Keresés a Bibliában

33Azt is hallottátok, hogy megmondták a régieknek: „Ne esküdj hamisan”, és „Add meg az Úrnak, amit esküvel fogadtál!” 34Én viszont azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: se az égre, mert az Isten trónusa, 35se a földre, mert az lába zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a Nagy Király városa! 36De ne esküdj a saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajad szálát sem tudod fehérré vagy feketévé tenni! 37Amikor beszéltek, az igen legyen igen, a nem pedig nem! Ami ezen túlmegy, az a gonosztól van.
38Hallottátok, hogy megmondták: Szemet szemért, fogat fogért. 39Én viszont azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is! 40Ha valaki pereskedni akar veled, hogy elvegye ingedet, engedd át neki köpenyedet is! 41Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre! 42Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól ne fordulj el!
43Hallottátok, hogy megmondták: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet! 44Én viszont azt mondom nektek, hogy szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, 45hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, aki felkelti napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak egyaránt. 46Ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalomra számíthattok? Nem ugyanezt teszik a vámszedők is? 47És ha csak testvéreiteket köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik a pogányok is? 48Ti legyetek hát tökéletesek, ahogy mennyei Atyátok tökéletes!
6 1Vigyázzatok: vallásosságotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól! 2Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogy a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. 3Amikor adakozol, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4hogy adakozásod titokban történjék! Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.
5Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek! Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. 6Te amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva titokban imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.
7Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért találnak meghallgatásra! 8Ne legyetek hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle!
9Ti így imádkozzatok:
Mi Atyánk a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, 10jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; 11mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, 12és engedd el adósságainkat, miképpen mi is elengedjük adósainknak; 13és ne állíts minket próbatétel elé, hanem szabadíts meg a gonosztól!
14Mert ha megbocsátjátok az embereknek vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. 15Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.
16Amikor pedig böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók: fancsali képet vágnak, hogy feltűnjék az embereknek böjtölésük. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. 17Te amikor böjtölsz, kend meg a fejed és mosd meg az arcod, 18hogy böjtölésed ne az embereknek tűnjék fel, hanem Atyádnak, aki rejtve van! És Atyád, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked.
19Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészti meg, és ahol tolvajok hatolnak be, és ellopják! 20Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészti meg, és ahol tolvajok sem hatolnak be, és nem lopják el! 21Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.
22A test lámpása a szem. Ha tehát a szemed egészséges, az egész tested világos lesz. 23Ha pedig a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz. Ha tehát a benned lévő fény sötétség, milyen nagy akkor a sötétség!
24Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.
25Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, [és mit igyatok,] se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok! Nem több az élet a tápláléknál, és a test a ruhánál?
26Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és csűrbe sem takarnak, mennyei Atyátok mégis eltartja őket. Nem vagytok ti sokkal értékesebbek náluk? 27Aggodalmaskodásával ugyan ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? 28Miért aggodalmaskodtok a ruháért? Nézzétek a mező liliomait, hogyan növekednek! Nem fáradoznak és nem fonnak, 29mégis, mondom nektek, hogy Salamon teljes királyi pompájában sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. 30Ha pedig a mező füvét – amely ma van, de holnap a kemencébe dobják – így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? 31Ne aggodalmaskodjatok tehát: „Mit együnk?”, „Mit igyunk?”, „Mit vegyünk magunkra?!” 32Mindezt a pogányok hajszolják. Mennyei Atyátok tudja, hogy minderre szükségetek van. 33Keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak nektek. 34Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd törődik magával! Minden napnak elég a maga baja.
7 1Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek benneteket! 2Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítélnek meg titeket is; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. 3Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, és nem veszed észre a gerendát a saját szemedben? 4Hogyan mondhatod testvérednek: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!” –, mikor szemedben ott a gerenda? 5Képmutató, vedd ki előbb szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd testvéred szeméből a szálkát.
6Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, és gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket!
7Kérjetek, és adnak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek! 8Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. 9Ugyan ki az közöttetek, aki, ha a fia kenyeret kér, követ ad neki, 10vagy ha halat kér, kígyót ad neki? 11Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó dolgokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jó dolgokat mennyei Atyátok azoknak, akik kérik őt?
12Tehát mindazt, amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük! Ez a Törvény és a próféták.
13A szűk kapun menjetek be! Mert tágas a kapu, és széles az út, amelyik a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. 14Milyen szűk a kapu és keskeny az út, amelyik az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják.
15Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrben jönnek hozzátok, de alatta ragadozó farkasok! 16Gyümölcseikről ismeritek meg majd őket.
Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? 17Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. 18Nem hozhat jó fa rossz gyümölcsöt, és rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. 19Minden fát, amelyik nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak, és tűzre vetnek. 20Tehát gyümölcseikről ismeritek meg majd őket.
21Nem mindenki fog bemenni a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: „Uram, Uram”, hanem csak az, aki megteszi mennyei Atyám akaratát. 22Sokan mondják majd nekem azon a napon:
„Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ki démonokat, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?” 23De akkor kijelentem nekik: „Sohasem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem, ti gonosztevők!
24Mindaz tehát, aki hallja ezeket a szavaimat, és tettekre váltja, hasonló lesz az okos emberhez, aki sziklára építette a házát. 25Ömlött a zápor, jött az áradat, feltámadtak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem omlott össze, mert sziklára volt alapozva. 26Mindaz pedig, aki hallja ezeket a szavaimat, de nem váltja tettekre, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. 27Ömlött a zápor, jött az áradat, feltámadtak a szelek, és rátörtek arra a házra, és az összeomlott, és romhalmaz lett belőle.
28Amikor Jézus befejezte ezeket a szavait, a sokaság álmélkodott tanításán, 29mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint írástudóik.
8 1Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte. 2Íme, odament egy leprás, leborult előtte, és így szólt:
– Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani.
3Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette, és ezt mondta:
– Akarom. Tisztulj meg!
És azonnal megtisztult a leprától. 4Ekkor ezt mondta neki Jézus:
– Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj, mutasd meg magad a papnak, és ajánld fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes elrendelt! Ez a bizonyíték számukra.
5Amikor Kafarnaumba ért, odament hozzá egy százados, és kérte:
6– Uram, a szolgám bénán fekszik otthon szörnyű kínok között.
7Így szólt hozzá:
– Jövök, és meggyógyítom.
8De a százados így felelt:
– Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám! 9Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, és nekem is vannak alárendelt katonáim. Azt mondom az egyiknek: „Menj el!” –, és elmegy, a másiknak:
„Gyere ide!” –, és idejön, vagy szólok a szolgámnak:
„Tedd meg ezt!” –, és megteszi.
10Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt azokhoz, akik követték:
– Bizony, mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izraelben. 11Mondom nektek, sokan jönnek keletről és nyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában; 12Isten országának örökösei viszont kivettetnek a külső sötétségre. Ott pedig sírás és fogcsikorgatás lesz.
13A századosnak pedig ezt mondta Jézus:
– Menj, és legyen neked hited szerint!
A szolga még abban az órában meggyógyult.
14Amikor Jézus Péter házába ment, látta, hogy annak anyósa lázas betegen fekszik. 15Megérintette a kezét. A láz elhagyta. Felkelt, és szolgált neki.
16Amikor este lett, sok megszállottat vittek hozzá, ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, 17hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: Ő vette el erőtlenségünket, és betegségeinket ő hordozta.
18A körülötte levő tömeg láttán Jézus megparancsolta, hogy menjenek át a túlsó partra. 19Akkor odajött hozzá egy írástudó, és azt mondta neki:
– Mester, követlek téged, ahová csak mégy.
20Így felelt neki Jézus:
– A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.
21Egy másik tanítvány[a] azt mondta neki:
– Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!
22De Jézus így felelt:
– Kövess engem, hagyd a halottakra, hogy eltemessék a halottaikat!
23Amikor beszállt a bárkába, tanítványai követték. 24És íme, olyan nagy háborgás támadt a tengeren, hogy a bárkát elborították a hullámok. Ő azonban aludt. 25Odajöttek és felkeltették:
– Uram, ments meg, elveszünk!
26Így felelt nekik:
– Miért vagytok gyávák, ti kicsinyhitűek?
Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, s nagy csendesség lett. 27Az emberek pedig elcsodálkoztak, és így szóltak:
– Kicsoda ez, hogy még a szelek és a tenger is engedelmeskednek neki?
28Amikor a túlpartra ért, a gadaraiak földjére, két megszállott jött feléje a sírboltokból. Olyan veszedelmesek voltak, hogy senki sem járhatott azon az úton. 29Hirtelen felkiáltottak:
– Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?
30Tőlük távolabb egy nagy disznócsorda legelészett. 31A démonok így kérlelték:
– Ha kiűzöl minket, küldj bennünket a disznócsordába!
32Ezt mondta nekik:
– Menjetek!
Akkor kijöttek, és belementek a disznókba. Erre az egész csorda a meredélyről a tengerbe rohant, és beleveszett a vízbe. 33A pásztorok elfutottak. Bementek a városba, és elhíreszteltek mindent, azt is, ami a megszállottakkal történt. 34Erre az egész város kiment Jézus elé, és amikor meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
9 1Bárkával átkelt a másik partra, és elment a maga városába. 2És íme, egy ágyon fekvő bénát vittek hozzá. Hitüket látva Jézus így szólt a bénához:
– Bízzál, fiam, bocsánatot nyertek bűneid!
3Ekkor néhány írástudó így szólt magában:
– Ez Istent káromolja.
4Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta:
– Miért gondoltok gonoszat szívetekben? 5Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: „Bocsánatot nyertek bűneid!” –, vagy azt mondani: „Kelj fel, és járj!?” 6Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma megbocsátani a bűnöket a földön, kelj fel – így szólt ekkor a bénához –, fogd az ágyadat, és menj haza!
7Az felkelt, és hazament. 8Amikor a sokaság ezt látta, félelem fogta el őket. Dicsőítették Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
9Amikor Jézus továbbment onnét, meglátott egy embert, aki a vámnál ült, és akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felkelt, és követte. 10Amikor a házban asztalhoz telepedett, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és tanítványaival együtt. 11Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak:
– Miért eszik mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel?
12Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt:
– Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. 13Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot! Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.
14Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték:
– Miért van az, hogy mi és a farizeusok [sokat] böjtölünk, tanítványaid pedig nem böjtölnek?
15Jézus ezt mondta nekik:
– Gyászolhat a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek majd a napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény. Akkor majd böjtölnek. 16Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából, és még csúnyább szakadás támad. 17Újbort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped, a bor is kiömlik, s a tömlő is odavan; hanem az újbort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad.
18Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy elöljáró jött hozzá, leborult előtte, és így szólt: „Most halt meg a lányom, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog.” 19Jézus felkelt, és tanítványaival együtt követte. 20És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odaférkőzve megérintette ruhája szegélyét. 21Ezt gondolta ugyanis: „Ha csak megérintem a ruháját, meggyógyulok.” 22De Jézus megfordult, és amikor meglátta, így szólt: „Bízzál, lányom, hited megszabadított téged.” Attól az órától fogva az asszony egészséges volt.
23Amikor Jézus bement az elöljáró házába, és meglátta a fuvolásokat meg a zajongó sokaságot, 24így szólt: „Menjetek innét, mert a kislány nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. 25Amikor aztán kiküldték a sokaságot, bement, megfogta a kezét, és a kislány felkelt. 26Ennek híre ment szerte a vidéken.
27Amikor Jézus továbbment onnét, két vak a nyomába szegődött, és így kiáltoztak:
– Dávid fia, könyörülj rajtunk!
28Amikor pedig bement a házba, odamentek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük:
– Hiszitek, hogy meg tudom ezt tenni? Ezt felelték:
– Igen, Uram!
29Ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta:
– Legyen hitetek szerint!
30Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig erélyesen rájuk parancsolt:
– Vigyázzatok, meg ne tudja senki!
31De azok elmentek, és hírét vitték szerte a vidéken.
32Amikor ezek mentek kifelé, íme, egy megszállott némát vittek hozzá. 33Miután kiűzte belőle a démont, a néma megszólalt, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: „Ilyen még soha nem történt Izraelben!” 34A farizeusok viszont így beszéltek: „A démonok fejedelmének segítségével űzi ki a démonokat.”
35Jézus bejárt minden várost és falut, tanított zsinagógáikban és hirdette a mennyek országának örömhírét, s meggyógyított mindenféle betegséget és bajt.
36Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a pásztor nélküli juhok. 37Ekkor így szólt tanítványaihoz:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. 38Kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba!”
10 1Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, hogy kiűzzék azokat, és meggyógyítsanak mindenféle betegséget és bajt.
2Ez a tizenkét apostol neve: az első a Péternek nevezett Simon és testvére, András; Jakab, Zebedeus fia, és testvére, János; 3Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, Alfeus fia és Tádé, 4Simon, a zelóta, és a Karióti Júdás, aki elárulta.
5Ezt a tizenkettőt küldte szét Jézus, és ezt a rendelkezést adta nekik:
– A pogányokhoz vezető útra ne térjetek, a szamaritánusok városába ne menjetek, 6inkább menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! 7Amerre jártok, hirdessétek: „Közel van a mennyek országa!” 8Gyógyítsatok meg betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki démonokat! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!
9Ne vigyetek se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekben, 10se tarisznyát az útra, se két inget, se sarut, se botot, mert méltó a munkás a kenyerére! 11Ha pedig bementek egy városba vagy faluba, érdeklődjetek, hogy ki méltó ott erre, és maradjatok nála, amíg tovább nem mentek! 12Amikor beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét, 13és ha méltó rá a ház, szálljon rá békességetek, ha meg nem méltó, békességetek szálljon vissza rátok! 14Ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgat szavatokra, akkor menjetek ki abból a házból vagy városból, és még a port is rázzátok le lábatokról! 15Bizony, mondom nektek, Szodoma és Gomorra földjének elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
16Íme, én úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé. Legyetek tehát ravaszak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok!
17Óvakodjatok az emberektől, mert átadnak benneteket a törvényszékeknek, és zsinagógáikban megkorbácsolnak benneteket! 18Helytartók és királyok elé visznek titeket miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. 19Amikor átadnak titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy mit és hogyan mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. 20Ugyanis nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.
21Halálra adja majd testvér a testvérét, apa a gyermekét. Gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. 22Mindenki gyűlöl majd titeket a nevemért, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.
23Amikor az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a másikba! Bizony, mondom nektek, még végig sem járjátok Izrael városait, mire eljön az Emberfia.
24A tanítvány nem följebb való a mesternél, sem a rabszolga az uránál. 25Elég a tanítványnak, hogy olyanná legyen, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. Ha a ház urát Beelzebubnak nevezték, mennyivel inkább házanépét?
26Ne féljetek hát tőlük! Mert nincs olyan rejtett dolog, ami le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék. 27Amit a sötétségben mondok nektek, mondjátok el a világosságban! Amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről! 28Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.
29Ugye a verébnek párja egy fillér? Mégsem esik le a földre egy sem közülük Atyátok tudta nélkül? 30Nektek pedig még a hajatok szála is mind számon van tartva. 31Ne féljetek hát! Sok verébnél értékesebbek vagytok.
32Mindazt, aki majd megvall engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. 33De aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom majd mennyei Atyám előtt.
34Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét hozzak a földre! Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. 35Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, a menyet anyósával. 36Saját házanépe lesz az ember ellensége.
37Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám. 38Aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.
39Aki megtalálja életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti értem életét, megtalálja azt.
40Aki titeket befogad, engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem. 41Aki befogad egy prófétát azért, mert próféta, prófétának járó jutalmat kap. Aki befogad egy igaz embert azért, mert igaz ember, igaz embernek járó jutalmat kap. 42Aki pedig egynek e kicsinyek közül azért, mert tanítvány, csak egyetlen pohár friss vizet ad: bizony, mondom nektek, semmiképpen sem marad el jutalma.
11 1Amikor Jézus bevégezte a tizenkét tanítvány oktatását, továbbment onnét, hogy tanítson és igét hirdessen városaikban.
2Amikor János a börtönben hallott Krisztus tetteiről, ezt üzente neki tanítványaival:
3Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?
4Jézus így válaszolt nekik:
– Menjetek, mondjátok el Jánosnak, amit hallotok és láttok! 5Vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak támadnak fel, és a szegényeknek hirdetik az örömhírt.
6Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!
7Amikor elmenőben voltak, Jézus beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról:
– Miért mentetek ki a pusztába? Szél ingatta nádszálat látni? 8Nem? Ugyan miért mentetek ki? Ékes ruhába öltözött embert látni? Akik ékes ruhát viselnek, királyok palotáiban vannak. 9Nem? Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony azt, sőt mondom nektek, prófétánál is nagyobbat! 10Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm előtted követem, aki elkészíti majd előtted az utadat. 11Bizony, mondom nektek, asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála. 12Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erővel terjed, de az erőszakosok hatalmukba kerítik. 13Mert minden próféta és a Törvény Jánosig prófétált. 14Sőt ha akarjátok: ő Illés, akinek el kell jönnie. 15Akinek van füle, hallja!
16De kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlók azokhoz a gyermekekhez, akik a piacon ülnek, és ezt kiáltozzák a többieknek: 17„Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem jajgattatok.” 18Mert eljött János, aki nem eszik, és nem is iszik, és ezt mondják: „Megszállott!” 19Eljött az Emberfia, aki eszik-iszik, és ezt mondják: „Íme, falánk és borissza ember, vámszedők és bűnösök barátja!” De a Bölcsességet tettei igazolják.
20Akkor azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, feddeni kezdte, mert nem tértek meg:
21Jaj neked, Korazin, jaj neked, Betszaida! Mert ha Tiruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek bennetek történtek, régen megtértek volna zsákban és hamuban! 22Sőt mondom nektek: Tirusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. 23És te, Kafarnaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig süllyedsz! Mert ha Szodomában történtek volna azok a csodák, amelyek benned történtek, megmaradt volna mind a mai napig. 24Sőt mondom nektek, Szodoma földjének elviselhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.
25Abban az időben megszólalt Jézus, és ezt mondta:
– Hálát adok neked, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és kiműveltek elől, és kinyilatkoztattad az együgyűeknek. 26Igen, Atyám, így tetszett neked. 27Atyám mindent nekem adott, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
28Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve! Én megnyugvást adok nektek. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. 30Az én igám édes, s az én terhem könnyű.
12 1Abban az időben az egyik szombaton Jézus gabonaföldeken ment át. Tanítványai megéheztek, és elkezdték a kalászokat tépdesni és enni.
2Amikor a farizeusok ezt meglátták, szóltak neki:
– Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit nem szabad tenni szombaton.
3Ezt mondta nekik:
– Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor kíséretével együtt megéhezett? 4Hogy bement Isten házába, és megették az áldozati kenyereket, amelyeket nem lett volna szabad megennie sem neki, sem kíséretének, hanem csak a papoknak. 5Vagy nem olvastátok a Törvényben, hogy a papok a Templomban megszegik a szombatot, és mégsem vétkeznek? 6Mondom nektek, hogy a Templomnál nagyobb van itt. 7Ha pedig értenétek, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot, akkor nem ítéltétek volna el azokat, akik nem vétkeztek. 8Az Emberfia ura a szombatnak.
9Eltávozott onnét, majd bement a zsinagógájukba. 10Íme, volt ott egy béna kezű ember. Hogy vádat emelhessenek ellene, megkérdezték tőle:
– Szabad-e szombaton gyógyítani?
11Ezt mondta nekik:
– Ha valakinek közületek egyetlen juha van, és verembe esik szombaton, vajon nem megy, hogy megfogja és kihúzza? 12Egy ember pedig mennyivel több egy juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton!
13Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és a keze ugyanolyan egészséges lett, mint a másik. 14A farizeusok pedig kimentek, és arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.
15Amikor Jézus ezt megtudta, eltávozott onnét. Sokan követték, és mindnyájukat meggyógyította, 16de meghagyta nekik, hogy ne fedjék fel, ki ő. 17Azért, hogy beteljesedjék, amit Izajás mondott:
18Íme, a szolgám, akit kiválasztottam. Íme, akit szeretek, akiben örvendezik a szívem! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek. 19Nem szít majd viszályt, és nem kiáltoz, senki sem fogja a hangját hallani az utcákon. 20A megrepedt nádszálat nem töri el, és a füstölgő mécsest nem oltja ki, míg győzelemre nem viszi az ítéletet. 21Nevében reménykednek majd a népek.
22Akkor egy vak és néma megszállottat vittek oda hozzá, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. 23Az egész sokaság ámuldozott, és ezt mondogatták:
– Csak nem Dávid fia ez az ember?
24A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, ezt mondták:
– Ez nem űzheti ki a démonokat másként, csak Beelzebubnak, a démonok fejedelmének a segítségével.
25Ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik:
– Minden ország, ahol belviszály támad, romlásba dől, és egyetlen város vagy ház sem marad fenn ott, ahol belviszály támad. 26Ha pedig a Sátán űzi ki a Sátánt, akkor meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? 27Ha én Beelzebubbal űzöm ki a démonokat, fiaitok kinek a segítségével űzik ki azokat? Ezért ők lesznek bíráitok! 28Ha viszont én Isten Lelkének segítségével űzöm ki a démonokat, akkor meglepett benneteket Isten országa. 29Vagy hogyan mehetne be valaki egy erős ember házába, és hogyan rabolhatná el javait, ha előbb meg nem kötözi azt az erős embert? Akkor aztán kirabolhatja a házát.
