Keresés a Bibliában

Jojachin uralmának kezdete (598).

8Jojachin tizennyolc esztendős volt, amikor király lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját Nechustának hívták, s a jeruzsálemi Elnatannak volt a lánya. 9Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, egészen úgy, mint apja tette.

Az első elhurcolás.

10Abban az időben Babilon királyának, Nebukadnezárnak a szolgái felvonultak Jeruzsálem ellen, és a város ostrom alá került. 11Aztán Nebukadnezár, Babilon királya, maga is hadba vonult a város ellen, amelyet közben szolgái ostrom alatt tartottak. 12Akkor Júda királya, Jojachin kiment Bábel királyához, ő, anyja, szolgái, parancsnokai és tisztségviselői. S Babilon királya foglyul ejtette őket, uralma 8. esztendejében. 13Elhurcolta az Úr templomából az összes kincset, ugyanígy a királyi palota kincseit is; az összes aranyedényt összetörte, amit Salamon, Izrael királya az Úr temploma számára csináltatott, úgy, ahogy az Úr előre megmondta. 14Egész Jeruzsálemet fogságba hurcolta, az összes parancsnokot és fegyverforgatásra alkalmas férfit, tízezer foglyot, ezenkívül az összes kovácsot és lakatost, nem maradt ott senki, csak a föld egyszerű népe. 15Jojachint is magával vitte – fogolyként – Bábelbe, s ugyanígy fogságba hurcolta Jeruzsálemből Bábelbe a király anyját, a király asszonyait és tisztségviselőit, valamint az ország előkelőit is; 16ezenkívül az összes tekintélyes embert elvitte fogolynak Babilon királya Bábelbe, szám szerint hétezret, meg a kovácsokat és a lakatosokat, szám szerint ezret, s az összes magabíró, fegyverforgatásra alkalmas férfit is.

KNB SZIT STL BD RUF KG