Keresés a Bibliában

Istennek tetsző élet.

4 1Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre. 2Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által. 3Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek. Kerüljétek a tisztátalanságot. 4Mindegyiktek szentül és tisztességesen éljen feleségével, 5és ne szenvedélyes érzékiségben, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent. 6Senki se károsítsa meg és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük. 7Hiszen az Úr nem bűnös életre hívott bennünket, hanem szentségre. 8Aki tehát az ilyen dolgokat megveti, nem az embert veti meg, hanem az Istent, aki kiárasztotta ránk a Szentlelket.

KNB SZIT STL BD RUF KG