30Aki nincs velem, ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az szétszór. 31Ezért mondom nektek: minden bűnt és káromlást meg fognak bocsátani az embereknek, de a Lélek káromlását nem bocsátják meg. 32Még ha valaki az Emberfia ellen szól is, megbocsátják neki, de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsátanak meg sem ebben a világban, sem az eljövendőben.
33Tegyétek a fát jóvá, és a gyümölcse is jó lesz. Tegyétek a fát rosszá, és a gyümölcse is rossz lesz. Mert a fát a gyümölcséről lehet megismerni. 34Viperák fajzatai! Hogyan szólhatnátok jót, ha gonoszok vagytok? Mert amivel csordultig van a szív, azt mondja a száj. 35A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincséből gonoszat hoz elő. 36De mondom nektek, minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján; 37mert szavaid alapján fognak felmenteni, és szavaid alapján fognak elítélni.
38Akkor megszólalt néhány írástudó és farizeus:
– Mester, jelet akarunk látni tőled.
39Így válaszolt nekik:
– Ez a gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét. 40Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is három nap és három éjjel a föld szívében. 41A niniveiek feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására. De íme, itt valami nagyobb van Jónásnál! 42Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét. De íme, itt valami nagyobb van Salamonnál!
43Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, de nem talál. 44Akkor így szól: „Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem.” Amikor odaér, gazdátlanul, kisöpörve és rendbe szedve találja. 45Akkor elmegy, vesz maga mellé még másik hét, nála is gonoszabb lelket, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Így lesz ezzel a gonosz nemzedékkel is.
46Még beszélt a sokasághoz, amikor íme, anyja és testvérei megálltak odakint, mert beszélni akartak vele. 47Valaki szólt neki:
– Íme, anyád és testvéreid odakint állnak, és beszélni akarnak veled.
48Ő azonban így felelt annak, aki szólt neki:
– Ki az én anyám, és kik az én testvéreim? –
49Kezével tanítványai felé mutatott, és így szólt: – Íme, az én anyám és az én testvéreim! 50Mert aki megteszi mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám.
13 1Aznap Jézus kiment a házból, és leült a tenger partján. 2Nagy sokaság gyűlt össze körülötte, ezért beszállt egy hajóba, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. 3Aztán sok mindenre tanította őket példázatokkal:
– Íme, kiment a magvető vetni. 4Vetés közben néhány mag az útfélre esett. Jöttek a madarak, és felkapkodták. 5Néhány sziklás helyre esett, ahol nem volt sok föld. Azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben. 6De amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. 7Néhány tövisek közé esett. A tövisek megnőttek, és megfojtották őket. 8Néhány jó földbe esett, és termést hozott. Az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat. 9Akinek van füle, hallja!
10A tanítványok odamentek hozzá, és ezt mondták neki:
– Miért példázatokban szólsz hozzájuk?
11Így válaszolt:
– Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait, nekik azonban nem adatik meg. 12Mert akinek van, annak adnak, és bővelkedik; akinek pedig nincs, attól azt is elveszik, amije van. 13Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, hallván nem hallanak, és nem értenek. 14Beteljesedik rajtuk Izajás jövendölése: Hallván halljatok, de ne értsetek, nézvén nézzetek, de ne lássatok! 15Mert érzéketlenné lett ennek a népnek a szíve. Fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek.
Pedig meggyógyítanám őket
. 16Boldog a ti szemetek, mert lát, és boldog a ti fületek, mert hall. 17Bizony, mondom nektek, hogy sok próféta és igaz vágyott arra, hogy lássa, amit ti láttok, de nem látta meg, és hallja, amit ti hallotok, de nem hallotta meg.
18Halljátok hát a magvető példázatát! 19Amikor valaki hallja az Ország igéjét, de nem érti, akkor eljön a Gonosz, és elragadja azt, ami szívébe lett vetve. Ez az, akinél az útfélre hullott a mag. 20Akinél pedig sziklás talajra hullott, az hallja az igét, és nyomban örömmel fogadja, 21de nem gyökerezik meg benne, hanem csak ideig-óráig tart ki, és ha nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, nyomban eltántorodik. 22Akinél pedig tövisek közé hullott, az hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen marad.
23Akinél pedig jó földbe hullott, az hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.
24Más példázatot is mondott nekik:
– Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. 25De amíg mindenki aludt, eljött ellensége, és konkolyt vetett a búza közé, s elment. 26Amikor a vetés szárba szökött és magot hozott, megmutatkozott a konkoly is. 27A szolgák ekkor odamentek a gazdához, és ezt mondták neki: „Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnan van akkor benne konkoly?” 28„Ellenség tette ezt!” – mondta nekik. A szolgák erre ezt mondták:
„Akarod, hogy kimenjünk, és összeszedjük?” 29Ő azonban ezt mondta: „Nem, mert a konkolyt gyűjtve kiszaggatnátok vele együtt a búzát is. 30Hadd nőjön együtt mindkettő az aratásig! Az aratás idején majd megmondom az aratóknak: »Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig takarítsátok be csűrömbe!«”
31Más példázatot is mondott nekik:
– Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet fog az ember, és elvet szántóföldjébe. 32Ez kisebb ugyan minden magnál, de amikor megnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy jönnek az ég madarai, és fészket raknak ágai között.
33Más példázatot is mondott nekik:
– Hasonló a mennyek országa a kovászhoz, amit fogott az asszony, belekevert három mérő lisztbe, és végül az egész megkelt.
34Mindezt példázatokban mondta el Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit nem mondott nekik, 35hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: Példázatokra nyitom majd számat, és a világ kezdete óta rejtett dolgokat hirdetek.
36Ekkor elbocsátotta a sokaságot, és bement a házba. Tanítványai odajöttek hozzá, és ezt mondták:
– Magyarázd meg nekünk a szántóföld konkolyáról szóló példázatot!
37Így válaszolt nekik:
– Az, aki a jó magot veti, az Emberfia. 38A szántóföld a világ. A jó mag az Ország fiai, a konkoly a Gonosz fiai. 39Az ellenség, aki elvetette, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. 40Ahogy tehát összegyűjtik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén. 41Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek Országából minden bűnre vezető dolgot és gonosztevőt, 42és a tüzes kemencébe dobják majd őket. Lesz ott majd sírás és fogcsikorgatás. 43Akkor az igazak majd ragyognak, mint a nap, Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!
44Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amit az ember, miután megtalálta, újra elrejt; örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet.
45Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. 46Amikor egy nagy értékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja.
47Hasonló a mennyek országa a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz is, amely mindenféle halat összegyűjt. 48Amikor megtelik, partra vonják, leülnek, és a jókat edényekbe gyűjtik, a hitványakat pedig kidobják. 49Így lesz a világ végén is. Jönnek majd az angyalok, és kiválogatják az igazak közül a gonoszokat, 50és a tüzes kemencébe dobják őket. Lesz ott majd sírás és fogcsikorgatás. 51Megértettétek mindezt?
– Igen – mondták neki.
52Ő pedig így szólt hozzájuk:
– Minden írástudó tehát, aki a mennyek országának dolgaiban járatos tanítvánnyá lett, hasonló ahhoz a gazdához, aki raktárából újat és régit hoz elő.
53Amikor Jézus befejezte ezeket a példázatokat, továbbment onnét.
54Hazament, és tanította őket zsinagógájukban. Álmélkodva mondták:
– Honnan van ennek ez a bölcsessége és csodatevő ereje? 55Hát nem az ács fia ez? Ugye Máriának hívják az anyját, testvéreit meg Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? 56Nemde közöttünk élnek a nővérei is mind? Ugyan honnan van neki mindez?
57És megbotránkoztak rajta. Jézus pedig ezt mondta nekik:
– Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a saját hazájában és a maga házában.
58Nem is tett ott sok csodát hitetlenségük miatt.
14 1Abban az időben Heródes, a negyedes fejedelem, hallotta hírét Jézusnak, 2és ezt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János. Ő támadt fel a halottak közül. Ezért van csodatevő ereje.”
3Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette és börtönbe vettette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt. 4János ugyanis azt mondta neki: „Nem szabad együtt élned vele!” 5Heródes meg akarta öletni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották.
6Amikor azonban eljött Heródes születésnapja, Heródiás lánya táncolt a társaság előtt, és Heródes gyönyörködött benne. 7Ezért esküvel fogadta, hogy bármit kér is, megadja neki. 8Az pedig anyja ösztönzésére így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét.” 9A király elszomorodott, de esküje és a vendégek miatt megparancsolta, hogy teljesítsék kérését. 10Elküldött, és a börtönben lefejeztette Jánost. 11Elhozták a fejét egy tálon, és átadták a lánynak, ő pedig odavitte anyjának. 12Aztán eljöttek tanítványai, elvitték a holttestet, és eltemették. Majd elmentek, és hírül adták Jézusnak.
13Amikor Jézus ezt meghallotta, bárkán távozott onnét egy lakatlan helyre, hogy magukban legyenek. A tömeg ennek hallatán gyalog utánament a városokból. 14Amikor kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.
15Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták:
– Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak!
16Jézus azonban ezt mondta nekik:
– Nem kell elmenniük. Ti adjatok nekik enni!
17– Nincs itt csak öt kenyerünk és két halunk – felelték.
18Hozzátok ide nekem! – mondta.
19Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, aztán vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, áldást mondott, megtörte a kenyereket és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 20Mindannyian ettek, s jóllaktak. Azután összeszedték a maradék kenyérdarabokat, tizenkét tele kosárral. 21Az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva mintegy ötezer ember evett.
22Ekkor azonnal arra kényszerítette tanítványait, hogy szálljanak bárkába, és menjenek át előre a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 23Miután elbocsátotta a tömeget, felment a hegyre, hogy egymagában imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott. 24A bárka már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, ugyanis ellenszél volt. 25A negyedik éjszakai őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. 26Amikor a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrettentek, és ezt mondták:
– Kísértet! –, és félelmükben kiáltoztak.
27De azonnal megszólította őket, és ezt mondta:
– Bátorság, én vagyok, ne féljetek!
28Péter így válaszolt neki:
– Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen!
29Mire ő így szólt:
– Gyere!
Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen, és ment Jézus felé. 30De az erős szél láttán félelem fogta el, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott:
– Uram, ments meg!
31Jézus nyomban kinyújtotta a kezét, megragadta, és ezt mondta neki:
– Kicsinyhitű, miért kételkedtél?
