Keresés a Bibliában

13Amikor Jézus Caesarea Philippi vidékére ért, megkérdezte tanítványait:
– Kinek mondják az emberek az Emberfiát?
14Ők így feleltek:
– Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.
15Ezt mondta nekik:
– Hát ti kinek mondotok engem?
16Simon Péter így felelt:
– Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
17Jézus így válaszolt neki:
– Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.

KNB SZIT STL BD RUF KG


6Ő az, Jézus Krisztus, aki a víz és a vér által jött. Nem csupán a víz által, hanem a víz és a vér által. A Lélek pedig tanúságot tesz, mert a Lélek az igazság. 7Tehát hárman tanúskodnak: 8a Lélek, a víz és a vér, és hármuk tanúsága egybehangzó. 9Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága többet jelent, mert Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett a Fia mellett. 10Aki hisz Isten Fiában, magában hordja az ő tanúságát. Aki nem hisz Istennek, hazugságot tulajdonít neki, mert nem hisz tanúságában, amelyet Isten a Fia mellett tett. 11A tanúság ez: Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. 12Aki magáénak tudhatja a Fiút, annak van élete, aki nem tudhatja magáénak Isten Fiát, annak nincs élete.
13Ezeket azért írom nektek – akik hisztek Isten Fia nevében –, hogy tudatában legyetek: örök életetek van.
14Iránta való bátor bizalmunk alapja: bármit is kérünk akarata szerint, meghallgatja. 15Ha pedig tudjuk, hogy bármit is kérünk, meghallgat bennünket, akkor azt is tudjuk, hogy amit kértünk, azt megkapjuk.

KNB SZIT STL BD RUF KG