Keresés a Bibliában

1 1Jézus Krisztus – Dávid fia s Ábrahám fia – eredetének története
20Miután mindezt végiggondolta, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és így szólt:
„József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, a Szentlélektől van! 30És íme, két vak ült az út mellett, és amikor hallották, hogy Jézus megy arra, felkiáltottak:
– Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!
32Jézus megállt, megszólította őket, és ezt mondta:
– Mit akartok, mit tegyek veletek?

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Más fordítás: „nemzetségtáblája”. Az evangélista a főszereplő jelentőségéről Jézus nemzetségtáblájának (1,1–17) a megkomponálásával vall. Így mindjárt a kezdet kezdetén olvasói tudtára adja: Jézus egy korábbi történetből lép elénk. A hagyomány által megszentelt műfaj, a genealógia (pl. Ter 5,1–31; Ter 11,10–32) átvételével összegzi Izrael történetét (vö. 1Krón 1–9), és írja bele ebbe a történetbe Jézusét. E műfaj használatával azt is egyértelművé teszi, hogy a kezdődő elbeszélést az Ószövetségben olvasható történet folytatásának tekinti. A Mt 1,1 kezdetével azonos szókapcsolat (biblosz geneszeósz) az Ószövetség görög szövegében kétszer fordul elő: Ter 2,4; 5,1.