Keresés a Bibliában

A kis-ázsiai út.

16 1Eljutott Derbébe és Lisztrába is. Itt találkozott egy Timóteus nevű tanítvánnyal, aki egy hívő zsidó feleségnek és egy görög apának volt a fia. 3Pál magával akarta vinni útitársul, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, hisz mindenki tudta, hogy az apja görög volt.

Pál Tesszalonikában.

17 1Áthaladva Amfipoliszon és Apollónián Tesszalonikába értek, ahol a zsidóknak volt zsinagógájuk. 14A testvérek Pált nyomban elkísérték egészen a tengerig, de Szilás és Timóteus ott maradtak. 17De hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép közt, fenyegessük meg őket, hogy többé senki emberfiának ne beszéljenek ennek a nevében.”

KNB SZIT STL BD RUF KG


A Filippieknek írt levél

Köszöntés és kegyelmi kapcsolat.

1 1Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái a Filippiben élő összes szentnek Krisztus Jézusban, az elöljárókkal és a diakónusokkal együtt. 2Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól! 3Valahányszor rátok gondolok, hálát adok Istenemnek, 4és mindig, minden imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok mindnyájatokról, 5mert az első naptól mindmáig részt vállaltatok (Krisztus) evangéliumának hirdetésében.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Befejezés.

7Helyzetemről a kedves testvér, hű szolga és munkatárs az Úrban, Tichikusz majd beszámol nektek.

KNB SZIT STL BD RUF KG