Keresés a Bibliában

Sába királynőjének látogatása.

9 1Amikor Sába királynője meghallotta Salamon hírnevét, találós kérdésekkel próbára akarta tenni. Eljött tehát hozzá Jeruzsálembe hatalmas kísérettel, tevékkel, amelyek fűszereket, töméntelen aranyat és azonkívül drágakövet hoztak. Meglátogatta Salamont, és megtárgyalt vele mindent, ami csak érdekelte. 2Salamon meg is felelt minden kérdésére. Nem volt olyan dolog, amiben Salamon tájékozatlan lett volna, és amire ne tudott volna választ adni. 3Sába királynője megcsodálta Salamon bölcsességét, a palotát, amelyet épített, 4az asztalára felszolgált ételeket, szolgáinak lakásait, tisztviselőinek elhelyezését és ruházatát, valamint a pohárnokokat és ruhájukat, végül azokat az égőáldozatokat, amelyeket az Úr templomában bemutatni szokott, és a lélegzete is elállt. 5Meg is mondta a királynak: „Igaz az a beszéd, amelyet otthon mondásaidról és bölcsességedről hallottam. 6Nem akartam hinni a híreknek, míg el nem jöttem, és saját szememmel meg nem győződtem róla, hogy – lám – még a felét se jelentették nekem nagy bölcsességedről. Felülmúltad a hírt, amelyet hallottam. 7Boldogok alattvalóid, és boldogok szolgáid, akik állandóan előtted állnak és hallgathatják bölcsességedet. 8Áldott legyen az Úr, a te Istened, aki kedvét találta benned, és trónjára ültetett, hogy uralkodjál, az Úr, a te Istened szándéka szerint. Az Isten szereti ugyanis Izraelt, és meg akarja tartani mindörökké, azért tett meg királyává, hogy jogot és igazságot szolgáltass.” 9Azután százhúsz talentum aranyat, tömérdek fűszert, sőt még drágakövet is ajándékozott a királynak. Nem volt ahhoz fogható fűszer, mint amilyet Sába királynője adott Salamon királynak. 10De Hirám szolgái is hoztak Salamon szolgáival aranyat Ofirból, azonkívül illatos fákat és drágakövet. 11A király az illatos fákból lépcsőket készíttetett az Úr templomába és a királyi palotába, továbbá lantokat és hárfákat a zenészek számára. Azelőtt sohasem láttak ilyeneket Júda földjén. 12De Salamon király is adott ajándékot Sába királynőjének, amit csak megkívánt vagy kért, azon az értéken felül, amit ő hozott a királynak. Azután szolgáival együtt visszatért hazájába.

Salamon gazdagsága és udvartartásának pompája.

13Salamonnak egyévi jövedelme aranysúlyban hatszázhatvanhat talentum arany volt, 14a kereskedőktől és a kalmároktól származó jövedelmein kívül. Sőt, Arábia összes királyai és a tartományok helytartói is szoktak aranyat és ezüstöt hozni Salamonnak. 15Salamon király kétszáz nagy pajzsot is készíttetett vert aranyból, hatszáz vert arany jutott minden egyes pajzsra; 16továbbá háromszáz kisebb pajzsot is vert aranyból, háromszáz vert arany jutott minden egyes pajzsra. A király a libanoni erdei palotában helyezte el őket. 17A király készíttetett egy nagy trónszéket is elefántcsontból, és bevonatta színarannyal. 18A trónnak hat lépcsője és aranyzsámolya volt, hozzá rögzítve. Az ülőhely felett mindkét oldalon karja volt, a karok mellett pedig két oroszlán állt. 19Tizenkét oroszlán meg ott állt a hat lépcsőnél kétfelől. Nem készült ilyen egy királyságban se. 20Salamon király minden ivóedénye aranyból volt, sőt, a libanoni erdei palotában is színaranyból volt minden fölszerelés. Az ezüstöt ugyanis Salamon király napjaiban semmire se becsülték, 21mert a király Tarsisba járó hajói háromévenként el szoktak menni Hirám szolgáival. A tarsisi hajók aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoztak. 22Salamon király tehát gazdagságban és bölcsességben felülmúlta a föld összes királyait. 23A föld minden királya látni kívánta Salamon arcát, hogy hallja bölcsességét, amelyet Isten a szívébe adott. 24Mindegyik hozott neki ajándékot is: arany­ és ezüsttárgyakat, ruhákat, fegyvert, fűszereket, lovakat és öszvéreket évről évre. 25Salamonnak négyezer ló számára volt hely az istállóiban, továbbá harci szekerei meg tizenkétezer lovasa. Ezeket a szekerész városokban és a király közelében, Jeruzsálemben helyezte el. 26Ő uralkodott az összes királyok felett a folyamtól egészen a filiszteusok földjéig és Egyiptom határáig. 27Ő tette Jeruzsálemben az ezüstöt olyanná, mint a kő, a cédrusfát pedig olyanná, mint a fügefa, amely tömegével fordul elő a síkságon. 28Lovakat Egyiptomból és még sok országból hoztak neki.

Salamon halála.

29Salamon egyéb dolgait – mind az elsőket, mind az utolsókat – nemde megírták Nátán próféta krónikáiban, a silói Achija prófétai könyvében, meg Iddó látóembernek Jerobeám, Nebat fia ellen írt látomásaiban. 30Salamon negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben egész Izrael felett.

V. ELSŐ REFORMOK A KIRÁLYSÁG IDEJÉN

31Azután Salamon megtért atyáihoz, és eltemették atyjának, Dávidnak városában. A fia, Rechabeám lett helyette a király.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet