ki őket, s ő mutatott csodajeleket Egyiptom földjén, a Vörös-tengeren és a pusztában negyven éven át. 37Ez a Mózes mondta Izrael fiainak: Prófétát támaszt nektek az Isten testvéreitek sorából, mint engem is. 38Ő volt, aki a pusztai közösségből érintkezett az angyallal, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Ő kapta meg az életet adó szavakat, hogy továbbadja nekünk. 39Ám atyáink nem akartak neki engedelmeskedni, visszautasították, és szívük mélyén visszavágytak Egyiptomba. 40Megkérték Áront: Csinálj nekünk isteneket, azok vezessenek, mert nem tudjuk, hogy mi történt azzal a Mózessel, aki kivezetett minket Egyiptom földjéről. 41Így ezekben a napokban borjút készítettek, áldozatot mutattak be a bálványnak, s örömüket lelték kezük művében. 42Erre az Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy az égi sereg szolgálatára adják magukat, amint meg van írva a próféták könyvében: Vajon mutattatok-e be nekem véres és égőáldozatokat negyven esztendőn át a pusztában, Izrael háza? 43Inkább Moloch sátrát hordoztátok magatokkal, s Refán isten csillagát, a bálványokat, amelyeket magatok faragtatok, hogy imádjátok őket. Ezért Babilonon túlra űzlek benneteket. 44A pusztában atyáinkkal volt a bizonyság sátora. Így rendelte, aki Mózesnek megparancsolta, hogy a látott minta szerint készítse el. 45Ezt örökölték atyáink és magukkal hozták, amikor Józsue vezetésével meghódították a pogányok (földjét), akiket Isten kiűzött innen atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid koráig. 46Ő kegyelmet talált Istennél, s könyörgött, hadd építhessen hajlékot Jákob Istenének. 47De csak Salamon építette fel a templomot. 48Ám a Magasságbeli nem lakik emberi kéz emelte hajlékban, ahogy a próféta is mondja: 49Az ég az én trónom, s a föld lábam alatt a zsámoly. Milyen házat építhetnétek nekem – mondja az Úr –, vagy hol lehetne pihenőhelyem? 50Hát nem kezem alkotta mindezt? 51Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. 52Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, 53ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.”

KNB SZIT STL BD RUF KG