32És amint beszálltak a bárkába, elült a szél. 33A hajóban levők leborultak előtte, és ezt mondták:
– Valóban Isten Fia vagy!
34Átkelve a túlsó partra Genezáret földjére érkeztek. 35Amikor felismerték a helység lakói, embereket küldtek az egész környékre, és odavittek hozzá minden beteget, 36és kérlelték, hogy legalább a ruhája szegélyét megérinthessék. És akik csak megérintették, meggyógyultak.
15 1Akkor Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz, és ezt mondták:
2– Miért szegik meg tanítványaid az atyák hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket.
3Így válaszolt nekik:
– Ti miért szegitek meg hagyományotok nevében Isten parancsolatát? 4Mert Isten ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat! és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék! 5Ti viszont azt mondjátok: „Ha valaki ezt mondja apjának vagy anyjának:
»Áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek«, 6azt ebben az esetben nem köti a parancsolat, hogy tisztelje apját.” Így hagyományotok nevében érvénytelenné tettétek Isten igéjét. 7Képmutatók, szépen prófétált rólatok Izajás: 8Ez a nép csak az ajkával tisztel engem, de a szíve távol van tőlem. 9Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat hirdetnek, amelyek emberi rendelkezések.
10Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk:
– Halljátok, és értsétek meg! 11Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.
12Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle:
– Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak szavaid hallatán?
13Így válaszolt:
– Minden palántát, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni. 14Ne foglalkozzatok velük! Világtalan vakvezetők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek.
15Péter ezt mondta neki:
– Magyarázd meg nekünk ezt a példázatot!
16Ezt mondta:
– Még mindig értetlenek vagytok ti is? 17Nem értitek, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül? 18Ami azonban a szájból kijön, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. 19Mert a szívből származik minden gonosz gondolat, gyilkosság, házasságtörés, paráznaság, lopás, hamis tanúskodás és istenkáromlás. 20Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosdatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná.
21Jézus azután elment onnét, és visszavonult Tirusz és Szidón vidékére. 22Íme egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kezdett kiáltozni:
– Könyörülj rajtam, uram, Dávid fia! Lányomat kegyetlenül gyötri egy gonosz lélek!
23Egy szót sem válaszolt neki. Erre odamentek hozzá tanítványai, és kérlelték:
– Bocsásd el, mert kiáltozik utánunk!
24Így felelt:
– Engem csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldtek.
25Az asszony pedig odaért, leborult előtte, és ezt mondta:
– Uram, segíts rajtam!
26Erre így válaszolt:
– Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és a kutyáknak dobni.
27Az asszony ezt mondta:
– Így igaz, Uram! Persze a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek uruk asztaláról lehullanak.
28Ekkor így szólt hozzá Jézus:
– Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!
És még abban az órában meggyógyult a lánya.
29Jézus azután távozott onnét, elment a Galileai-tenger mellé, felment a hegyre, és ott leült. 30Nagy sokaság jött hozzá, és bénákat, vakokat, nyomorékokat, némákat és sok más beteget vittek magukkal. Lába elé tették őket, és meggyógyította őket. 31A sokaság pedig csodálkozott, amikor látta, hogy a némák beszélnek, a nyomorékok épek lesznek, a bénák járnak, a vakok meg látnak, és dicsőítette Izrael Istenét.
32Jézus ekkor odahívta tanítványait, és így szólt:
– Szánakozom a sokaságon, mert már három napja velem vannak, és nincs mit enniük. Nem akarom őket elbocsátani éhen, nehogy kidőljenek az úton.
33Tanítványai így válaszoltak:
– Honnan volna itt a pusztában annyi kenyerünk, hogy jóllakassunk ekkora tömeget?
34Jézus így szólt hozzájuk:
– Hány kenyeretek van?
– Hét, és néhány kis halunk – felelték.
35Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, 36azután vette a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak. 37Mindnyájan ettek, és jóllaktak. Azután összeszedték a maradék kenyérdarabokat, hét tele kosárral. 38Az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva négyezer ember evett.
39Ezek után elbocsátotta a sokaságot, beszállt a bárkába, és Magadán vidékére ment.
16 1A farizeusok és a szadduceusok odamentek, hogy próbára tegyék. Kérték, hogy mutasson nekik mennyei jelet. 2Így válaszolt nekik:
– [Amikor esteledik, ezt mondjátok: „Szép idő lesz, mert vöröslik az ég.” 3Reggel pedig: „Ma vihar lesz, mert vörös és borús az ég.” Képmutatók! Az ég arcát tudjátok értelmezni, az idők jeleit viszont nem tudjátok?]
4E gonosz és parázna nemzedék jelet követel, de nem kap más jelet, csak Jónás jelét.
Ezzel otthagyta őket, és elment.
5Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. 6Jézus így szólt hozzájuk:
– Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és a szadduceusok kovászától!
7Ők így tanakodtak egymás közt:
– Nem hoztunk kenyeret.
8De Jézus észrevette, és ezt mondta:
– Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? 9Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? 10Sem a négyezer ember hét kenyerére, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? 11Hogyhogy nem értitek, hogy én nem kenyérről beszéltem nektek, amikor azt mondtam: „Óvakodjatok a farizeusok és a szadduceusok kovászától!”
12Ekkor értették meg, hogy nem azt mondta, hogy a kenyér kovászától óvakodjanak, hanem a farizeusok és a szadduceusok tanításától.
13Amikor Jézus Caesarea Philippi vidékére ért, megkérdezte tanítványait:
– Kinek mondják az emberek az Emberfiát?
14Ők így feleltek:
– Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.
15Ezt mondta nekik:
– Hát ti kinek mondotok engem?
16Simon Péter így felelt:
– Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
17Jézus így válaszolt neki:
– Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. 18Én pedig ezt mondom neked: te Péter vagy, és én ezen a sziklán építem fel egyházam, és az alvilág erői nem fognak diadalmaskodni rajta.
19Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldozva a mennyekben is.
20Akkor megparancsolta tanítványainak, hogy ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.
21Ettől fogva kezdte Jézus nyilvánvalóvá tenni tanítványai számára, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, meg kell hogy öljék, de harmadnapon fel kell támadnia. 22Péter ekkor félrevonta, és ellenkezni kezdett vele:
– Isten mentsen ettől, Uram! Ez nem történhet meg veled.
23Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez:
– El innét, sátán! Kísértesz engem, mert nem úgy gondolkodol, mint Isten, hanem ahogy az emberek.
24Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak:
– Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem!
25Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszíti, aki pedig elveszíti az életét értem, az megtalálja. 26Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete kárt vall? Mit adhat az ember cserébe az életéért? 27Mert eljön az Emberfia Atyja dicsőségében angyalaival együtt, és akkor mindenkinek megfizet tettei szerint. 28Bizony, mondom nektek, vannak az itt állók között néhányan, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országával.
17 1Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, a testvérét, és felvitte őket külön egy magas hegyre. 2Ott előttük elváltozott. Az arca ragyogott, mint a nap, a ruhái pedig olyan fehérek lettek, mint a fény. 3És íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. 4Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:
– Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, csinálok itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.
5Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, s íme, a felhőből hang szólt:
– Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!
6Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, és nagyon megijedtek. 7Jézus odament, megérintette őket, és ezt mondta:
– Keljetek fel, és ne féljetek!
8Amikor felemelték a szemüket, senkit sem láttak, csak Jézust. 9Amint lejöttek a hegyről, Jézus megparancsolta nekik:
– Senkinek se beszéljetek a látomásról, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül!
10Erre megkérdezték tőle tanítványai:
– Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek el kell jönnie?
11Így válaszolt:
Illés valóban eljön, és helyreállít majd mindent. 12Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak. Így fog szenvedni tőlük az Emberfia is.
13Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
14Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte, 15és ezt mondta:
– Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved. Gyakran esik a tűzbe, s gyakran a vízbe. 16Elhoztam tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.
17Jézus erre így válaszolt:
– Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig kell hogy elviseljelek még titeket? Hozzátok ide!
18Jézus rákiáltott, és kiment belőle a tisztátalan lélek, és még abban az órában meggyógyult a gyermek.
19Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték:
– Mi miért nem tudtuk kiűzni?
20Ezt mondta nekik:
– A kishitűségetek miatt. Bizony, mondom nektek, ha a hitetek akkora, mint egy mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek: „Menj innen oda!” – oda fog menni, és semmi sem lesz számotokra lehetetlen. 21[] 22Amikor újra együtt voltak Galileában, így szólt hozzájuk Jézus:
– Az Emberfia emberek kezébe adatik, 23megölik, de a harmadik napon majd feltámad.
Ekkor nagyon elszomorodtak.
24Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték, és megkérdezték tőle:
– A ti mesteretek nem fizet templomadót?
25De igen – mondta.
Amikor bement a házba, Jézus megelőzte, és így szólt:
– Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót? A fiaiktól, vagy az idegenektől?
26Az idegenektől – felelte. Jézus ezt mondta neki:
– Akkor tehát a fiak mentesek ettől. 27De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fogd ki az első halat, amely ráakad! Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt. Vedd ki, és add oda nekik értem és magadért!
18 1Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és ezt mondták:
– Ki a legnagyobb a mennyek országában?
2Odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, 3és ezt mondta:
– Bizony, mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4Aki tehát olyan jelentéktelenné lesz, mint ez a kisgyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. 5És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, engem fogad be.
6De ha valaki akár csak egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, bűnre visz, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyére vetik. 7Jaj a világnak a bűnre vezető alkalmak miatt! Elkerülhetetlen, hogy bűnre vezető alkalmak adódjanak, de jaj annak az embernek, aki a bűnre vezető alkalmat okozza!
8Ha a kezed vagy a lábad bűnre visz, vágd le, és dobd el magadtól! Jobb neked csonkán vagy sántán bemenned az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal az örök tűzre vetnek. 9Ha pedig a szemed bűnre visz, vájd ki, és dobd el magadtól! Jobb neked fél szemmel bemenned az életre, mint ha két szemmel a gyehenna tüzére vetnek.
10Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik szüntelenül látják a mennyben mennyei Atyám arcát! [ 11[]
12Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és egy eltéved közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy el megkeresni az eltévedtet? 13És ha megtalálja, bizony, mondom nektek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. 14Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül.
15Ha testvéred vétkezik ellened, menj el hozzá, intsd meg négyszemközt! Ha hallgat rád, megnyerted testvéred. 16Ha nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást! 17Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek! Ha a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt! 18Bizony, mondom nektek, amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, és amit feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.
