Keresés a Bibliában

Személyes kapcsolat az apostol és hívei között.

7 1Minthogy ilyen ígéreteink vannak, kedveseim, őrizkedjünk a test és lélek minden szennyétől, így teljessé tesszük megszentelődésünket Isten félelmében. 2Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk. 3Nem szemrehányásképpen említem, hiszen előrebocsátottam, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk. 4Nagyon bízom bennetek és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm. 5Amikor Macedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelől zaklatásban volt részünk: kívül harcok, belül félelem. 6De Isten, a csüggedők bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével. 7Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogy aggódtok s buzgólkodtok értem, mindez fokozta örömömet.

KNB SZIT STL BD RUF KG