Keresés a Bibliában

Cidkija uralma.

11Cidkija huszonegy éves volt, amikor trónra lépett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. 12Azt tette, ami gonosz az Úrnak, az ő Istenének szemében, és nem alázkodott meg Jeremiás próféta előtt sem, aki az Úr nevében szólt hozzá. 13Nebukadnezár királytól is elpártolt, pedig az az Isten nevére eskette meg. Megkeményítette a nyakát, megmakacsolta a szívét, és nem tért meg az Úrhoz, Izrael Istenéhez.

Az ország pusztulása.

14Nemcsak a nép, hanem a papok összes elöljárói is sok-sok hűtlenséget követtek el, utánozva a nemzetek valamennyi iszonyatos dolgát. Megszentségtelenítették az Úr templomát, amelyet pedig ő tett szentté Jeruzsálemben. 15Az Úr, atyáik Istene követei által még jókor és ismételten küldte hozzájuk figyelmeztetéseit. Kímélni akarta népét és a maga lakóhelyét. 16De ők kigúnyolták az Isten követeit, megvetették üzeneteit, és kinevették prófétáit. Végül az Úr haragja visszavonhatatlanul népére zúdult. 17Felvonultatta ellenük a kaldeusok királyát, szentélyük falai között karddal megölette ifjaikat. Nem volt kímélet sem ifjúnak, sem hajadonnak, de még az öregnek vagy az aggastyánnak sem, hanem kezébe adta valamennyiüket. 18A templom teljes fölszerelését, mind a nagyját, mind az apraját, a templom kincseit, meg a király és a főemberek kincseit mind Bábelbe vitette. 19A templomot felgyújtották, Jeruzsálem falait lerombolták, összes palotáit és minden drágaságát elhamvasztották és teljesen elpusztították. 20Aki megmenekült a kardtól, Bábelbe került fogságba. Szolgái lettek a királynak és utódainak, míg uralomra nem jutott a perzsa királyság. 21Így teljesedett be az Úrnak Jeremiás próféta által mondott szava: Míg az ország le nem tölti szombatjait, elhagyatottságának egész ideje alatt kénytelen lesz szombatot tartani, míg le nem telik a hetven esztendő.

KNB SZIT STL BD RUF KG