44A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. 45Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. 46De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. 47Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” 48Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. 49Elterjedt az Úr szava az egész környéken. 50A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. 51Ők lerázták – ellenük bizonyságul – lábukról a port, és Ikóniumba mentek. 52A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.