19Bizony, mondom nektek azt is, ha közületek a földön ketten egyetértenek mindabban, amit kérnek, mennyei Atyám mind megadja azt nekik. 20Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
21Akkor odament hozzá Péter, és ezt mondta neki:
– Uram, hányszor vétkezhet ellenem testvérem úgy, hogy én megbocsássak neki? Hétszer?
22Jézus ezt mondta neki:
– Nem hétszer, mondom neked, hanem hetvenszer hétszer! 23Hasonló ugyanis a mennyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival.
24Amikor hozzákezdett, eléje vittek egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. 25Mivel nem volt miből fizetnie, az úr megparancsolta, hogy adóssága törlesztésére adják el őt, a feleségét, a gyermekeit és mindenét, amije van. 26A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: „Légy türelemmel irántam, és mindent visszafizetek neked.” 27Az úr pedig megszánta a szolgát. Elbocsátotta, és elengedte az adósságát.
28Amikor azonban ez a szolga kiment, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta és fojtogatni kezdte, s ezt mondta neki: „Fizesd meg, amivel tartozol!” 29Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: „Légy türelemmel irántam, és mindent visszafizetek neked.” 30De az nem engedett, hanem elment, és börtönbe vettette, amíg meg nem fizeti tartozását.
31Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon elszomorodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. 32Akkor ura magához hívatta, és így szólt hozzá: „Gonosz szolga, minden tartozásodat elengedtem, mivel könyörögtél nekem. 33Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?” 34Ekkor ura haragra lobbant, és átadta őt a börtönőröknek, amíg vissza nem fizeti az egész tartozást.
35Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha szívből meg nem bocsátotok egymásnak.
19 1Amikor Jézus befejezte ezeket a szavait, elhagyta Galileát, és elment Júdeának a Jordánon túli vidékére. 2Nagy sokaság követte, és ott meggyógyította őket.
3Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy próbára tegyék, és ezt mondták:
– Szabad-e az embernek bármilyen okból is elbocsátania a feleségét?
4Így válaszolt:
– Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfinak és nőnek teremtette őket?
5És ezt mondta:
Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. 6Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét!
7Ezt mondták neki:
– Akkor miért rendelte Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon neki válólevelet?
8Ezt mondta nekik:
– Mózes a szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. 9Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, a paráznaság esetét kivéve, és mást vesz feleségül, az házasságtörő.
10Tanítványai így szóltak hozzá:
– Ha így áll a férfi dolga az asszonnyal, akkor jobb nem megházasodni.
11Ezt mondta nekik:
– Nem mindenki képes ezt elfogadni, csak az, akinek megadatik. 12Mert vannak eunuchok, akik így születtek, és vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyanok, akik önmagukat tették eunuchhá, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!
13Akkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, de a tanítványok rájuk szóltak. 14Jézus azonban ezt mondta:
– Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké a mennyek országa!
15Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnét.
16Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte:
– Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
17Ezt mondta:
– Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat!
18Melyeket? Jézus ezt mondta:
– Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 19tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint önmagadat!
20Az ifjú ezt mondta:
– Ezt mind megtartottam. Mit kell még tennem?
21Jézus ezt válaszolta neki:
– Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el a vagyonod, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, és kövess engem!
22Amikor ezeket a szavakat hallotta, az ifjú szomorúan távozott, ugyanis nagy vagyona volt. 23Ekkor Jézus ezt mondta tanítványainak:
– Bizony, mondom nektek, a gazdag nehezen megy majd be a mennyek országába. 24Sőt azt mondom nektek, könnyebb a tevének a tű fokán átmennie, semmint a gazdagnak az Isten országába bejutnia.
25Amikor a tanítványok ezt hallották, nagyon megrökönyödtek, és így szóltak:
– Akkor ugyan ki üdvözülhet?
26Jézus rájuk tekintett, és ezt mondta nekik:
– Az embereknek ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.
27Akkor Péter így válaszolt neki:
– Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?
28Jézus ezt mondta nekik:
– Bizony, mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia elfoglalja dicsőségének trónját, ti is tizenkét trónon ültök majd, és ítélkeztek Izrael tizenkét törzse fölött. 29És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit vagy apját vagy anyját vagy gyermekeit vagy szántóföldjeit az én nevemért, a százszorosát kapja majd, és elnyeri az örök életet.
30De sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból első.
20 1Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlőjébe.
2Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket szőlőjébe. 3Amikor kilenc óra tájban kiment, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül. 4Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jár, majd megadom nektek.” 5Azok elmentek. Tizenkét óra körül és délután három óra tájban ismét kiment, és ugyanígy tett. 6Amikor pedig délután öt óra tájban kiment, még mindig talált ott ácsorgókat, és ezt mondta nekik: „Miért álltok itt egész nap tétlenül?” 7Ezt mondják: „Mert senki sem fogadott fel bennünket.” Ezt mondta nekik:
„Ti is menjetek a szőlőbe!” 8Amikor beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája vincellérjének: „Hívd a munkásokat, és fizesd ki nekik a bért az utolsókon kezdve az elsőkig!” 9Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 10Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy majd többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. 11Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: 12„Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét és hevét szenvedtük.” 13Ő pedig így felelt egyiküknek: „Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Ugye egy dénárban egyeztél meg velem? 14Vedd, ami a tiéd, és menj! Én az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 15Nem tehetem a javaimmal azt, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én nagylelkű vagyok?” 16Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.
17Amikor Jézus Jeruzsálembe tartott, maga mellé vette a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik:
18Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia a főpapok és az írástudók kezére kerül. Halálra ítélik, 19és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon majd feltámad.
20Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit. 21Ezt mondta neki:
– Mit akarsz? Így válaszolt:
– Parancsold meg, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik meg balod felől üljön országodban!
22Jézus így felelt:
– Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?
– Ki tudjuk – mondták neki.
23Ezt mondta nekik:
– Az én poharamat ugyan kiisszátok, de hogy ki üljön jobbom és balom felől, azt nem én döntöm el, hanem azoké lesz, akiknek Atyám elkészítette.
24Amikor a többi tíz ezt hallotta, megharagudott a két testvérre. 25De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta:
– Tudjátok, hogy a népeken fejedelmeik hatalmaskodnak, vezéreik pedig zsarnokoskodnak fölöttük. 26Közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, 27és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok!
28Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és váltságul adja életét sokakért.
29Amikor elindultak Jerikóból, nagy sokaság követte őt. 30És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus megy arra, felkiáltottak:
– Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!
31A sokaság azonban rájuk szólt, hogy hallgassanak, de ők még hangosabban kiáltották:
– Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!
32Jézus megállt, megszólította őket, és ezt mondta:
– Mit akartok, mit tegyek veletek?
33Azt, Uram, hogy megnyíljék a szemünk – válaszolták neki.
34Jézus megszánta őket, és megérintette szemüket; azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.
21 1Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, 2és ezt mondta nekik:
„Menjetek a következő faluba, és ott majd mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikajával együtt. Oldjátok el, és vezessétek ide hozzám! 3Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.” 4Mindez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: 5Mondjátok meg Sion leányának:
„Íme, királyod jön hozzád szelíden és szamáron ülve, igavonó állaton és csikaján.”

6A tanítványok elmentek, és úgy tettek, ahogy Jézus parancsolta nekik. 7Odavezették a szamarat csikajával együtt, rájuk terítették köpenyüket, Jézus pedig rájuk ült.
8A sokaság legnagyobb része az útra terítette köpenyét, mások ágakat vágtak a fákról, és az útra szórták. 9Az előtte és utána haladó tömeg pedig ezt kiáltozta: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!
10Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: „Ki ez?” 11A sokaság ezt mondta: „Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.”
12Azután bement Jézus a Templomba, és kiűzte mindazokat, akik a Templomban árusítottak és vásároltak. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felborította, 13és ezt mondta nekik: Meg van írva: „Az én házamat az imádság házának hívják majd, ti pedig rablók barlangjává teszitek.”
14Vakok és bénák jöttek hozzá a Templomba, és meggyógyította őket. 15Amikor pedig a főpapok és az írástudók látták a csodákat, amiket tett, és a gyermekeket, akik a Templomban ezt kiáltozták: „Hozsanna Dávid fiának!” –, haragra lobbantak. 16Így szóltak hozzá:
– Hallod, mit mondanak ezek? Jézus ezt mondja nekik:
– Igen. Sohasem olvastátok: Gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicséretet magadnak?
17Erre otthagyta őket. Kiment a városból Betániába, és ott töltötte az éjszakát.
18Amikor korán reggel a város felé ment, megéhezett. 19Észrevett egy fügefát az út szélén. Odament, de semmit sem talált rajta, csak levelet. Ekkor így szólt hozzá:
– Soha többé ne teremjen rajtad gyümölcs!
A fügefa hirtelen elszáradt. 20Amikor látták ezt a tanítványok, elcsodálkoztak:
– Hogyhogy ilyen hirtelen elszáradt a fügefa?
21Jézus így válaszolt nekik:
– Bizony, mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok:
„Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe!” –, az is megtörténik. 22És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.
23Azután bement a Templomba, és miközben tanított, a főpapok a nép véneivel együtt odamentek hozzá, és ezt mondták:
– Milyen hatalommal teszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat?
24Jézus így válaszolt nekik:
– Én is kérdezek tőletek valamit, és ha megfeleltek rá, én is megmondom nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. 25Honnan volt János keresztsége? A mennyből, vagy az emberektől?
Így tanakodtak egymás között: „Ha azt mondjuk, hogy a mennyből, akkor azt fogja mondani nekünk: »Akkor miért nem hittetek neki?« 26Ha pedig azt mondjuk, hogy az emberektől, akkor félnünk kell a sokaságtól, mert Jánost mindenki prófétának tartja.” 27Ezt felelték Jézusnak:
– Nem tudjuk.
Erre így válaszolt nekik:
– Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal teszem ezeket. 28De mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz, és ezt mondta: „Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben!” 29Az így felelt: „Nem akarok.” Később azonban megbánta, és kiment. 30Odament a másikhoz, és annak is ugyanezt mondta. Az így felelt: „Megyek, uram” –, de nem ment. 31A kettő közül melyik teljesítette apja akaratát?
– Az első – felelték.
Jézus erre ezt mondja nekik:
– Bizony, mondom nektek, a vámszedők és az utcalányok megelőznek titeket Isten országában. 32Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki. A vámszedők és az utcalányok viszont hittek neki. Ti azonban, bár láttátok ezt, még később sem tartottatok bűnbánatot, hogy higgyetek neki.
33Hallgassatok meg egy másik példázatot! Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót ásott és őrtornyot állított benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott. 34Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. 35A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük. 36Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. 37Végül a fiát küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat majd tiszteletben tartják.” 38De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: „Ez az örökös. Rajta, öljük meg, hogy a miénk legyen az öröksége!” 39Megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. 40Vajon amikor megjön a szőlő ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal?
