Keresés a Bibliában

31Amikor dicsőségében eljön az Emberfia, és vele mind az angyalok, akkor majd leül dicsősége trónjára. 32Összegyűjtenek majd eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33A juhokat a jobbjára, a kecskéket pedig a baljára állítja.
34Akkor így szól a király a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, és vegyétek örökül a világ kezdete óta számotokra készített országot. 35Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, 36mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és felkerestetek.” 37Akkor így válaszolnak neki az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, és adtunk neked enni, vagy szomjazni, és adtunk neked inni? 38Mikor láttunk jövevénynek, és fogadtunk be, vagy mezítelennek, és ruháztunk fel? 39Mikor láttunk betegen vagy börtönben, és mentünk el hozzád?” 40A király így felel majd nekik: „Bizony, mondom nektek, amikor ezeket tettétek akár csak eggyel is a legkisebb testvéreim közül, velem tettétek.”
41Akkor szól a balján állókhoz is: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak készített örök tűzre. 42Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, 43jövevény voltam, és be nem fogadtatok, mezítelen voltam, és fel nem ruháztatok, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.” 44Akkor ezek is így válaszolnak neki: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?” 45Akkor így felel nekik: „Bizony, mondom nektek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.” 46És ezek az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

KNB SZIT STL BD RUF KG


31Ezért elrendelt egy napot, amikor majd igazságos ítéletet mond az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, és akit mindenki előtt igazolt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.

KNB SZIT STL BD RUF KG