Keresés a Bibliában

17Milétuszból üzent Efezusba, és magához kérette az egyház presbitereit. 18Amikor megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve minden időmet köztetek töltöttem, 19és szolgáltam az Úrnak, teljes alázatosságban, mindenfelől szorongattatva, könnyek és megpróbáltatások közepette is, amelyek a zsidók áskálódásai folytán jutottak osztályrészemül. 20Nem tagadtam meg tőletek semmit, ami javatokra szolgálhatott: prédikáltam nektek és tanítottalak benneteket, nyilvánosan és magánházaknál. 21Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg az Istenhez, és higgyenek Urunkban, Jézusban. 22Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, 23csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. 24De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk, Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról. 25És tudom azt is, hogy közületek, akik között hirdettem az Isten országát, nem lát többé senki. 26Ezért most ünnepélyesen kijelentem: nem szárad rajtam senkinek a vére. 27Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy az Isten akaratát teljes egészében fel ne tárjam előttetek.

KNB SZIT STL BD RUF KG