25Illés tehát így szólt Baál prófétáihoz: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát! Ti vagytok többségben. Aztán hívjátok segítségül istenetek nevét, de tüzet nem szabad gyújtanotok!” 26Fogták hát az egyik bikát, előkészítették, és reggeltől délig szólítgatták Baál nevét, ezekkel a szavakkal: „Baál, hallgass meg!” De semmi hang sem hallatszott, nem adott senki feleletet. Közben ott ugrabugráltak oltáruk körül, amit csináltak. 27Délben Illés így csúfolta őket: „Szólítsátok hangosabban, hiszen isten! Hátha belemélyedt gondolataiba vagy kiment, esetleg úton van vagy éppen elaludt, és föl kell ébreszteni.” 28Erre egyre emeltebb hangon szólították, és szokásukat követve karddal és lándzsával addig vagdosták magukat, míg ki nem buggyant a vérük. 29Dél elmúltával odáig fajult a dolog, hogy őrjöngeni kezdtek egészen addig, míg el nem jött az esti ételáldozat bemutatásának az ideje. De nem hallatszott se hang, se felelet, semmi jele a meghallgatásnak. 30Akkor Illés így szólt a néphez: „Lépjetek elém!” Az egész nép eléje lépett. Ezután helyreállította az Úr oltárát, amelyet leromboltak. 31Mégpedig úgy, hogy fogott tizenkét szikladarabot Jákob tizenkét fia törzsének megfelelően, akinek az Úr azt mondta: „Izrael legyen a neved!”; 32és oltárt épített a szikladarabokból az Úr nevének. Az oltárt körülvette árokkal, akkorával, amekkora két mérő gabonának elegendő. 33Aztán máglyát rakott, feldarabolta a bikát, rátette a máglyára és azt mondta: 34„Töltsetek meg négy korsót vízzel és öntsétek rá az égőáldozatra meg a máglyára.” Megtették. Erre így szólt: „Ismételjétek meg!” Megismételték. Akkor azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg!” Harmadszor is megtették, 35úgyhogy víz folyt az oltár körül. Az árkokat is megtöltötte vízzel. 36Amikor aztán elérkezett az esti ételáldozat bemutatásának az ideje, Illés próféta előlépett és felkiáltott: „Uram, Ábrahám, Izsák és Izrael Istene! Nyilvánítsd ki a mai napon, hogy te vagy az Isten Izraelben, én a te szolgád vagyok, s ezeket mind a te szavadra teszem! 37Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét.” 38Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. 39Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” 40Illés erre meghagyta nekik: „Ragadjátok meg Baál prófétáit! Ne meneküljön meg egy se közülük!” Megragadták, s Illés levitte őket a Kison-patakhoz, s ott megölette őket.
Az aszály megszűnése.
41Akkor így szólt Illés Achábhoz: „Menj fel, egyél és igyál! Figyelj csak, már hallatszik az eső nesze!” 42Acháb fölment, evett és ivott, Illés meg fölment a Kármel csúcsára, leborult a földre, a térde közé rejtette arcát. 43Aztán így szólt szolgájához: „Menj fel, és nézz a tenger felé!” Fölment, körülnézett, aztán jelentette: „Nincs ott semmi.” Erre azt mondta: „Menj vissza, hétszer egymás után!” 44A hetedik alkalommal jelentette: „Nézd, felhő ereszkedik alá nyugaton, akkorácska, mint az ember tenyere.” Így felelt neki: „Menj és jelentsd Achábnak: Fogass be és eredj le, különben utolér az eső!” 45Nemsokára elsötétedett az ég a viharfellegektől, és hatalmas záporeső esett. Acháb szekérre ült és Jiszreelbe sietett. Az Úr keze azonban Illés fölött volt. 46Felövezte derekát és Acháb előtt haladt egészen a Jiszreelbe vivő útig.