Keresés a Bibliában

Heródes üldözi a keresztényeket.

12 1Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. 2János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette. 3Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. 4Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. 5Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. 6Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt. 7Egyszerre csak megjelent az Úr angyala, a helyiséget pedig fény árasztotta el. (Az angyal) oldalba lökte Pétert, s fölébresztette: „Kelj fel gyorsan!” – mondta. Erre a láncok lehulltak a kezéről. 8Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!” 9Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van. 10Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle. 11Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.” 12Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. 13Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevű szolgáló, aki meghallotta a zörgetést. 14Megismerte Péter hangját, de örömében elfelejtette kinyitni a kaput, beszaladt és újságolta, hogy Péter áll a kapu előtt. 15„Elment az eszed” – torkollták le. De ő bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: „Az angyala lesz az.” 16Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak és meglátták, nem tudták, hová legyenek. 17Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: „Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel útra kelt, és más helyre ment.

Heródes halála.

18Virradatkor nem kis riadalom támadt a katonák között, hogy hová lett Péter. 19Heródes kerestette, s hogy nem találták, vallatóra fogta az őröket, majd börtönbe vetette őket. Aztán elhagyta Júdeát, Cezáreába ment és ott tartózkodott. 20Igen megneheztelt a tírusziakra és a szidóniakra. Ezek közös megegyezéssel eléje járultak, és – megnyerve maguknak Blasztuszt, a király kamarását – békét kértek, mert tartományuk a királytól kapta az élelmet. 21A kitűzött napon Heródes királyi díszbe öltözött, bírói székébe ült és beszédet intézett hozzájuk. 22A nép így kiáltozott: „Ez már az Isten szava, nem emberé!” 23Az Úr angyala lesújtott rá azon nyomban, mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztették meg, úgy halt meg. 24Az Isten szava egyre szélesebb körben terjedt. 25Barnabás és Saul feladatukat elvégezve visszatértek Jeruzsálemből. Jánost, vagy másik nevén Márkot, is magukkal vitték.

KNB SZIT STL BD RUF KG