A Hórebre vezető úton.
19
*1Acháb mind elbeszélte Izebelnek, amit Illés végbevitt, az egész történetét annak, ahogyan sorra megölette a prófétákat.
2Erre Izebel hírvivőt küldött Illéshez: Ezt üzente neki: „Ezt és ezt tegyék velem az istenek, ha holnap ebben az órában hasonlóvá nem teszem életedet ezek egyikének az életéhez!”
3Illés megrettent, útra kelt, és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját,
4maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá, és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.”
5Ezzel lefeküdt, és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!”
6Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt.
7Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette, és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.”
8Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.
   Találkozás Istennel.9Bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: „Mit csinálsz itt, Illés?”
10Azt válaszolta: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.”
11Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben.
12A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte.
13Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?”
14Azt felelte: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek.”
15Az Úr azonban azt mondta neki: „Menj, fordulj vissza, és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé! Aztán menj, és kend föl Hazaelt Arám királyává,
16Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává.
17Aztán ez történik: Aki Hazael kardjától megmenekül, azt megöli Jehu. És aki Jehu kardjától megmenekül, azt megöli Elizeus.
18De hétezret életben hagyok Izraelben: minden térdet, amely nem hajolt meg Baál előtt, és minden szájat, amely nem illette csókkal.”
   *Elizeus meghívása.19Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá, és rávetette köntösét.
20Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled?”
21Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket, és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán elindult, Illés nyomába szegődött, és a szolgája lett.