Keresés a Bibliában

Keresés a Bibliában

Igehely

4 1Sámuel szava egész Izraelnek szólt. Éli nagyon megöregedett, s fiai folytatták üzelmeiket az Úr színe előtt.

2. A SZÖVETSÉG LÁDÁJA A FILISZTEUSOKNÁL

Izrael fiainak veresége és a láda zsákmányul ejtése.

4 1Abban az időben Izrael hadba vonult a filiszteusok ellen, és Eben-ha-Ezer mellett ütött tábort. 2A filiszteusok Afek közelében táboroztak. A filiszteusok csatasorba álltak Izrael ellen. Nehéz küzdelem volt, és Izrael vereséget szenvedett a filiszteusoktól: mintegy négyezer ember elesett a nyílt mezőn a csatában. 3Amikor a nép visszatért a táborba, Izrael fiainak vénei így szóltak: „Miért engedte meg ma az Úr, hogy a filiszteusok legyőzzenek bennünket? Ide hozzuk Silóból Istenünk ládáját, akkor eljön közénk, és kiszabadít minket ellenségeink kezéből.” 4A nép tehát elküldött Silóba, és elhozatta onnan a Seregek Urának ládáját, aki a kerubok fölött trónol. Éli két fia, Hofni és Pinchász kísérte a ládát. 5Amikor az Úr ládája a táborba ért, egész Izrael örömujjongásban tört ki, úgyhogy beleremegett a föld. 6A filiszteusok hallották az örömujjongást, és megkérdezték: „Mit jelent a héberek táborában ez a hangos ujjongás?” Amikor megtudták, hogy az Úr ládája a táborba érkezett, 7a filiszteusokat félelem fogta el, mert azt mondták: „Istenük eljött hozzájuk a táborba.” És így beszéltek: „Jaj nekünk, hisz ilyen még nem fordult elő! 8Jaj nekünk! Ki szabadít ki minket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki az egyiptomiakat mindenféle csapással sújtotta a pusztában. 9Szedjétek hát össze minden erőtöket, és legyetek férfiak, filiszteusok, nehogy a héberek szolgaságába kerüljetek, amint ők voltak a ti szolgaságotokban. Bizonyuljatok férfinak és harcoljatok!” 10A filiszteusok küzdöttek, és Izrael fiai vereséget szenvedtek. Menekültek, ki-ki a maga városába. Vereségük nagyon súlyos volt: Izrael fiai közül harmincezer gyalogos elesett. 11Az Isten ládáját is zsákmányul ejtették, és Élinek mindkét fia meghalt, Hofni is, Pinchász is.

Éli halála.

12Benjamin fiai közül az egyik elmenekült a csatatérről, és még aznap Silóba ért. Ruhája meg volt szaggatva, és hamu volt a fején. 13Amikor megérkezett, Éli ott ült egy széken a kapuban és leste az utat, mert szíve aggódott az Isten ládájáért. Amikor az ember odaért és elmondta a városnak a hírt, az egész város jajgatásban tört ki. 14A nagy jajgatás hallatára Éli megkérdezte: „Mit jelent ez a nagy zajongás?” Erre az ember sietve odament hozzá, és elmondta Élinek a hírt. 15Éli kilencvennyolc esztendős volt, és szeme elhomályosult, úgyhogy már nem látott semmit. 16Az ember jelentette Élinek: „A táborból jövök, ma menekültem el a csatából.” Az megkérdezte: „Mi történt fiam?” 17A hírhozó ezt válaszolta: „Izrael megfutamodott a filiszteusok elől. A nép súlyos vereséget szenvedett, a két fiad elesett, és az Isten ládáját is zsákmányul ejtették.” 18Amikor az Isten ládájáról beszélt, ez hátraesett a széken, keresztben, a kapun át, kitörte a nyakát és meghalt, mert már öreg volt és elnehezült. Negyven esztendeig kormányozta Izraelt.

Pinchász feleségének halála.

19Menye, Pinchásznak a felesége áldott állapotban volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta az Isten ládája zsákmányul ejtésének, apósa és férje halálának hírét, összeesett és szült, mert hirtelenül rájöttek a fájások. 20Mivel haldoklott, a körülötte levő asszonyok így beszéltek hozzá: „Ne aggódj, fiút szültél!” De nem felelt, nem vetett rá ügyet. 21A fiút Ikabodnak nevezte el. Ezzel azt akarta mondani, hogy „odavan Izrael becsülete”, az Isten ládájának, valamint apósának és férjének elvesztése miatt. 22Így beszélt: „Kiveszett Izraelből a becsület, mert zsákmányul ejtették az Isten ládáját.”