41Ezt felelték neki:
– A gyalázatosokat gyalázatos végre juttatja, a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik megadják a termést a maga idejében.
42Ezt mondta nekik:
– Sohasem olvastátok az Írásokban? A kő, melyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Az Úrtól van ez, és csodálatos a mi szemünkben. 43Mondom nektek, elvétetik tőletek Isten országa, és olyan népnek adatik, amelyik megtermi annak gyümölcsét. 44[[Aki erre a kőre esik, összezúzódik; akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.]]
45Amikor a főpapok és a farizeusok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. 46Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.
22 1Jézus ismét példázatokban szólt hozzájuk:
2– Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. 3Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. 4Ekkor más szolgákat küldött, mondván: „Mondjátok meg a meghívottaknak: »Íme, elkészítettem a lakomát. Ökreim és hízott állataim levágva. Minden kész. Jöjjetek a menyegzőre!«” 5De azok, mit sem törődve ezzel, elmentek: az egyik a földjére, a másik az üzlete után. 6A többiek pedig megragadták a szolgáit, bántalmazták és megölték őket. 7Ekkor a király haragra lobbant, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. 8Akkor ezt mondta szolgáinak:
„A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9Menjetek tehát a főutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!” 10A szolgák kimentek az utakra, és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és a lakodalmas ház megtelt vendégekkel.
11Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. 12Így szólt hozzá: „Barátom, hogyan jöhettél be ide menyegzős ruha nélkül?” Az hallgatott. 13Akkor a király ezt mondta szolgáinak: „Kötözzétek meg kezét és lábát, és vessétek ki a külső sötétségre! Lesz ott majd sírás és fogcsikorgatás.” 14Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.
15Akkor a farizeusok elmentek, és tanácsot tartottak arról, hogy miként állítsanak neki csapdát a saját szavaival. 16Elküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal együtt, akik ezt mondták:
– Mester, tudjuk, hogy becsületes vagy, és Isten útját az igazsághoz ragaszkodva tanítod, és hogy nem tartasz senkitől, mert nem veszed figyelembe az emberek véleményét. 17Mondd meg hát nekünk, hogy gondolod: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?
18Jézus felismerve gonoszságukat így szólt:
– Miért akartok tőrbe csalni, képmutatók? 19Mutassatok egy adópénzt!
Odavittek neki egy dénárt. 20Ezt mondja:
– Kinek a képe és kinek a felirata ez?
21– A császáré – felelték. Akkor ezt mondta nekik:
– Adjátok meg hát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!
22Amikor ezt hallották, elcsodálkoztak. Otthagyták, és eltávoztak.
23Aznap odamentek hozzá a szadduceusok is – akik azt állítják, hogy nincs feltámadás –, és megkérdezték:
24Mester! Mózes azt mondta, ha valaki gyermektelenül hal meg, akkor testvére vegye el feleségét, és támasszon utódot testvérének. 25Volt nálunk hét testvér. Az első, miután megnősült, meghalt, és mivel nem volt utóda, feleségét testvérére hagyta. 26Hasonlóan a második is, a harmadik is, és így egymás után mind a hét. 27Végül meghalt az asszony is. 28A feltámadáskor kinek a felesége lesz az asszony a hét közül, hiszen mindegyiknek a felesége volt?
29Jézus így válaszolt nekik:
– Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem Isten hatalmát. 30A feltámadáskor ugyanis nem nősülnek, és nem mennek férjhez, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. 31A halottak feltámadásáról nem olvastátok, amit Isten mondott nektek: 32Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene? Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké.
33Amikor a sokaság ezt hallotta, álmélkodott tanításán.
34Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elnémította, köréje gyűltek. 35Egyikük – egy törvénytudó – próbára akarta tenni, és megkérdezte tőle:
36Mester, melyik a nagy parancsolat a Törvényben?
37Ezt mondta neki:
Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! 38Ez az első, a nagy parancsolat. 39A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! 40E két parancsolattól függ az egész Törvény és a próféták.
41Mivel együtt voltak a farizeusok, Jézus megkérdezte tőlük:
42Mi a véleményetek a Messiásról? Kinek a fia? Ezt mondják:
– Dávidé.
43Ezt mondja nekik:
– Akkor Dávid hogyan nevezheti a Lélek által Urának, amikor ezt mondja: 44Így szólt az Úr az én uramhoz: „Ülj a jobbomra, amíg lábad alá nem vetem ellenségeidet!” 45Ha tehát Dávid urának szólítja őt, hogyan lehet akkor a fia?
46Senki sem tudott neki felelni egyetlen szót sem, és attól a naptól fogva megkérdezni sem merte többé senki.
23 1Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz:
2Az írástudók és farizeusok elfoglalták Mózes székét. 3Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de tetteiket ne kövessétek, mert beszélnek, de nem cselekszenek. 4Súlyos és nyomasztó terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani. 5Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek. Megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk szegélyét. 6A lakomákon az asztalfőn, a zsinagógákban a fő helyeken szeretnek ülni. 7Szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.
8Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok! 9Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van! 10Ne hívassátok magatokat tanítónak se, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. 11Aki a legnagyobb közöttetek, az legyen a szolgátok! 12Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.
13Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt! Ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni. [ 14[]
15Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt prozelitává tegyetek, és ha az lesz, a gyehenna fiává teszitek kétszerte inkább magatoknál.
16Jaj nektek, vak vezetők, akik ezt mondjátok:
„Ha valaki a szentélyre esküszik, az semmi, de ha valaki a szentély aranyára esküszik, azt köti az eskü.” 17Bolondok és vakok! Mi nagyobb: az arany vagy a szentély, amely megszenteli az aranyat? 18Ezt is mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha valaki a rajta lévő ajándékra esküszik, azt köti az eskü.” 19Ti vakok, mi nagyobb: az ajándék vagy az oltár, ami megszenteli az ajándékot? 20Aki tehát az oltárra esküszik, az arra is esküszik, ami rajta van. 21Aki pedig a szentélyre esküszik, az arra is esküszik, aki benne lakik. 22Aki az égre esküszik, az Isten trónjára esküszik, és arra is, aki azon ül.
23Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok, ami a Törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget. Ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhanyagolni. 24Vak vezetők, kiszűritek a szúnyogot, a tevét meg lenyelitek.
25Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele vannak harácsolással és mértéktelenséggel. 26Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen!
27Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlóak vagytok a meszelt sírokhoz, melyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. 28Ugyanígy ti is kívülről igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel.
29Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak sírjait, 30és ezt mondjátok: „Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában.” 31Így tanúsítjátok – magatok ellen –, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak. 32Éljetek csak ti is atyáitok mértéke szerint! 33Kígyók, viperák fajzatai! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől?
34Ezért íme, én küldök hozzátok prófétákat, bölcseket és írástudókat. Egyeseket közülük majd megöltök és keresztre feszítetek, másokat zsinagógáitokban megkorbácsoltok, és városról városra üldöztök, 35hogy rátok szálljon minden igaz vér, amit kiontottak a földön az igaz Ábel vérétől Zakariásnak, Barakiás fiának véréig, akit a szentély és az áldozati oltár között gyilkoltatok meg. 36Bizony, mondom nektek, mindez eljön erre a nemzedékre.
37Jeruzsálem, Jeruzsálem, te, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam gyermekeidet összegyűjteni, mint a tyúk a csibéit szárnyai alá, de nem akartátok! 38Íme, elhagyottá lesz házatok. 39Mert mondom nektek, nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!
24 1Amikor Jézus kijött a Templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá tanítványai, hogy megmutassák neki a Templom épületeit. 2Ő azonban ezt mondta nekik: „Látjátok mindezt? Bizony, mondom nektek, nem marad itt kő kövön. Mindent le fognak rombolni.”
3Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá külön a tanítványai, és így szóltak hozzá:
– Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele eljövetelednek és a világ végének?
4Jézus így válaszolt nekik:
– Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket! 5Sokan jönnek ugyanis majd az én nevemben, és ezt mondják: „Én vagyok a Messiás!” –, és sokakat megtévesztenek. 6Fogtok hallani háborúkról, és háborúk hírét halljátok. Vigyázzatok, ne rémüldözzetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. 7Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Éhínségek és földrengések lesznek többfelé. 8Mindez a vajúdás kínjainak kezdete.
9Akkor kínvallatásra adnak majd át titeket, megölnek benneteket, és minden nép gyűlölni fog titeket az én nevemért. 10Akkor sokan megrendülnek majd hitükben. Elárulják és meggyűlölik egymást. 11Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. 12Mivel felgyülemlik a gonoszság, sokakban kialszik a szeretet. 13De aki mindvégig kitart, az üdvözül. 14Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon bizonyíték gyanánt minden népnek, és akkor jön el a vég.
15Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, amiről Dániel próféta beszélt, ott állni a szent helyen – aki olvassa, értse meg! –, 16akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe; 17aki a ház tetején van, ne jöjjön le, hogy kihozzon valamit; 18és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza köpenyét! 19Jaj a várandós és a szoptatós anyáknak azokban a napokban! 20Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök! 21Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. 22Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottak miatt megrövidülnek azok a napok.
23Akkor, ha valaki azt mondja nektek: „Íme, itt a Messiás!”, vagy „Ott van!”, ne higgyétek! 24Mert hamis messiások és hamis próféták jelennek majd meg. Nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat is. 25Íme, előre megmondtam nektek! 26Ha tehát azt mondják nektek:
„Íme, a pusztában van” –, ne menjetek ki! „Íme, a belső szobákban van” –, ne higgyétek! 27Mert ahogy a villámlás keletről támad és látszik nyugatig, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. 28Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk.
29Közvetlenül ama napok nyomorúsága után a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.
30Akkor majd feltűnik az Emberfia jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják, hogy az Emberfia jön az ég felhőin hatalommal és nagy dicsőséggel. 31És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik végétől a másik végéig.
32Értsétek meg a fügefa példáját! Amikor már zsendül az ága és levelet hajt, tudjátok, hogy közel a nyár. 33Így ti is, amikor mindezt látjátok, tudjátok meg, hogy közel van Ő, az ajtó előtt. 34Bizony, mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez végbe nem megy. 35Az ég és a föld elmúlik, de az én szavaim nem múlnak el.
36Azt a napot viszont és azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.
37Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. 38Mert amint azokban a napokban az özönvíz előtt ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyiken Noé bement a bárkába, 39és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. 40Akkor ketten lesznek a mezőn. Az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. 41Két asszony őröl kézimalommal. Az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. 42Virrasszatok hát, mert nem tudjátok, melyik napon jön el Uratok! 43Azt meg úgyis tudjátok, hogy ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjön a házába. 44Ezért ti is legyetek készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amikor nem is gondoljátok!
