Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

A nép számbavétele.

24 1Újra fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, úgyhogy ismét felingerelte ellenük Dávidot, és azt mondta neki: „Menj, s vedd számba Izraelt és Júdát!” 2A király ezért megparancsolta Joábnak és a sereg vezéreinek: „Járjátok sorra Izrael törzseit Dántól egészen Beersebáig, és vegyétek számba a népet, hogy megtudjam mennyi a nép!” 3Joáb azonban azt mondta a királynak: „Az Úr, a te Istened, bármilyen népes is a nép, tegye százszor népesebbé, és uram, királyom ezt lássa még a saját szemével! De miért kíván uram és királyom ilyesmit?” 4Ám a király parancsa sürgette Joábot, valamint a sereg vezéreit. Így hát Joáb, valamint a sereg vezérei távoztak a királytól, hogy számba vegyék Izrael népét. 5Átkeltek a Jordánon és Aroernél kezdték, annál a városnál, amely a patak völgyében középen terül el, aztán a gaditákhoz mentek, majd Jazerbe. 6Utána Gileádba és a hettiták földjére, Kádesba érkeztek. Innét Dánba mentek, majd Dántól Szidón felé vették az irányt. 7Ezután Tirusz erődjébe mentek, valamint a hivviták és kánaániak városaiba. Innen Júda déli részébe mentek, Beersebába. 8Így bejárták az egész országot, és kilenc hónap és húsz nap elteltével visszaérkeztek Jeruzsálembe. 9Joáb jelentette a királynak a számbavétel eredményét: Izrael fiai 800 000 kardforgató férfit tettek ki, Júda meg 500 000 férfit.

A pestis és Isten megbocsátása.

10Miután számba vétette a népet, Dávidnak megdobbant a szíve. Így szólt hát az Úrhoz: „Nagy bűnt követtem el. De bocsásd meg, Uram, szolgádnak ezt a bűnt, mert ostobaságot csináltam.” 11Amikor Dávid reggel fölkelt, az Úr ezt a szózatot intézte Dávid látóemberéhez, Gád prófétához: 12„Menj és add tudtára Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Hármat mondok, aztán amit választasz, azt teszem veled!” 13Gád elment Dávidhoz és tudtára adta. Így szólt: „Jöjjön-e három évig tartó éhínség büntetésül az országra? Vagy azt akarod, hogy három hónapon át menekülj ellenséged elől, ő meg üldözzön? Vagy legyen három napig pestis országodban? Gondolkozz rajta, s mondd meg, milyen választ vigyek annak, aki küldött!” 14Erre Dávid azt felelte Gádnak: „Nagy szorultságban vagyok… Inkább kerüljünk az Úr kezébe, hiszen nagy az irgalma. De emberek kezétől nem szeretnék elveszni.” 15Így hát Dávid a pestist választotta. Épp a búza aratásának volt az ideje. Akkor az Úr pestist küldött Izraelre, reggeltől a megszabott időre. A csapás lesújtott a népre, és hetvenezren meghaltak a népből Dántól egészen Beersebáig. 16Amikor azonban az angyal Jeruzsálem felé is kinyújtotta kezét, hogy elpusztítsa, az Úr megbánta ezt a csapást, és megparancsolta az angyalnak, aki lesújtott a népre: „Most aztán elég! Húzd vissza a kezed!” Az Úr angyala éppen a jebuzita Arauna szérűjénél volt. 17Amikor Dávid látta az angyalt, aki lesújtott a népre, így könyörgött az Úrhoz: „Én vétkeztem, én követtem el gonoszságot! Ezek, a nyáj, mit vétettek? Ezért hát forduljon kezed ellenem és házam ellen!”

Oltárt építenek az Úrnak.

18Azon a napon Gád elment Dávidhoz, és azt mondta neki: „Menj föl, és a jebuzita Arauna szérűjénél építs oltárt az Úrnak.” 19Dávid Gád szavára fölment, amint az Úr parancsolta neki. 20Amikor Arauna odanézett, azt látta, hogy a király közeleg szolgáival. Arauna éppen a búza cséplésével volt ugyanis elfoglalva. Erre Arauna előlépett, s egészen a földig hajolt a király előtt. 21És így szólt Arauna: „Miért jön uram és királyom szolgájához?” „Azért, hogy megvegye tőled a szérűdet – válaszolta Dávid. Oltárt akarok építeni az Úrnak, amiért elmúlt a népről a csapás.” 22Arauna azt felelte a királynak: „Vegye csak uram és királyom, és mutassa be áldozatul, amit jónak lát. Nézd, ott vannak a marhák égőáldozatul és a cséplőszánok meg az ökrök szerszáma tűzrevalónak. 23Uram és királyom szolgája mindent a királynak ajándékoz.” Aztán így folytatta Arauna a király felé fordulva: „Legyen hozzád irgalmas az Úr, a te Istened!” 24A király erre azt mondta Araunának: „Nem, hanem pénzen veszem meg tőled. Csak nem mutatom be az Úrnak, Istenemnek égőáldozatul, ami nekem semmibe se kerül?” Így hát megvette a szérűt és a marhákat 50 ezüstsékelért. 25Aztán Dávid oltárt emelt az Úrnak, és égőáldozatot, valamint közösségi áldozatot mutatott be rajta. Erre az Úr irgalommal fordult az ország felé, és elmúlt Izraelről a csapás.