45Ki tehát a hű és előrelátó szolga, akit az úr azért rendelt szolgái fölé, hogy idejében kiadja nekik az ételt? 46Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál! 47Bizony, mondom nektek, egész vagyona fölé rendeli. 48De ha a gonosz szolga ezt mondja szívében: „Késik az én uram”, 49és verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; 50megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyiken nem várja, és abban az órában, amikor nem is gondolja. 51Kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz ott majd sírás és fogcsikorgatás.
25 1Akkor hasonló lesz a mennyek országa tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. 2Öt közülük balga volt, öt meg okos. 3A balgák, amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, 4az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek fiolában. 5A vőlegény késett. Mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. 6Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!” 7Felébredtek mind a szüzek, és rendbe hozták a lámpásukat. 8A balgák így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” 9Az okosak így válaszoltak: „Nem, mert hátha nem lesz elég nekünk meg nektek is. Menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” 10Amíg távol voltak, hogy vegyenek, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre, és bezárták az ajtót. 11Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: „Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!” 12Ő azonban így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket.” 13Virrasszatok hát, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!
14Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát. 15Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elutazott. 16Az, aki öt talentumot kapott, azonnal elindult, vállalkozásba fogott, és másik ötöt keresett. 17Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt keresett. 18Aki pedig egyet kapott, elment, gödröt ásott, és elrejtette ura pénzét.
19Hosszú idő múlva megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. 20Jött az, aki öt talentumot kapott, és odahozta a másik öt talentumot, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál át nekem, nézd, másik öt talentumot kerestem!” 21Ura így szólt hozzá: „Jól van, derék és hű szolgám! A kevésben hű voltál, ezután sokat bízok rád. Gyere, örvendezz uraddal együtt!” 22Jött az is, aki két talentumot kapott, és ezt mondta: „Uram, két talentumot adtál át nekem, nézd, másik két talentumot kerestem!” 23Ura így szólt hozzá: „Jól van, derék és hű szolgám! A kevésben hű voltál, ezután sokat bízok rád. Gyere, örvendezz uraddal együtt!”
24Jött az is, aki egy talentumot kapott, és ezt mondta: „Uram, tudtam, hogy hajthatatlan ember vagy: ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnét is gyűjtesz, ahová nem szórtál. 25Félelmemben elmentem, és földbe rejtettem talentumodat. Nézd, itt van, ami a tiéd!” 26Ura így válaszolt neki: „Te gonosz és lusta szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnét is gyűjtök, ahova nem szórtam? 27El kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, így amikor megjöttem, kamatostul kaptam volna vissza azt, ami az enyém. 28Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! 29Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. 30Ezt a haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Lesz ott majd sírás és fogcsikorgatás.”
31Amikor dicsőségében eljön az Emberfia, és vele mind az angyalok, akkor majd leül dicsősége trónjára. 32Összegyűjtenek majd eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33A juhokat a jobbjára, a kecskéket pedig a baljára állítja.
34Akkor így szól a király a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, és vegyétek örökül a világ kezdete óta számotokra készített országot. 35Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, 36mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és felkerestetek.” 37Akkor így válaszolnak neki az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és adtunk neked enni, vagy szomjazni, és adtunk neked inni? 38Mikor láttunk jövevénynek, és fogadtunk be, vagy mezítelennek, és ruháztunk fel? 39Mikor láttunk betegen vagy börtönben, és mentünk el hozzád?” 40A király így felel majd nekik: „Bizony, mondom nektek, amikor ezeket tettétek akár csak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek.”
41Akkor szól a balján állókhoz is: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak készített örök tűzre. 42Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, 43jövevény voltam, és be nem fogadtatok, mezítelen voltam, és fel nem ruháztatok, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.” 44Akkor ezek is így válaszolnak neki: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?” 45Akkor így felel nekik: „Bizony, mondom nektek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.” 46És ezek az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
26 1Amikor Jézus befejezte ezeket a szavait, így szólt tanítványaihoz: 2„Tudjátok, hogy két nap múlva húsvét ünnepe lesz, és az Emberfia átadatik, hogy keresztre feszítsék.”
3Ekkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában, 4és megállapodtak abban, hogy Jézust csellel elfogják, és megölik. 5De ezt mondták: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép körében!”
6Amikor Jézus Betániában a leprás Simon házában volt, 7odajött hozzá egy asszony, akinél egy alabástromedényben drága kenet volt, és ráöntötte Jézus fejére, aki már helyet foglalt az asztalnál. 8Amikor tanítványai ezt látták, így méltatlankodtak:
– Mire való ez a pazarlás? 9Hiszen sok pénzért el lehetett volna adni, és az árát a szegényeknek juttatni.
10Amikor Jézus észrevette, ezt mondta nekik:
– Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem. 11Szegények ugyanis mindig lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek. 12Amikor ezt a kenetet a testemre öntötte, temetésemre készített elő. 13Bizony, mondom nektek, bárhol hirdetik majd ezt az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.
14Akkor a Tizenkettő közül egy, akit Karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, 15és így szólt: „Mit adtok nekem, ha kiszolgáltatom őt nektek?” Azok harminc ezüstöt fizettek neki. 16Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy kiszolgáltassa.
17A kovásztalan kenyér ünnepének első napján odajöttek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle:
– Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el neked?
18Ő ezt mondta:
– Menjetek a városba ahhoz a bizonyos emberhez, és mondjátok neki: „A Mester üzeni: »Az én időm közel van, nálad tartom meg a húsvéti vacsorát tanítványaimmal.«”
19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus megparancsolta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
20Amikor este lett, asztalhoz telepedett a Tizenkettővel. 21Evés közben így szólt:
– Bizony, mondom nektek, egy közületek el fog árulni engem.
22Erre nagyon elszomorodtak, és egyenként kérdezgetni kezdték:
– Csak nem én, Uram?
23Így válaszolt:
– Aki velem együtt mártotta kezét a tálba, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.
25Júdás, az áruló, így szólt:
– Csak nem én, Mester?
– Te mondtad – felelte neki.
26Miközben ettek, Jézus vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, a tanítványoknak adta, és így szólt:
– Vegyétek, egyétek, ez az én testem!
27Azután vette a kelyhet, hálát adván odaadta nekik, és ezt mondta:
– Igyatok ebből mindnyájan, 28mert ez az én vérem, a szövetség vére, ami sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára! 29De mondom nektek, nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből addig a napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.
30Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére. 31Akkor így szólt hozzájuk Jézus:
– Mindnyájan megrendültök hitetekben miattam ezen az éjszakán. Meg van írva ugyanis: Megverem a pásztort, s a nyáj juhai szétszóródnak. 32De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.
33Ekkor Péter így szólt hozzá:
– Ha mindenki megrendül is hitében miattad, én soha meg nem rendülök.
34Jézus ezt mondta neki:
– Bizony, mondom neked, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.
35Péter így szól:
– Ha meg kell is halnom veled, akkor sem tagadlak meg.
A többi tanítvány ugyanígy beszélt.
36Akkor elment velük Jézus egy helyre, amit Getszemáninak hívtak, és így szólt tanítványaihoz:
– Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.
37Maga mellé vette Pétert és Zebedus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett. 38Akkor így szólt hozzájuk:
– Halálosan szomorú az én lelkem. Maradjatok itt, és virrasszatok velem!
39Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott:
– Atyám, ha lehetséges, távozzék tőlem ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te!
40Visszajött a tanítványokhoz, és alva találta őket; így szólt Péterhez:
– Hát egy órát sem tudtatok virrasztani velem? 41Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.
42Másodszor is elment, és így imádkozott:
– Atyám, ha nem távozhat tőlem ez a kehely anélkül, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod!
43Amikor visszajött, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük. 44Otthagyta őket, újra elment, és harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal. 45Akkor odament a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk:
– Aludjatok tovább, és pihenjetek! Íme, eljött az óra, amikor az Emberfia bűnösök kezébe adatik. 46Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki kiszolgáltat engem.
47Még beszélt, amikor íme, megjött Júdás, egy a Tizenkettő közül. Nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. 48Az áruló ezt a jelet adta meg nekik: „Akit megcsókolok, ő az. Őt fogjátok el!” 49Nyomban Jézushoz ment, és így szólt:
– Üdv, Mester! – és megcsókolta.
50Jézus ezt mondta neki:
– Barátom, tudom, miért jöttél.
Akkor odamentek, kezet vetettek rá, és elfogták. 51Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. 52Ekkor így szólt hozzá Jézus:
– Tedd vissza kardod a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek. 53Vagy azt gondolod, nem kérhetném Atyámat, hogy most azonnal adjon mellém tizenkét légió angyalnál is többet? 54De akkor miként teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell történnie?
55Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz:
– Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok. Mindennap a Templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el. 56Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.
Akkor a tanítványok mind elhagyták, és elfutottak.
57Akik elfogták Jézust, elvitték Kaifáshoz, a főpaphoz, ahol összegyűltek az írástudók és a vének. 58Péter távolról követte egészen a főpap palotájának udvaráig. Bement, és leült a szolgákkal, hogy lássa, mi lesz ennek a vége. 59A főpapok pedig az egész szanhedrinnel együtt igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni Jézus ellen, hogy halálra adhassák, 60de nem találtak, jóllehet sok hamis tanú állt elő. Végül előálltak ketten, 61és így szóltak:
– Ez azt mondta: „Le tudom rombolni Isten szentélyét, és három nap alatt fel tudom építeni.”
62A főpap felállt, és így szólt hozzá:
– Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?
63Jézus azonban hallgatott. A főpap ekkor ezt mondta neki:
– Esküdj meg az élő Istenre, és mondd meg nekünk, te vagy-e a Messiás, az Isten Fia!
64Jézus ekkor így felelt:
– Te mondtad. Sőt mondom nektek, mostantól fogva látni fogjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és jön az ég felhőin.
65A főpap erre megszaggatta ruháját, és így szólt:
– Istent káromolta. Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. 66Mi a véleményetek?
Azok így feleltek:
– Méltó a halálra!
67Azután szembeköpték, ököllel ütötték, mások meg pofozták, 68és ezt mondták:
– Messiás, prófétálj, ki ütött meg!
69Péter kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálólány, és így szólt:
– Te is a galileai Jézussal voltál.
70Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta:
– Nem tudom, mit beszélsz.
71Mikor kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálólány, és ezt mondta az ott lévőknek:
– Ez a Názáreti Jézussal volt.
72Ő ismét tagadta, mégpedig esküvel:
– Nem ismerem azt az embert.
73Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez:
– Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is elárulja.
74Akkor átkozódni és esküdözni kezdett:
– Nem ismerem azt az embert!
És nyomban megszólalt a kakas. 75Péter visszaemlékezett arra, amit Jézus mondott neki: „Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.” Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt.
27 1Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra juttatják. 2Megkötözték, elvezették, és átadták Pilátusnak, a helytartónak.
3Amikor Júdás, aki kiszolgáltatta, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a főpapoknak és a véneknek a harminc ezüstöt, 4és ezt mondta:
– Vétkeztem, mert ártatlan vért szolgáltattam ki. De azok ezt mondták:
– Mi közünk hozzá? A te dolgod!
5Erre ő a szentélybe szórta az ezüstpénzt, majd elment, és felakasztotta magát. 6A főpapok felszedték az ezüstöket, és így szóltak: „Ezt nem szabad a kincstárba tennünk, mert vérdíj.” 7Aztán határozatot hoztak, és megvették rajta a fazekas mezejét az idegenek számára temetőnek. 8Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig Vérmezőnek. 9Ekkor beteljesedett Jeremiás próféta szava: És vették a harminc ezüstöt, az árát a felbecsültnek, akit Izrael fiai ennyire becsültek, 10és odaadták a fazekas mezejéért, ahogy az Úr megparancsolta nekem.
11Jézust a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle:
– Te vagy a zsidók királya? Jézus így szólt:
– Te mondod.
12De amikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. 13Akkor így szólt hozzá Pilátus:
– Nem hallod, mi mindent vallanak ellened?
14Jézus azonban egyetlen vádra sem válaszolt neki, úgyhogy a helytartó nagyon csodálkozott.
15Az ünnep alkalmával a helytartó szabadon szokott bocsátani egy foglyot, akit a sokaság kívánt. 16Volt pedig akkor egy hírhedt fogoly, akit [Jézus] Barabásnak hívtak. 17Amikor összegyűltek, Pilátus ezt mondta nekik:
– Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: [Jézus] Barabást vagy Jézust, akit Messiásnak mondanak?
18Tudta ugyanis, hogy irigységből szolgáltatták ki neki. 19Amikor a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: „Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, ugyanis sokat szenvedtem ma álmomban miatta.” 20A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabást kérjék, Jézust pedig ölessék meg. 21A helytartó erre ezt mondta nekik:
– Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?
Azok ezt mondták:
– Barabást.
22Pilátus így szólt hozzájuk:
– Mit tegyek Jézussal, akit Messiásnak mondanak?
Mindnyájan ezt mondták:
– Keresztre vele!
23Erre ezt mondta:
– De hát mi rosszat tett?
Azok még hangosabban kiáltoztak:
– Keresztre vele!
24Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt forrongás támad, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt:
– Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok!
25Az egész nép ezt mondta:
– Vére rajtunk és gyermekeinken!
26Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabást, Jézust pedig megkorbácsoltatta, és átadta, hogy feszítsék meg.
27Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és köré gyűjtötték az egész csapatot. 28Levetkőztették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. 29Tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” 30Azután leköpték, elvették tőle a nádszálat, és a fejére vertek vele. 31Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvezették, hogy keresztre feszítsék.
32Kifelé menet találkoztak egy cirenei emberrel, akinek Simon volt a neve. Ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. 33Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, 34epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem volt hajlandó meginni.
35Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin, 36azután leültek ott, és őrizték. 37Feje fölé tették az ellene szóló vádat, amely így szólt: „Ez Jézus, a zsidók királya.” 38Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.
39Az arra járók a fejüket csóválva káromolták, 40és ezt mondták: „Te, aki lerombolod a szentélyt, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!” 41Hasonlóképpen a főpapok is az írástudókkal és a vénekkel együtt gúnyolódva mondták: 42„Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! 43Bízott Istenben, szabadítsa meg most, ha akarja, hiszen azt mondta: „Isten Fia vagyok.” 44Ugyanígy a vele együtt megfeszített rablók is szidalmazták.
45Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön. 46Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: „Éli, Éli, lamma szabaktani? azaz: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” 47Néhányan az ott állók közül, akik hallották, így szóltak: „Ez Illést hívja.” 48Egy közülük azonnal elfutott, silány borral itatott át egy szivacsot, nádszálra tűzte, és inni adott neki. 49A többiek pedig ezt mondták: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse?!” 50Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.
51Íme, a szentély kárpitja kettéhasadt felülről az aljáig. A föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.
52A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. 53Kijöttek a sírokból, és feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.
54Amikor a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: „Bizony, ez Isten Fia volt!”
55Volt ott sok asszony is, akik távolról figyeltek. Ezek Galileából követték Jézust, és szolgáltak neki. 56Köztük volt a magdalai Mária, Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak anyja.
57Amikor beesteledett, eljött egy Arimateából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. 58Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Erre Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. 59József elvitte a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, 60és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és eltávozott. 61Ott volt a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek.
62Másnap, az előkészület napja után a főpapok és a farizeusok együtt elmentek Pilátushoz, 63és így szóltak:
– Uram, eszünkbe jutott, hogy ez a csaló még életében ezt mondta: „Három nap után feltámadok!” 64Ezért parancsold meg, hogy őrizzék a sírt a harmadik napig, nehogy tanítványai odamenjenek és ellopják, aztán azt mondják a népnek: „Feltámadt a halottak közül!” Ez utóbbi csalás rosszabb lesz az előbbinél.
65Pilátus ezt mondta nekik:
– Van őrségetek. Menjetek, őriztessétek, ahogy tudjátok!
66Erre elmentek, és biztosították a sírt: lepecsételték a követ, s őrséget állítottak.
28 1A szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elmentek, hogy megnézzék a sírt. 2Íme, nagy földrengés támadt, ugyanis az Úr egyik angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és ráült. 3Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. 4Az őrök tőle való félelmükben reszkettek, és szinte holtra váltak. 5Az angyal pedig ezt mondta az asszonyoknak: „Ti ne féljetek! Tudom, a megfeszített Jézust keresitek. 6Nincs itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt! 7Aztán gyorsan menjetek, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába. Ott majd meglátjátok. Íme, megmondtam nektek.”
8Gyorsan eltávoztak a sírtól, és félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. 9És íme, szembejött velük Jézus, és ezt mondta: „Üdv nektek!” Ők pedig odamentek hozzá, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. 10Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Menjetek, mondjátok meg testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott majd látni fognak.”
11Amikor eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. 12Azok összegyűltek a vénekkel, és miután tanácsot tartottak, tetemes összeget adtak a katonáknak, 13és így szóltak: „Ezt mondjátok: »Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták, amíg mi aludtunk«. 14Ha esetleg a helytartó fülébe jut, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket.” 15Azok fogták a pénzt, és úgy tettek, ahogy kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
16A tizenegy tanítvány elment Galileába arra a hegyre, ahová Jézus rendelte őket. 17Amikor meglátták, leborultak előtte, de néhányan kételkedtek. 18Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. 19Menjetek, és tegyetek tanítvánnyá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, 20és tanítsátok őket, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.”

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

6,12 Az „adósság” mint a bűn metaforája: vö. Mt 18,23–35.

6,13 A peiraszmosz szót rendszerint kísértésnek fordítják. Néhányan úgy vélik, hogy a szó a végidők sorsdöntő próbatételére vonatkozik. Többen viszont úgy gondolják, hogy vitatható ez az értelmezés, ugyanis egyrészt hiányzik a peiraszmosz szó előtt a határozott névelő, másrészt e fogalom használata sem az Újszövetségben, sem a korabeli zsidó apokaliptikus irodalomban nem kapcsolódik az eszkatológiához, a világtörténelem végső eseményeinek a bemutatásához. Sőt több újszövetségi szöveghely (pl. Lk 8,13; 22,28; ApCsel 20,19; 1Kor 10,13; 1Tim 6,9; Jak 1,2; 1Pt 1,6), illetve korabeli zsidó imádság (pl. qumráni szövegek) a hétköznapok erőpróbát jelentő nehézségeit jelöli ezzel a szóval. A v. 13 elején található állítmány (mé eiszenenkész) mögött feltételezett arámi igealak kettős jelentéssel bír: ’ne vezess’, illetve ’ne engedd, hogy’. Úgy tűnik, hogy az evangélista számára nem jelentett ez a kettősség problémát (vö. Mt 4,1: „Akkor Jézust a Lélek a pusztába vezette, hogy megkísértse az ördög”). A Miatyánk fohásza tehát nem arra keresi a választ, hogy ki az oka a világban jelen lévő rossznak. Ahogy az imádság első kéréseiben is (Isten neve, országa, akarata) kirajzolódik, az imádkozó azért könyörög, aminek a megvalósulását önnön magatartásával is befolyásolni tudja. A félreértés elkerülése érdekében választottuk a fenti megoldást. A Jak 1,13-ban ez áll: „Senki se mondja, amikor kísértésbe esik, hogy »az Isten kísért engem«. Istent ugyanis nem kísértheti a gonosz, és ő maga sem kísért senkit” (lásd továbbá 1Kor 10,13). A Miatyánknak e nehezen értelmezhető kérése tehát azért fohászkodik, hogy Isten ne engedje, hogy az imádkozót erejét meghaladó próbatétel érje, illetve hogy ne hagyja magára erejét meghaladó megpróbáltatások között.

6,25 Ezek a szavak valószínűleg azért kerültek a szövegbe, mert az evangélium másolói összhangot kívántak teremteni a v. 25 és a v. 31 között.

16,3 Itt és a továbbiakban az NA28 jelölése szerint a []-ben található szavak valószínűleg nem tartoztak az eredeti szöveghez. A jelöléssel a szöveggondozó bizottság tagjai bizonytalanságukról, illetve a szöveg eredetiségét illető pro és contra érvek kényes egyensúlyáról adnak számot.

17,21 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.

18,11 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.

21,7 Az evangélium szövegének másolói számára több fontos kézirat tanúsága szerint problémát jelentett a többes szám. Nem is arról van szó, hogy az evangélistát elhagyta volna valóságábrázoló józansága. Máté Jézus sorsának valamennyi epizódjában az Írásokban olvasható ígéretek beteljesedését ünnepli. Itt is erről van szó. A próféta ígéretéből az evangélista látásmódja szerint „egyetlen ióta vagy egyetlen vessző sem vész el”. Ezért olvassa a Zakariás könyvéből idézett gondolatritmus szinonimáit a szituációra vonatkozó konkrét utalás gyanánt.

21,44 A [[]] az NA28-ban arra utal, hogy a szöveg gondozói a verset későbbi betoldásnak tartják, de mivel korai szövegtanúkban is megtalálható, benne hagyták.

23,14 Ilyen helyzetben a [] arra utal, hogy a szöveg gondozói az NA28-ban a vers kihagyása mellett döntöttek.